Bradley Chace Michael

Név: Bradley Chace Michael
Becenév: Brad, Bradye
Kor: 17 éves vagyok
Rangod: Diák / Prefektus
Nem: Férfi
Származás: Aranyvérű varázsló
Születési idő: 1981. november 1.
Születési hely: Spanyolország; Barcelona

Család:
Anya: Melinda Michael/ 41 éves / pálcakészítő /
Apa: Chace Michael/ 41 éves / író /
Testvérek: Percy Michael / 22 éves / Halálfaló /
Egyéb családtag: Willbury Michael / 66 éves / már semmit nem csinál, anya apukája, az én nagypapám /
Háziállat: Vagy egy baglyom hófehér tollakkal, a neve Philipe

Érdekesség: Van egy hosszú seb végig az alkaromon, egy kellemetlen találkozás emlékere, mely Percyvel történt
Személyes tárgya: Egy foszladozó fekete szövet, mely mindig a csuklómon van, soha nem vettem még le, és nem is tervezem.

Pálcád: 12 hüvelyk nádpálca, benne sárkányszívizomhúrral
Iskolai házad: Hugrabug
Évfolyamod: 6-os vagyok

Előtörténet: Spanyolországban születtem, de a szüleimnek már volt egy öt éves fia, Percy. Volt benne valami, ami taszította a körülötte állókat, amitől mindig félrenéztél, ha szembe jött veled, és amiért féltettél tőle mindent, amire ránézett, vagy megtetszett neki. A szüleim persze azért imádták őt. Ahogy engem is, attól a perctől, hogy megszülettem. Anya annyira szorította apa kezét, hogy a végén az egy hangos roppanással eltört. Ez akkor részletkérdés volt, természetesen. Én imádtam a bátyámat, kezdettől fogva, bár ő az elején nem nagyon csípett. Azt várta, hogy játszom vele, beszélgetünk, fogócskázunk, meg miegymás, de én egy éves koromig nem hogy beszélni, de járni se tudtam. Ezzel eléggé felhúztam, így az elején, mikor már tudtam volna vele játszani eltaszított magától. De, mint mondtam, én mindig őszintén rajongtam érte, így félév elteltével rávettem, hogy kezdjen újra foglalkozni velem. Három éves koromra már legjobb barátok voltunk, minden szabadidejét velem töltötte, megvédett a többiektől, ha kellett, és mindent kölcsönadott. A megvédés része neki nagyon könnyen ment, a gyerekek nagy ívben elkerülték, ez egy belső késztetés volt, még a szülők sem ripakodtak rá gyerekeikre, hiszen ők is érezték ezt a valamit, mely taszította őket is ugyanúgy. A szüleim nagyon adtak magukra, megválogatták a barátaikat, szigorúan csak aranyvérűekkel vették magukat körül, ezt a szokást hamarosan Percy is magába szívta, és mikor elkezdett elhatárolódni tőlem, más barátokat szerezni, azok is egytől egyig tiszta vérűek voltak. Öt éves voltam, mikor a bátyám felgyújtotta a postát egyik hisztirohama alkalmával. Hamar elkerült a Roxfortba, így egyedül maradtam. Mardekáros lett, ami a szüleimet nagy sokk ként érte, mivel apa Griffendéles volt, anya pedig hollóhátas, így mindannyian kerültek már összetűzésbe a mardekáros diákokkal. Ekkor kezdtek csak el ők is távolodni a testvéremtől, aminek, véleményem szerint, nagy szerepe volt a jövő alakulásában. Én otthon időm nagy részét a nagypapámmal töltöttem, aki imádta az unokáit, minden lehetőt megtett, hogy velünk legyen, vagyis velem, ha már én voltam otthon. Mindig várta, hogy mutassak valamit, ami megmutatja, én is a Roxfortban fogok kikötni. Erre tíz éves koromig kellett várnia, amikor sikerült elárasztanom a konyhát vízzel. Melegem volt, és nagyon vágytam egy pohár frissítőre. Hát kicsit túlléptem a pohár fogalmát.
Testvéremnek még volt két éve az iskolában, mikor én oda kerültem. Addigra eléggé elhidegültünk egymástól, mivel a viselkedése megváltozott. Hűvös volt velem, lesajnáló, másokkal egyenesen kegyetlen és kiállhatatlan. Hugrabugos lettem, nagyon boldog voltam, a szüleim büszkék voltak rám, ám Percy éktelen dühre lobbant, attól kezdve egyszerűen keresztül nézett rajtam, ami elég rendesen fájt. Imádtam iskolába járni, a jegyeim jók voltak, persze voltak kisebb csínytevéseim, de semmi olyan, aminek következtében a szüleim rivallót küldhettek volna. Akkor is az iskolában voltam, mikor megkezdődött a háború, de nem sokat láttam belőle, hamar eltüntettek minket az iskolából, jogosan persze, de azért én szívesen maradtam volna. Dadogni csak ötödik évem megkezdése előtt kezdtem .Ekkor Percy már nem lakott velünk, nem járt iskolába, teljesen eltűnt. Nyár volt, nagyon meleg, egy réten olvastam, mikor hirtelen megjelent mellettem a semmiből. Elmondta, hogy halálfaló, és örülne, ha majd a suli befejezése után csatlakoznék hozzájuk. Megdöbbentem, de azonnal meg is tagadtam a kérést, természetesen. Percy olyan gyűlölettel nézett rám, amit azóta se tudok elfelejteni. Pillantásában végtelen megvetés és utálat égett. Ordítása olyan váratlanul ért, hogy felkészülni se tudtam rá. - Mindig is gyűlöltél, mint az összes többi szánalmas senki! - Közelebb lépett, a könyvet kikapta a kezemből és elhajította, majd a felsőmnél fogva megragadott és felemelt. - Jól jegyezd meg, ha még egyszer találkozunk, azt nem úszod meg élve, ezt megígérem neked! - Aztán már hoppanált is, elterültem a földön. Akkor kaptam életem első sokkját. Azóta dadogok. Képtelen vagyok feldolgozni, hogy a testvérem, akit szerettem és akire felnéztem, így bánt velem. Nagypapánál töltöttem az estét, aki végig azt kérdezgette, mi van Percyvel, mikor fogja már látni, hiányzik neki. Annyira sajnáltam őt, már öreg volt, és nem értette az egészet. - Papa... nem hiszem, hogy valaha is visszajön - Suttogtam halkan, és kerültem a pillantását. Annyi időt töltöttem a nagypapámmal, és annyira szégyelltem magam a testvérem miatt, hogy kialakult a második legidegesítőbb szokásom; nem nézek mások szemébe. A hatodik évem előtt találkoztam csak megint Percyvel, véletlenül hoppanált a szobámba. Már eléggé dühös volt amúgy is, összevesztünk, a veszekedésből az lett, hogy előkapta a pálcáját. Én nem használhattam az enyémet iskolán kívül, mellesleg azt se hittem, hogy komolyan bántani fog, míg meg nem éreztem a fájdalmat az alkaromban, valaminek hála hosszában mély sebet ejtetett. A vér ömleni kezdett belőle, Percy a döbbenettől képtelen volt megmozdulni, majd láttam a szemében valami irtózatos ijedtséget, és féltést. Hallottam, ahogy elordítja magát; Anya! Aztán minden elsötétedett. Mikor felkeltem a karom már be volt kötve, anya és apa felettem térdeltek. Kiderült, hogy mire feljöttek, Percy már eltűnt, csak akkor hallották, mikor kiáltott. Máig be van kötözve a karom, mivel kvidics játékosként esetleg felszakadhat a seb. Most hatodikos vagyok, és a stiklijeimmel boldogan járok iskolába, de folyton motoszkál bennem a félelem, hogy esetleg megint a testvérembe esek.

Jellem: Visszahúzódó, csendes srác vagyok, nem szeretem a tömeget. Beszélgetni még kevésbé szeretek, ennek fő oka az, hogy dadogok, de állandóan, amikor dühös vagyok, ami nagyon ritka, akkor véletlenül megeshet, hogy képes vagyok folyékonyan beszélni. De minden ilyen tulajdonság ellen, vannak barátaim, értük bármikor kiállok, megvédem őket. Szeretek kvidicsezni, ez a kedvenc időtöltésem az olvasáson kívül. Könnyen el lehet bizonytalanítani, egy egyszerű kérdéssel; Biztos vagy benne? És ekkor már semmit sem tudok biztosan, jobban dadogok, mint valaha.

Kinézet: Hajam szőkés barna, szemeim világoskékek. Nem szeretek kiöltözni, de ha muszáj, megteszem. A pálcám mindig nálam van, még akkor is, ha nem is használhatom. Semmilyen eget verő különleges nincs rajtam, az egész bal karomat átszelő seben kívül. De azt szerencsére eltakarja talár. Most még amúgy is be van kötve, nagyon friss. Nem nagyon szeretek szemkontaktust tartani, nem azért mert hazudozok, hanem csak képtelen vagyok pár másodperccel tovább a másik szemébe nézni.