Roxfort

Harry Potterrel foglalkozó szerepjátékos fórum.
 
HomeKeresésRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Roxfort Története
Staff Tagok

Staff Tagok

Ginevra Molly Weasley Staffgif
Kattints Értünk!
FRPG Top Sites - Magyarország
Chat
Kiemelt Oldalak
Ginevra Molly Weasley Z5iV7

free forum

free forum

free forum


A Hónap Női karaktere
Ginevra Molly Weasley Ftlx6t
A Hónap Férfi Karaktere
Ginevra Molly Weasley 3347qiw
A Hónap Játéka
Ginevra Molly Weasley 34xl2x4
A Hónap Szerelmes Párja
Ginevra Molly Weasley Ic7783

Share
 

 Ginevra Molly Weasley

Go down 
SzerzőÜzenet
Hermione Malfoy
Admin/Bűbájtan Tanár/Hollóhát Ház Feje
Hermione Malfoy

Iskolai Házad : Griffendél
Hozzászólások száma : 5018
Join date : 2010. Jul. 02.
Age : 28
Tartózkodási hely : Roxfort

Ginevra Molly Weasley Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ginevra Molly Weasley   Ginevra Molly Weasley EmptyHétf. Szept. 05, 2011 3:39 am

Ginny Weasley elvégezte a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolát, majd csatlakozott a Holyheadi Hárpiák Kviddics csapatához, mint Hajtó.

_________________
Crash... there was you and me...
Apóskámtól
Darrentől I love you
Magyar mennydörgő By: Ginny
Majdnem Mrs. Malfoy By: Ginny
A leendő Mrs. Malfoy By: Kanapé mögött bujkáló após
Ginevra Molly Weasley Bi5h08
Vissza az elejére Go down
Hermione Malfoy
Admin/Bűbájtan Tanár/Hollóhát Ház Feje
Hermione Malfoy

Iskolai Házad : Griffendél
Hozzászólások száma : 5018
Join date : 2010. Jul. 02.
Age : 28
Tartózkodási hely : Roxfort

Ginevra Molly Weasley Empty
TémanyitásTárgy: Ginevra Molly Weasley   Ginevra Molly Weasley EmptyPént. Júl. 30, 2010 8:47 am

Ginevra Molly Weasley Image-77A0_4C39BE85

Név: Ginevra Molly Weasley
Becenév: Ginny, Gin
Kor: 18 éves
Rangod: Boszorkány
Nem:
Származás: Aranyvérű
Születési idő: 1981. augusztus 11.
Születési hely: Widra St. Capdell, London, Anglia

Család:
Anya: Molly Weasley / született: Molly Prewett / - 46 éves - munkanélküli
Apa: Arthur Percival Weasley – 48 éves – minisztériumi alkalmazott
Testvérek: ° William Arthur „Bill” Weasley – 28 éves
° Charlie Weasley - 26 éves
° Percival „ Percy” Ignatus Weasley – 24 éves
° Fred Weasley – 22 éves
° George Weasley – 22 éves
° Ronald Bilius „Ron” Weasley – 18 éves
Egyéb családtag: Muriel Prewett / nagynéném / – 107 éves – nyugdíjazott
Fleur Delacour - sógornő
Háziállat: nincs


Érdekesség: Remekül értek a Rémdenevér rontáshoz.
Személyes tárgya: Van egy nyakláncom amit még a születésemkor kaptam, benne a szüleim miniatűr fotojával.

Pálcád: 11,5 hüvelyk, mogyorófa, egyszarvúszőr a magja
Iskolai házad: Griffendél
Évfolyamod: Már végeztem

Előtörténet:
Mielőtt belevágok megkérem a 13-as számú Nimbus 2001-es kazdáját, hogy álljon el a jelenlegi parkolóhelyéről, mert az hintók számára lett fenntartva, köszönöm!

Na, neeem … csak vicceltem! Igazából jobb szeretném azonnal a történettel kezdeni, hogy gyorsan túl legyünk rajta. Nem igazán szeretek magamról beszélni, ezúttal is csak azért teszek kivételt, mert muszáj.
Nos …
A nevem Ginevra Molly Weasley, a Weasley-család hetedik gyermekeként jöttem világra, generációk óta az első nőneműként, ami közel sem akkora kaland, mint amilyennek sokan gondolják! De erről majd később.
A Ginevra nevet Arthur király feleségéről kaptam, aki Lancelot lovaggal megszökött az udvarból, második keresztnevem pedig édesanyám után ragadt rám. Widra St. Capdellben, egy brit városkában jöttem világra, ami évszázadok óta elismert szálláshelye és otthona sok neves varázsló családnak. Mi is – mint aranyvérűek – ebbe a rétegbe tartozunk.
Megszületni nem volt kihívás, túlélni annál inkább! Hogy miért? Nos, ha az embernek hat tűzről pattant bátyja van, nem kell hozzá sok, hogy megtanulja hol lakik Merlin! A nálam egy évvel idősebb Ron még nem okozott sok galibát, viszont ikerbátyáim, az akkor három éves Fred és George már potenciális veszélyforrást jelentettek! Mikor még járni sem tudtam nem egyszer elő fordult, hogy felültettek maguk elé a játékseprűikre, amik ugyan nem voltak igaziak, de repülni azt tudtak vele, tehát a célnak épp megfelelt. Már nem emlékszem, mi történt, de egyszer Anyu olyan dühös lett rájuk, amiért felvittek, hogy elvette a seprűiket és szobafogságra ítélte a fiúkat.
Billről, Charlie-ról és Percyről egy ilyen vagy ehhez hasonló emlékem sincs. Ők mindig jó fiúk voltak, az más kérdés, hogy mostanában mindhárman más irányba húznak. De lépjünk tovább …
Kislányként, mikor Bill először szállt fel a Roxfort Express-re, merő áhítattal figyeltem őt. Már akkor eldöntöttem, ha törik, ha szakad én is roxfortos diák leszek, amint betöltöm a tizenegyet!
Hála Merlinnek, más választásom nem is lett volna!
Az évek során – amíg még nem csináltam mást, csak otthon ültem – megedződtem a bátyáim nyomása alatt. Fred és George különféle csínyekkel zaklattak tíz éven át, néha még a mugli praktikáktól sem riadtak vissza. Őszinte sajnálatomra.
Csak párat hadd említsek a „merényletek” közül: rágót ragasztottak a hajamba, mikor négy éves lettem, meztelencsigává változtatták a plüsslovamat, mikor betöltöttem a hatot, rám uszították a kertitörpéinket Halloween éjszakáján. És így tovább, tovább. Azonban én – bár ez valószínűleg nem volt jó ötlet – nem hagytam magam, gátlástalanul megpróbáltam megtorolni a tetteiket. Végül csak a rágós viccet sikerült vissza adnom nekik azzal, hogy pókot raktam mindkettejük párnája alá. Nem volt nehéz dolgom, négy évesen még semmitől nem írtóztam, ráadásul a pókok Charlie bátyám idomított állatkái voltak, tehát tették, amit mondtam nekik. Azt azért tisztázzuk, én sosem voltam bosszúszomjas, sosem hecceltem ok nélkül a testvéreimet, de volt egy határ, amit az ikrek átléptek és amit nem hagyhattam szó nélkül!
Na, de haladjunk tovább, mert még rengeteg mesélni valóm van.

Az élet, amit addig a bizonyos 1991. augusztus 11-éig éltem, gyökerestül megváltozott a fent említett napon. Én is kézhez kaptam azt a bizonyos levelet, amit hatan már kiérdemeltek előttem, ám én addig csak álmodtam róla.
Máig emlékszem, milyen boldog voltam, mikor reggel leballagtam a hosszú, nyikorgós falépcsőn és a konyhában ráakadtam a borítékra, benne a szokásos értesítésekkel! Csodás pár pillanat volt ez, utána napokig le sem bírtam tenni az irományt; úgy mászkáltam a házban, mint egy kopogószellem, a családom mást sem hallott tőlem csak izgatott sikongatást, esetenként pár „Megyek a Roxfortba!” típusú mondattal megbolondítva. Azt hiszem, rendesen kikészültek tőlem, mert elég kiállhatatlan voltam …
Pár nappal az évnyitó előtt érkezett hozzánk Harry Potter, akit a troll agyú bátyáim megszöktettek a mugli rokonaitól az életük kockáztatásával. Titokban elcsíptem pár szót a tervből, de nem mertem szólni anyának, mert – bármennyire is elegem van néha a fiúkból – attól még nagyon szeretem őket, ahogy már akkor is. Viszont elég váratlanul ért, mikor reggel egy fővel többen foglaltak helyet az asztalnál.
Természetesen mindent tudtam már abban az időben is Harry Potter legendájáról, a hőstettről, amit egyszerű csecsemőként vitt véghez, és – mit tagadjam? – mélységesen csodáltam Őt érte. Mondhatni gyerekes, de hamisítatlanul őszinte rajongással figyeltem minden mozdulatát; nem volt nálam boldogabb diák, mikor szeptember elsején mind, együtt indultunk el a Roxfort Expresshez.
Azonban miután a vonat elindult tudatosult csak bennem, hogy Harry és Ron nincsenek sehol! Mindenkit végig kérdeztem, de senki nem látta őket. Ezért Freddel és George-dzsal töltöttem a több, mint hat órás utat – Percy roppant fontos emberként ahelyett, hogy velünk lett volna fel s alá járkált a folyosón.
A megérkezés pillanatában még mindig aggasztott a két fiú távolléte, ám ez az érzés kénytelen volt helyet szorítani maga mellett egy másiknak: az izgalomnak. Ismét.
Első ízben belépni a Roxfort kapuján varázslatos élmény volt! Semmihez sem hasonlítható, megrészegítő.
A bátyáimtól már nem egy történetet hallottam az iskoláról, de teljes valójában még nem láttam.
A fent említett izgalom már minden ízemet átjárta, mire a beosztási ceremónia elkezdődött. Bár Fred és George mindig riogattak, hogy párbajoznom kell majd, én sosem hittem nekik, és – mint később kiderült – jogosan. A Teszlek Süveg felhúzása nem volt nehéz feladat, sőt! Még élveztem is, ahogy a fülembe motyogott …
Végül a Griffendél ház tagja lettem, mint családomból mindenki nemzedékek óta!


Az év első negyede zavartalanul telt, szinte már túl csendesen. Továbbra is figyeltem Harryt, bár csak a távolból, és ha a pillantásunk véletlenül találkozott azonnal lesütöttem a szemem. Viszont ennek ellenére remekül éreztem magam a Roxfort falai közt!
Legjobban a Sötét Varázslatok Kivédése, a bűbájtan és az átváltoztatástan tetszett, a többiek mind nagyon rendesen viselkedtek és mindenben segítettek, ha elakadtam.
Azonban egy nap a kezembe akadt egy fekete bőr kötéses könyvecske, ami mindent megváltoztatott …
Az ártalmatlannak tűnő könyvecske, m int később kiderült, egy napló volt. A bájitaltan tankönyvemből esett ki az óra után. Egy betűt sem írtak bele, egyedül a hátuljába gravírozott név jelezte, kié vagy kié volt : Tom Rowle Denem.
Még sosem hallottam sehol az előtt ezt a nevet, de eltettem a naplót, puszta kíváncsiságból. Akkor este került addig üres lapjaira az első bejegyzésem.

„ A nevem Ginny Weasley.”

És a napló – legnagyobb megdöbbenésemre – válaszolt!

„ Szervusz, Ginny;
Én Tom Rowle Denem vagyok!”


Itt kezdődött az egész …
Hosszú hónapokon át írtam a lapokon, a képzelet világában létező idegennek; megosztottam vele legféltettebb titkaimat. Hogy útálom a bájitaltant, hogy mindig szomorú leszek, ha Fred és George piszkálnak és azt is, mennyire csodálom Harry Pottert! Ez utóbbi nagyon érdekelte Tomot, szinte állandóan erről beszéltünk. Folyton kérdezgetett, leginkább Harryről. Például az jelleméről, a sebhelyéről és megkért, meséljem el neki a történetét. Én pedig készségesen meséltem, mindent amit tudtam a legendáról és a „Kis Túlélő” – ről.
Idővel azonban félni kezdtem a naplótól és a benne lakó ismerős ismeretlentől. Hosszú órák eseményei maradtak ki, s mikor ezt Tomnak elmondtam Ő csak ennyit írt vissza : „Biztosan fáradt voltál!” vagy pedig „Talán többet kéne pihenned, Ginny!” .
Ám egyszer csak történt valami, amire senki nem számított. Argus Frics macskáját kővé dermesztette egy titokzatos Szörnyeteg; s ezzel egy időben egy vérrel írt felirat jelent meg a harmadik emeleten. Mardekár utódja üzent az iskolának!
Az nap a következő bejegyzés került a könyvbe: „Tom, nem tudom, mi történik velem! Ma kővé dermesztettek egy macskát és fogalmam sincs hol voltam akkor! Ráadásul a kezem csupa vér …”
Ilyen és ehhez hasonló értetlen monológok követték egymást napról-napra. Idő közben kővé dermedt Justin Fintch-Flechley, egy másodikos hugrabugos, ahogy Félig Fej Nélküli Nick is, a Griffendél ház kísértete. Egyre jobban összekuszálódtak a dolgok, én pedig hamarosan azon kaptam magam, hogy gyenge lettem. Az órákat alig bírtam átvészelni ébren, mindig az ájulás kerülgetett, ezen kívül rengeteget sírtam.
A kedélyállapotomon az sem javított, hogy a bátyám és Harry barátja, Hermione Granger Penelope Clearwaterrel együtt áldozatául esett a Szörnyetegnek. Bennem pedig a tragédia után megfogalmazódott a kérdés, talán én gyilkolom a diákokat?
Amint tudtam, a WC-be hajítottam az átkozott könyvet, de nem szabadulhattam meg tőle. Mikor másnap megpillantottam Harrynél, nagyon megijedtem. Még az utolsó merénylet előtt vissza loptam tőle, csak, hogy ne essen bántódása. Így a könyv ismét az én birtokomba került.
A legszörnyűbb rész csak ezután következett.
Tom megparancsolta, hogy írjam meg a búcsúlevelem, majd – miután a falra is megfogalmaztam az üzenetet – leirányított a Titkok Kamrájába. Oda lent egyszer csak kilépett a naplóból. És a következő pillanatban elsötétült a világ …
Úgy tűnt, mintha csak másodpercek teltek volna el az ájulás és az ébredés közt. De magamhoz tértem. Ám akkor már sehol nem láttam Tomot. Az első, akit megpillantottam Harry volt. S engem a látványára megmagyarázhatatlan nyugalom töltött el, amolyan első reakcióként. Mert ha Ő ott van, minden rendben …
Viszont alig néhány pillanat múlva kiderült, hogy még sem minden a terv szerint alakult. Neki már csak percei voltak hátra, a kezei közt pedig ott feküdt Tom Denem átszúrt naplója ; lapjai közül hosszú tintapatak szivárgott, akár a vér.
Azonban végül – hála Dumbledore proffeszor madarának, Fawkesnak – minden jóra fordult. Mint a mesében!
Az év végén már Harryvel, Ronnal, Hermionével és az ikrekkel zötykölődtem haza felé …

A második tanév sem indult zökkenő mentesen, bár ezúttal volt mit mesélni. A szünetben ugyanis Egyiptomba látogatott az egész család, ami egy nagyon vicces és tanulságos nyaralás volt! Lényegében azért, mert az ikrek megpróbálták Percyt bezárni a Királyok Völgyében Tutanhamon piramisába, de Anya – sajnos – megakadályozta őket. Viszont ennek ellenére én nagyon jól éreztem magam, sok új élménnyel gazdagodtam a Roxfort Express indulására.
Ám közben itthon, Londonban sem állt meg az élet. Mikor a nyaralásból haza tértünk egy igen kellemetlen hír fogadott minket, amiért Apának azonnal munkába kellett állnia. Sirius Black, a hírhedt tömeggyilkos megszökött az Azkabanból, ahonnan még senki nem jutott ki! A hír természetesen nagy port kavart mindenütt, a 9 és ¾-ik vágányon már mindenki erről beszélt. Az utazás alatt nem különben.
Ám az a bizonyos utazás sokkal vérfagyasztóbb volt, mint azt az indulás pillanatában bárki is gondolta volna. Ugyanis pár órával az után, hogy a Roxfort Express neki vágott a tenger szerűen körénk fonódó zöldövezetnek, hangos csörömpöléssel megállt. Hideg lett; szívbe markoló fagy járta át a szerelvényt. Senki nem látott semmit. Egészen addig míg kinyílt a kupénk ajtaja és belebegett rajta valami, aminél borzasztóbbat még sosem láttam. A Baziliskus jámbor házi kedvencnek tűnt a lény mellett, ami hosszú, karmos kezével olyan volt, mintha egy rémálomból lépett volna elő! Az arcát nem láttam, bár nem is tudom volt-e egyáltalán neki.
Mikor fölénk magasodott az addig is fagyos levegőbe hirtelen szomorúság szivárgott ezernyi negatív érzéssel. Aztán már vége is volt!
Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is távozott, de a diákok a kis közjáték után már nem csak Sirius Blackről suttogtak.
A vacsoránál találkoztam másodszor Ronnal, Harryvel és Hermionével. Valami olyasmiről beszéltek, hogy Harry elájult a vonaton, és szóba került egy állítólagos új tanár is, R. J. Lupin proffeszor, aki elűzte az ott tanyázó dementort.
Mint később kiderült, Lupin proffeszor SVK tanári állást vállalt a Roxfortban, amit biztosan nem tett volna – szerintem – ha tudja, milyen Sötét Varázslatok Kivédése tanáraink voltak eddig!
Na, de ez már veszett seprű nyele …

Azt hiszem, az év többi része is hasonlóan furcsán telt.
Én személy szerint gyűlöltem a dementorokat, mert az első évem borongós hangulatát juttatták eszembe. Közelebbi kapcsolatba – merlinnek hála! – egyikükkel sem kerültem.
A dolgok akkor bolydultak fel igazán, mikor Sirius Black behatolt a kastélyba! A többiek pánikba estek, nem tagadom, én is megrémültem. A Kövér Dáma megcsonkított portréja még hosszú hetekig üresen állt, – a Dáma nem volt hajlandó újra szolgálatba állni – aztán a tanárok kijelölték a helyettesét. Nos, nem volt a legjobb választás, mivel a Lovag szinte minden nap más jelszót talált ki, így képtelenség volt az összeset fejben tartani. Neville végül összeírta a szavakat egy papírra, amit később el is veszített. Nagyon sajnáltam őt, mert utána napokig mindenki ujjal mutogatott rá.
Na, de térjünk csak vissza az eredeti témához!
Igen, Black immár hivatalosan is bejutott a Roxfort falai közé. A tanárok mindenkit óvatosságra intettek, Harry pedig valamiért kezdett furcsán viselkedni. Nem mintha nem aggódtam volna már érte így is eléggé. A hármas fogatot csak a klubhelységben láttam, viszont ott sem tűntek túl jókedvűeknek. Tudtam, éreztem, hogy titkolnak valamit, de nem akartam rákérdezni, mert udvariatlanságnak éreztem.
Két nagyon erős emlék maradt meg bennem abból az évből.
Az első az, ahogy Harry ötven méteres magasságból, seprűjét vesztve zuhan lefelé a Griffendél Hugrabug elleni meccsén.
A másik pedig a bátyám, Ron, amint begipszelt lábbal fekszik, miközben Madam Pomfrey pótcsont-rapidot tölt a poharába. Ugye, milyen érdekes? Elég gyakori vendég voltam a gyengélkedőn …

Az év végére persze minden visszarázódott a régi kerékvágásba.
Azonban – bár mily’ meglepő – ez a nyár még tartogatott meglepetést!
Apa szerzett jegyeket a 823. alkalommal megrendezett Kviddics Világkupára! Anya nem akart eljönni, viszont Harry – legnagyobb örömömre – csatlakozott hozzánk, s így heten vágtunk neki a kalandnak. Egy rossz bakancs repített minket a döntő helyszínére, miután Widra St. Capdellben még két emberrel bővült a társaság: velünk tartott Amos Diggory és a fia, Cedric is, akit már látásból jól ismertem az iskolából.
A döntő remekül sikert, nyertek az írek, de Victor Krum elkapta a cikeszt, ezzel kivívva a nézők csodálatát. Ám az ünneplést el kellett halasztani!
Hogy miért? Halálfalók jöttek, meggyalázták a tudattalan muglikat, fekete árnyékot bocsátottak az amúgy felhőtlenül boldog szurkolókra! Menekültünk; nem tehettünk mást. Apa engem Fredre és George-ra bízott, akik még épp időben megtalálták a létrehozott Zsupszkulcsok egyikét, s így rövid úton kikecmeregtünk a rémálomból.
Harry, Ron, Hermione és Apa csak később érkeztek haza. Egyikük sem mondott semmit, csak Apából sikerült kihúznom valamennyi információt. Azt mondta, egy ismeretlen felküldte a Sötét jegyet és Mr. Kupor házimanóját, Winckie-t gyanúsítják. Azt a döbbenetet, ami akkor átjárt, képtelenség volna szavakba önteni.
A Roxfortba érkezésünkkor már kicsit nyugodtabb voltam, mert mindenki azt szajkózta, hogy „Nincs a Roxfortnál biztonságosabb hely, mert ott van Dumbledore!” . Én szerettem volna hinni ebben, komolyan! De … a dolgok nagyon összekuszálódtak. Ezen a tényen pedig az sem segített, hogy abban az évben a Roxfort adott otthont egy legendás eseménynek, a Trimágus Tusának!
A Tusáról annyit kellett tudni, hogy három varázsló iskola mérte benne össze az erejét nemzedékek óta, különböző mágikus próbákon, s az egyes iskolákat egy kiválasztott bajnok képviselte. Na és, ki rostálta ki azt a három szencsés-szerencsétlen diákot? A Tűz Serlege, ami egy rendkívüli erejű mágikus tárgy. A Tusa idejére a Roxfortba hozatták a Minisztériumból.
A Durmstrang bajnoka Victor Krum lett, a Beauxbatonsok közül pedig Fleur Delacourt választották. A Roxfort azonban – ha akaratlanul is – megint duplázott. Két bajnokunk lett, két diákunkat választotta a Serleg: Cedric Diggoryt és Harryt! Bizony, Harry Potter lett a Trimágus Tusa negyedik bajnoka!
Nem tudtam, hogyan kerülhetett Harry neve a Serlegbe, de sosem kételkedtem abban, hogy igazat mond. Nem dobhatta be Ő maga! Viszont erről nem volt mindenki úgy meggyőződve, mint én. Ron például – legjobb baráthoz méltatlanul – megharagudott rá valami olyanért, amit nem is követett el.
Eközben pedig Harry egymás után nézett szembe a nagyobbnál nagyobb veszélyekkel, támogatás nélkül. Távolról figyeltem Őt, sokszor beszéltem Ronnal is a dologról, hogy ugyan, ne legyen már ilyen troll! De Ron nem adta be a derekát. Miért is tette volna? Nem szokása.
A fiúk csak az első próba után békültek ki, s így szépen-lassan mindenki kezdte a bizalmába fogadni Harryt. Ismét.
Ebben az évben kezdtem egyre különösebben érezni Cho Chang iránt. Fogalmam sincs, miért, de irritált az a lány. Többször eljátszottam a gondolattal, hogy csak úgy, viccből megátkozom. Aztán – persze nem tettem meg, de ez végül is nem baj, ugye? Ugye?
A Karácsonyi Bálra – ami hagyományosan a Tusa része a legelső verseny óta – Neville Longbottommal mentem, bár csak azért, hogy bejuthassak, mert még fiatal voltam hozzá. Azóta Neville-lel jó barátok lettünk, Ő is tagja a DS-nek, amiről majd később beszélek …
Az öröm azonban hamar elpárolgott, mert a gondtalan szórakozásra rányomta a bélyeget a harmadik próba. Mordon proffeszor – aki egész évben a Sötét Varázslatok Kivédését tanította az iskolában – bevitte a Trimágus Kupát egy nagy labirintusba és elrejtette. Hogy hova azt csak Ő tudta. A bajnokoknak pedig meg kellett keresniük a Kupát, de úgy, hogy közben el ne veszítsék önmagukat. A labirintusba négy ifjú, tehetséges varázsló lépett be, négyen jöttek ki, ám ez csak egy hajszálon múllott!
Máig nem tudja senki biztosan, mi történt odabent. Egy embert kivéve. Harry visszahozta a meggyengült Cedric testét Amos Diggorynak; azt a borzalmas pár pillanatot sosem fogom elfelejteni. Harry azt mondta, hogy Ő-Akit-Nem-Nevezünk-Nevén visszatért! Hogy újra él!
Hogy a kupa Zsupszkulcs volt, hogy Cedric felajánlotta neki azért, mert megmentette őt a labirintusban rejtőző Ördöghuroktól! Hogy Harry találkozott egy temetőben Tudjukkivel, s hogy a találkozást a hamis Alastor Mordon tervelte ki. Az áltanár, mint később kiderült, egy szökött azkabani rab volt, akit a lelepleződése után ismét bebörtönöztek.
Ám ez akkor már senkit nem érdekelt. Minden ember valami egészen mással volt elfoglalva. Harry szavaival. Azzal, hogy Tudjukki visszatért!

A Minisztrérium nem volt hajlandó tudomást venni a nyilvánvaló tényekről. Cornelius Caramel árnyékok mögé bújt, megfertőzte a társadalmat azzal a tévhittel, hogy Dumbledore megtébolyodott, Harry pedig nem más, mint egy hazug varázslóinas, akinél az utóbbi időben kezdtek jelentkezni a feltűnési viszketegség jelei …
Mire visszatértem negyedszerre is a Roxfortba már szaporán cikkezett a Reggeli Próféta a fent említett tényként kezelt dolgokról. Többek közt arról is írtak, hogy Sirius Black - akinek ártatlanságát még mindig nem ismerték el – egy mágikus rockbanda énekese! Ilyen trollságokat még életemben nem olvastam abban a lapban!
Sirius – akinél a szünetet is töltöttük a Rend többi tagjával a Grimmauld tér 12-es szám alatt – már több hónapja amolyan házi őrizetben volt, Dumbledore utasítására. Pedig titokban még a Roxfort Expresshez is kikísért minket az indulás napján. Előtte Anya csúnyán összeveszett vele azon, hogy Harry gyerek-e még vagy sem. Nos, erről mindenkinek sajátos, egyéni véleménye volt az iskolában is.
A változatosság kedvéért most is két részre oszlott a társaság. Voltak, akik hittek Harrynek és Dembledore-nak, meg persze olyanok is, akik az egészet mesének tartották. Sajnos az utóbbiak többséget élveztek.
És – mintha nem lett volna még elég bajunk – a Minisztérium egy új, Caramel által kijelölt SVK tanárt küldött a nyakunkra, Dolores Jane Umbridge személyében. Attól a nőtől az első naptól fogva rázott a hideg! Gonosz, felfuvalkodott banya! Nem tanított meg minket védekezni, ahogyan a vizsga anyagra sem! Ráadásul csak elméletbeli oktatást tartott az óráin, a pálcáink mindig a táskáinkban végezték. Sajnáltam Harryéket, akiknek ebben az évben kellett letenniük az RBF-eket. Nem lehetett könnyű egy ilyen tanár mellett.
Ebben az évben alapult Dumbledore Serege, rövidítve a DS. Egy titkos társaság, ami először csak maroknyi emberből állt, ám ahogy Umbridge zsarnoksága nagyobb helyet kapott az iskolában, a létszámunk vele nőtt. A csoport minden tagja Harrytől tanulta azt, amit a SVK órákon a banya nem tanított meg. Mondhatni olyan volt, mint egy korrepetálás.
Ám Umbridge kis csapata, a „Főinspektori Különítmény” végül leleplezett minket. Így mindünkre büntetés várt … volna, ha Hermione és Harry nem csalják el Umbridge-t a Tiltott Rengetegbe, ahonnan csak később, erősen megtépázva került elő. Mi azonban addigra már messze jártunk. A Mágiaügyi Minisztériumba repültünk thesztrálok hátán, hogy megmentsük Siriust, aki Harry látomásában élet-halál harcot vívott Voldemorttal.
Ám a valóság – mint végül kiderült – teljesen másképp festett!
Fondorlatosan oda csaltak minket a Halálfalók, a Sötét Nagyúr kívánságára. Az ok? Egy jóslat volt, amit csak az vehetett le a helyéről, akiről szólt. A gömb titka pedig összekötötte az idők végéig Harry Pottert a néhai Tom Denemmel!
Ott volt minden szökött Halálfaló. Lestrange, Nott, Avery, Roockwood, Runcorn, sőt! Még Mr. Malfoy is!
Végül sikerült megmenekülnünk előlük a Rend segítségével, de ez az akció majdnem Sirius életébe került! Dumbledore végül megmentette, ám csak egy hajszálon múlott az egész.
Harryt pedig nagyon megviselte a katasztrófa. Bár nem is vártam mást, hiszen a történtek mindenkit lesúlytottak. Főleg, mert így már Caramel is belátta: Ő-Akit-Nem-Nevezünk-Nevén valóban ismét köztünk jár!

Caramel helyére az új tanévvel új miniszter is került, Rufus Scrimgeour személyében. Ő – mint régi vágású auror – már inkább „A legjobb védekezés a támadás!” elvét követte.
Dumbledore pedig – aki Umbridge uralma alatt elment – vissza tért az iskolába. Akkor még senki nem tudta, hogy utoljára …
Harry nálunk lakott az Odúban a szünet utolsó pár napján, majd mikor eljött az idő, együtt keltünk útnak a Roxfort felé, mint jól összeszokott társaság. Fred és George eközben befejezték a tanulmányaikat és az Abszol-úton elindították saját vállalkozásukat Weasley Varázsvicc Vállalat néven.
A tanév nagy része eseménytelenül telt, legalábbis számomra. Nem tudtam, Dumbledore miért vette vissza Lumpsluckot, bár semmi kifogásom nem volt a proffeszor ellen. Mondjuk annak nem örültem, hogy innentől Piton tanította a SVK, de hát sötétség nélkül ugye nincs fény?
Egy nap arra lettem figyelmes, hogy Harry és Hermione veszekednek a klubhelységben. Valami könyvről volt szó, legalábbis a szavaikból úgy vettem ki. Hermione el akarta kérni a fiútól a könyvet, de Harry nem adta ki a kezei közül. A vitát én zártam le azzal, hogy Harry háta mögé lopódzva elvettem tőle a régi tankönyvet, majd fellapoztam.
Ez állt benne:

Ez a könyv a Félvér Herceg tulajdona.

Egyikünk sem tudta, ki az a Félvér Herceg így annyiban hagytuk a dolgot. Egy időre.
Az első roxmortsi kimenőnapunk után azonban már valami teljesen más is befurakodott a képbe. Katie Bellnek valaki egy elátkozott láncot adott, s ez a manőver majdnem Katie életébe került! Az esetet követően hetekig feküdt eszméletlenül a gyengélkedőn.
Az egész ügy olyan zavaros volt innentől kezdve. Merényletek százait követték el az iskolán kívül, aurorok őrizték a birtok határait.
És Harry hirtelen a női érdeklődés középpontjába került! Amikor a lány mosdóban egy nap elkaptam pár mondatot Lavender Browntól és Romilda Wayne-től, akik valami szerelmi bájitalról fecsegtek, összeállt a kép! Tulajdonképpen számíthattam volna erre. Bár abban is biztos voltam, hogy a legtöbb boszorkány azért hajt Harryre, mert azt hiszik, Ő a kiválasztott! Ezt már senki nem tudhatja biztosan …
És a dolgok valahogyan mégis jóra fordultak. Egy időre.
Ront beválogatták a Griffendél kviddics csapatába, s bár az egyik merényletnek majdnem áldozatul esett, ez az esemény végre kissé közelebb hozta őt Hermionéhez. Lavender Brown pedig – akivel addig elég erős és folytonos fizikai kontaktusban álltak – kiesett a képből.
Azonban történt valami, ami még ennél is nagyobb örömöt okozott nekem.
Miután Harry is megbizonyosodott arról, hogy a Herceg könyve veszélyes, elvittük elrejteni a Szükség Szobájába, ami egykor a DS edzések helyszíne is volt. Ott csókolt meg először. Arra a pár pillanatra mindig emlékezni fogok. Akor nem létezett a világ, a körülöttünk tornyosuló lim-lomok, az odakint ébredező háború. Akkor csak Ő volt és én!
És – mint a mesékben – a szép, varázslatos időszak itt le is zárult!

A Halálfalók egy este Draco Malfoy segítségével behatoltak a kastélyba, Perselus Piton pedig hivatalosan is az Ő oldalukra állt. S bár mindenki vitézül küzdött volt, akit nem tudtunk megmenteni. Albus Dumbledore proffeszor, a világ egyik legnagyobb varázslója életét vesztette. Egy bizalmasa által!
A temetése gyönyörű, szívszaggató és megrendítő volt. Olyan, amilyen mindenkinek kijárna. Az emlékét pedig örök időkre megőrzi a Varázslóvilág, hogy a mostaniak tovább adhassák unokáiknak. A varázsló emlékét, aki fiaként szerette Harry Pottert …

Azóta megvívtuk a csatát. Sok könny, vér volt ugyan az ára, de Voldemort örökre eltűnt! Hála a Kis Túlélőnek, akiben sosem csalódtunk. Szerintem, én a magam részéről ezután sem fogok …

Jellem: „Ginny okos, vicces, csinos lány.
Csinos lány?
Ja, például szép a bőre …” (Harry Potter & Ron Weasley)
Ezzel mindent el is mondtam, nem? Na jó, akkor neki futok még egyszer, bár már érik a Rémdenevér rontás, szóval …
Mások elmondása szerint kedves, jószívű lány vagyok, aki ennek ellenére elég önálló. Sosem hagytam magam, nem voltam könnyen átejthető, ami nem árt, ha a hat bátyádból legalább öt állandóan borsot akar törni az orrod alá!
Ami a szívemen az legtöbbször a számon is; sosem hallgatom el a véleményemet, még akkor sem, ha az ostor esetleg végül rajtam csattan. Ez pedig, azt hiszem, nem olyan rossz tulajdonság …
Bátor, kissé vadóc fiatal boszorkány vagyok, aki nem riad vissza a kihívásoktól, a kalandoktól sem. Ezért is kerülhettem annak idején a Griffendélbe, amire máig büszke vagyok.
Viszont, aki közelebbről ismer az láthatja, hogy belül érzékeny, olykor sebezhető leányzó vagyok. Senkit nem bántok ok nélkül – ez alól a mardekárosok néha kivételt képeznek. Nem érdekel a vér, a származás, ahogyan a pletykák sem, de ettől függetlenül nem esik jól, ha valami rosszat terjesztenek rólam a hátam mögött.
A barátaimhoz és a családomhoz kötődöm legjobban a világon. Ha róluk van szó, nem ismerek határt. A végsőkig kitartok mellettük! Már tizenegy éves korom óta gyengéd érzelmek fűznek Harry Potterhez …


Kinézet: Valami azt súgja, hogy itt a külsőmről, a ruházatomról kéne beszélnem ... Csak úgy általánosan jó lesz?
Hát, akkor vágjunk bele!
A magasságom a koromhoz mérten tökéletesen átlagos, 166 cm vagyok, ehhez képest 55 kg. Alkatom nőies,mára minden gyerekes vonás kiveszett belőle. A hajam hosszú, egyenes és égővörös. Általában kiengedve hordom, hajpánttal, csattal esetleg hajgumival megbolondítva, de ha kedvem tartja, művészi összevisszaságba rendezem konty formájában. Legkedveltebb copfozási formám a sellőuszony, ami - bár nem megy ripsz-ropsz - mégis tetszetős az eredmény.
Szemeim barnák, erre kár is több szót vesztegetni. Talán még azt említeném meg, hogy ezt a színt – csak úgy, mint a hajszínemet is - Édesapámtól örököltem.
Igazság szerint az évek során azt tapasztaltam, hogy a fiúk, nos ... eléggé központi témaként értékelnek engem. Viszont az én szívem már évek óta csak egy valakiért dobog, aki – remélem – ezzel tisztában is van!
Öltözködésemet tekintve is hasonlóan vidám, ízléses, de visszafogott vagyok.. Még pénzért se vennék fel semmit, amin szőrme van, mert gusztustalannak tartom.
Kiegészítők? Hmm ... vannak családi ékszerek, amit a varázsló lánya köteles ünnepnapokon viselni, de a mindennapokban nem szoktam tele aggatni magam minden félével. Van egy nyakláncom, amit még a születésemkor kaptam ajándékba, a medálja a szüleim miniatűr fotóját rejti, azt szoktam viselni.
Ami a cipőimet illeti, bármi jöhet, ami jól néz ki és emellett hozzám illik. Az öltözködésemet ítélve sosem akartam idősebbnek látszani a koromnál, ami - azt hiszem - elég jó pont.
A hétköznapokon egyszer fekete talárt viselek, m int a többi diák a Griffendél-ház színeiben pompázó nyakkendővel. Tehát iskolai egyenruhát.

_________________
Crash... there was you and me...
Apóskámtól
Darrentől I love you
Magyar mennydörgő By: Ginny
Majdnem Mrs. Malfoy By: Ginny
A leendő Mrs. Malfoy By: Kanapé mögött bujkáló após
Ginevra Molly Weasley Bi5h08
Vissza az elejére Go down
 
Ginevra Molly Weasley
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Roxfort :: Karakterek :: Boszorkányok :: Aranyvérű-
Ugrás: