Roxfort

Harry Potterrel foglalkozó szerepjátékos fórum.
 
HomeKeresésRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Roxfort Története
Staff Tagok

Staff Tagok

Violet Constance Lestrange (Diák) Staffgif
Kattints Értünk!
FRPG Top Sites - Magyarország
Chat
Kiemelt Oldalak
Violet Constance Lestrange (Diák) Z5iV7

free forum

free forum

free forum


A Hónap Női karaktere
Violet Constance Lestrange (Diák) Ftlx6t
A Hónap Férfi Karaktere
Violet Constance Lestrange (Diák) 3347qiw
A Hónap Játéka
Violet Constance Lestrange (Diák) 34xl2x4
A Hónap Szerelmes Párja
Violet Constance Lestrange (Diák) Ic7783

Share
 

 Violet Constance Lestrange (Diák)

Go down 
SzerzőÜzenet
Hermione Malfoy
Admin/Bűbájtan Tanár/Hollóhát Ház Feje
Hermione Malfoy

Iskolai Házad : Griffendél
Hozzászólások száma : 5018
Join date : 2010. Jul. 02.
Age : 28
Tartózkodási hely : Roxfort

Violet Constance Lestrange (Diák) Empty
TémanyitásTárgy: Violet Constance Lestrange (Diák)   Violet Constance Lestrange (Diák) EmptyHétf. Júl. 11, 2011 6:19 am

Violet Constance Lestrange (Diák) Zw5d9bybvjrliai8du3b

Név: Violet Constance Lestrange
Becenév: Vie, Violet
Kor: 16 éves
Rangod: Diák
Nem:
Származás: Aranyvérű Boszorkány
Születési idő: 1982. november 6.
Születési hely: London, Anglia

Család:
Anya: Isabella Lestrange / elhunyt
Apa: Jensen Lestrange / elhunyt
Testvérek: Volt egy féltestvérem, de sosem tudtam meg róla semmit.
Egyéb családtag: nincs
Háziállat: Van egy macskám, Charmed.

Érdekesség: Az apai nagymamámról neveztek el Violetnek, valamint árva vagyok.
Személyes tárgya: Van egy fehérarany gyűrűm, amit még az édesanyám hagyott rám, amit smaragdok díszítenek.

Pálcád: 10,5 hüvelyk, meggyfából és sárkányszívizomhúrral
Iskolai házad: Griffendél
Évfolyamod: Hatodik

Előtörténet: Az életem nem tündérmese és butaság volna azt állítani, hogy valaha is az volt. Mondjuk inkább azt, hogy egyszerűen bonyolult. Szeretek paradoxonokkal dobálózni, ezt a történetemben többször észre fogjátok venni, ha figyeltek. És ugyan miért ne figyelnétek rám? Most persze biztosan azt gondoljátok, megint valami beképzelt plasztikbaba, akinek a kezébe nyomsz egy első osztályú repülőszőnyeget, egy halom galleont és jól elvan magával. Jobb ha tőlem tudod, ez tévedés!

Mikor 1982. novemberének 6. napján világra jöttem, a szüleim örültek. A Lestrange-ház évszázados múltra tekintett vissza már akkor is, és nyíltan szimpatizált a Sötét Nagyúr eszméivel. Én a világ leghatalmasabb feketemágusának virágzó korába születtem bele, amikor nem létezett erkölcs, megbocsátás csak a vér tisztasága, a hatalom és az erő számított. Ez pedig – azt hiszem – befolyásolta egész további életutamat.
Édesanyám világ életemben keserű asszony volt, fiatalon adott életet nekem. Sajnálta az ifjúságát, amit elvettem tőle azzal, hogy a világra jöttem. Édesapám pedig a hatalom követőjének vallotta magát, mindig a Sötét Nagyúr eszméit követte. Ő maga szerette mozgatni a szálakat, de harcolni nem igazán kívánt. Az viszont ínyére volt, mikor kisebb-nagyobb halálfaló csoportokat irányíthatott kedvére. Apám sosem tartozott a Sötét Nagyúr legtekintélyesebb követői közé, ennek ellenére Rodolphus és Rabastan Lestrange unokatestvéreként nagyobb befolyással bírt, mint az a helyzetéből fakadóan várható lett volna. A születésem idején épp kémként teljesített szolgálatot a Mágiaügyi Minisztérium nemzetközi máguskapcsolatokkal foglalkozó ügyosztályán és több külföldi sötét varázslót is a Sötét Nagyúr oldalára állított. Ez azonban azzal járt, hogy elhanyagolta a feleségét, aminek később meg is lett a következménye.

Egy hermetikusan lezárt burokban nőttem fel, az aranyvér mániások gyűrűjében. Kislányként belém nevelték, hogy illedelmesen, visszafogottan és mindig a látszatot fenntartva járjak el. Még hat éves sem voltam, mikor már tökéletes pontossággal beszéltem sellőül, vélául, ezen kívül pedig magántanáraim megtanítottak franciául és németül is. Mivel London külvárosában éltünk megvolt az esélye, hogy muglikkal fussak össze az utcán jártamban, de a tanáraim mind megtanították, hogy ilyenkor nem kell rájuk nézni. Fordítsd el a fejed, mondták, én pedig így is tettem.
A családom jólétben élt, a kúriánk hatalmas volt és tekintélyt parancsoló. Én pedig rövidesen szófogadó apró felnőtt nővé serdültem. Nem voltam kimondottan kislány, sosem játszottam babákkal, mert azt a nevelőim alantas mugli szokásnak ítélték. Helyette főbenjáró átkokat tanultam, valamint hasznos rontásokat, amelyek hasznomra válhattak majd a Sötét Nagyúr halálfalójaként. Bizony, egészen kicsi koromtól halálfalónak szántak. Édesapám a szépségemet használva akarta előreverekedni magát a ranglétrán. Csak édesanyám gondolta úgy, hogy ezzel a külső adottsággal gondjaim lehetnek, és néha rajta kaptam, ahogy elmerengve bámul engem. Sosem kérdeztem, miért tette ezt most pedig már túl késő lenne megkérdezni…

Amikor a Sötét Nagyúr elbukott édesapámat az Azkabanba zárták, édesanyámon viszont – aki nem viselte a Sötét Jegyet – nem találtak fogást. Így félárva gyermek lettem, aki akkor még fel sem fogta ennek a jelentőségét. De édesanyám attól a perctől fogva arra nevelt, hogy legyen erőm megbosszulni azt, amit a férjével tettek. Később ébredtem rá, milyen álszent, öncélú ajnározás volt ez a részéről.
Édesanyám magányos asszony lett, míg édesapám a börtönben sínylődött. Abban az időben kezdett megfordulni a házunkban egy igen jóképű tanár, aki tovább óhajtotta pallérozni az elmémet. És mint később kiderült, nem csak az én fejlődésemre volt gondja, de anyám lelkivilágára is. Azon kívül pedig a fizikai valóját is olyan lelkiismeretesen leápolta, hogy mire a cselédség észbe kapott édesanyám már a második hónapban járt. Én nem ítéltem el ezt a fajta viselkedést, mivel a rögtönzött szórakozás úgy lefoglalta édesanyámat, hogy szinte sosem láttam. Néha-néha rám csodálkozott az étkezéseknél, vagy összefutottunk a könyvtárban, de semmi egyéb nem történt köztünk.
A jóképű tanárurat pedig mintha a föld nyelte volna el. Ami történt azt a család elől is titkolni kellett, így aki csak tudott róla, hallgatott. Volt is oka rá mindenkinek, mivel anyám elviselhetetlenné vált. És veszélyessé. Félt a férje haragjától, írtózott a méhében fejlődő élettől. Mindent megtett annak érdekében, hogy elvetélhessen. Ez ugyan nem sikerült neki, de a kisfiút, akinek hetedik születésnapom előestéjén életet adott, árvaházba adta. Többet nem hallottam felőle, így a jóhírünk megmenekült. De édesanyám mániákus lett és paranoiás.
Nyolc éves voltam, mikor édesapámat némi kenőpénz fejében kimentette az Azkabanból Lucius Malfoy, ezzel pedig az én családom örök időkre adóssá lett a Malfoy-dinasztia számára. Édesapám hazatért és onnantól az egész kezdődött elölről. Édesanyám nyugodtság álarcát öltötte fel, nehogy a titka kitudódjon, és fáradozását siker koronázta. Apám sosem jött rá, mit tett a felesége, míg ő rabláncon vergődött.

Mikor tizenegy éves koromban levelet kaptam a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolából szüleim büszkesége határtalan volt, ahogy az enyém is. Nem volt kérdés, hogy a Mardekár ház lesz számomra az ideális. A Roxfort Espresszen utazva már terveket szövögettem, és az édesanyámtól kapott smaragdköves gyűrűt szorongattam. Ez is annak bizonyítéka volt, hogy szerintük is a zöld-ezüst színekkel fémjelezett ház az otthonom.
Súlyosat tévedtek.
Máig emlékszem, milyen elképesztő izgalommal húztam a fejemre a Teszlek Süveget, s a feszült csöndre, amikor előtte néhány perccel a nevemet mondták. Violet Lestrange. A Lestrange név kultuszként volt jelen az iskola falai közt. Ezért volt egyöntetű a megdöbbenés, mikor a Süveg hangosan és érthetően felkiáltott: „Griffendél!” . Mintha álomból ébrednék úgy álltam fel a háromlábú székről. Senki nem tapsolt. Mindenki tátott szájjal rám meredt, akárha a világ nyolcadik csodáját látnák. McGalagony professzornak kellett elkormányoznia a Griffendél-asztalához.

Nem találtam a helyem. A vörös-arany ágyban fekve aznap este csak félelem, csalódottság és düh volt bennem. Féltem, mert tudtam, a szüleim kitagadnak, ha ezt megtudják. A bagoly még egy jó darabig nem ment el a hírrel, azonban a karácsonyi szünetben mikor haza érkeztem a vörös-arany sálban és a Griffendél-ház címerével a taláromon, a szüleim égtelen haragra gerjedtek. Apám felpofozott és azt ordította, hogy megöl. Tizenegy éves kislány voltam, bátortalan, megalázott és tanácstalan teremtés, védtelen egy erős férfi haragjával szemben. És akkor olyan dolog történt, amit egészen addig lehetetlennek hittem. Édesanyám beállt közénk, így Ő kapta a halálos varázsigét. Avada Kedavra. Zöld fény villant és édesanyám összerogyott a sötét szőnyegen, mint egy zsák. Arcából kiszökött a vér. Apám pedig megtorpant, mint aki nem tudja, hol van.
Mikor az arcára megértés költözött az arca elsötétült. Máshogyan, mint egy halottnak. Én a sarokban kuporogva is láttam, ahogyan első, végkimerülésig elég, ítélő döbbenetében maga felé fordítja a pálcáját, amivel az imént kioltotta a felesége életét. Zöld fény villant.
Én pedig zokogva rohantam ki a havas, sötét éjszakába.

Onnantól kezdve nem volt családom, így árvaházba kerültem, onnan jártam vissza a Roxfort falai közé. A tragédia miatt magamat okoltam, s a szokásosnál is hidegebb lettem. Mintha valaki kitörölt volna belőlem mindennemű érzelmet. A gyűrűt pedig, ami a Mardekár ház színeit viselte, mindig magamnál hordtam.
Nem voltak barátaim. A griffendélesek nem értették, mit keresek közöttük, mivel a családom nyíltan követte a Sötét Nagyúr eszméit. Három komor, érzelmektől mentes, jeges év várt rám. Mintha jégvirágokkal ültették volna körbe a szívemet.
Aztán a Sötét Nagyúr visszatért, s vele ébredtek régi követői is. Rabastan nagybátyám és a felesége, Hestia kivettek az árvaház falai közül,s ezzel az ő gyámságuk alá kerültem. Ők visszaadták életembe a fényt, amit elvesztettem a szüleim halálával. A házat pedig, amelyikbe beosztottak nem emlegették, mintha nem is létezne. Azonban én sosem tudtam eldönteni, hova tartozok igazán. Árnyék vagy fény? Örök kérdés. Néha felmerült bennem, hogy jobb volna a döntést későbbre halasztani. Azt hiszem, ez lesz a megfelelő megoldás…

A Nagy Csata idején távol voltam a Roxforttól, mivel Rabastan Darbishire-be küldött arra a néhány napra, amikorra a támadást időzítették. Úgy ítélték, nem vagyok még elég érett ahhoz, hogy harcba szálljak, én pedig nem vitatkoztam.
Most viszont ismét tanácstalan vagyok. Nem tudom, merre menjek, a vérem, a nevem az erősebb vagy a tény, hogy Griffendél Godric házába osztott a Süveg? Nem tudom, mit tegyek. Jól esne már néhány barát, mivel a kemény burok, amit a világ felé mutatok nem vált semmissé az évek során! De nem tudom, van-e olyan bátor diák valahol, aki meg akar ismerni engem. Hiányzik az élet, amit sosem éltem. Azt hiszem, megőrültem.
Lehetséges. Viszont a látszatot akkor is fent kell tartani! A látszatot, hogy minden rendben van.


Jellem: Aranyvérű család sarjaként az utamba került néhány fontos dolog, amit el kellett sajátítanom. Mértékletesség, önfegyelem. Az árvaság pedig megtanított arra, hogy sose adjam fel. Megtanultam elérni, amit akarok. Megtanultam használni, amim van, nem ritkán mások vesztére. Hideg burok övez kívülről, amin jószerivel képtelenség áthatolni. Sosem ismerném be senkinek, de ez... szükségem van erre. Nem akarok sebezhetőnek tűnni. Pedig az vagyok, még ha ez nem is tűnik fel elsőre. Igazából nem vagyok elégedetlen az életemmel, sosem féltem semmitől. Csak a magánytól félek mindennél jobban. Azt hiszem, ezért is lettem griffendéles. Vagyis, részben ezért is.
Hiú vagyok, engesztelhetetlen és makacs, ami pedig az életem többi részét illeti szeretek a saját fejem után menni. A maximalizmusom is hozzájárult ahhoz, hogy túl tudjam élni a szüleim halálát. Bármi történjék is, ezt sosem kívánnám senkinek. Emellett viszont érdekelnek a művészetek, szeretek kirándulni és... oh, a fenébe már! A lényeg, hogy a kőszívű árva hercegnőt senki nem törheti meg! Vagy mégis?

Kinézet: Szeretem a szépséget, valami rendkívüli van minden szép, esztétikus dologban, ami vonzz. Mivel a férfi érdeklődés középpontjában vagyok, úgy gondolom, engem akár szépnek is lehet nevezni. Ez édesanyám génjeit örökölve nem is csoda. A hajam hosszú, sötétbarna, és általában kiengedve hordom. De néha megbolondítom ezzel-azzal. A szemeim is barnák, a bőröm pedig ha nem is krétafehér, de megmaradt az alabástrom mellett. Az alakom vékony, nőies. Az öltözködésemet tekintve a talár a mindennapos, azonban a szabadidőmben szívesen viselek csinos, elegáns és kifinomult ruhákat. Nem vagyok nagymama, szeretem megmutatni, amim van és jól esik a figyelem. A szüleim úgysem figyeltek rám, lehettem bármennyire szép is. De ezt most inkább hanyagoljuk. A lényeg, hogy a kinézetem mindig tip-top, a látszat ugyanis mindennél fontosabb, nem?

_________________
Crash... there was you and me...
Apóskámtól
Darrentől I love you
Magyar mennydörgő By: Ginny
Majdnem Mrs. Malfoy By: Ginny
A leendő Mrs. Malfoy By: Kanapé mögött bujkáló após
Violet Constance Lestrange (Diák) Bi5h08
Vissza az elejére Go down
 
Violet Constance Lestrange (Diák)
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Roxfort :: Karakterek :: Boszorkányok :: Aranyvérű-
Ugrás: