Demelza A. Robbins, the cute girl - or not? ×

Név: Demelza Aletta Robins
Becenév: Demi, Elza... Minden becéző módra hallgatok.
Kor: 18 esztendőmet töltöttem nem rég.
Rangod: Pályáztam volna az iskolaelső címre, de hát Hermione mellett esélyem nem volt. Maradnék a sima, ex-diák rangnál.
Nem: Nő
Származás: Félvér
Születési idő: 1980. január 1.
Születési hely: Írország varázslófaluja, Malahide-ban.

Család:
Anya: Kendra Mallory Robbins /a nagy csatába hunyt el, auror volt. Mugli születésű boszorkány, de hazudott a származásáról.
Apa: Sky Robbins/45/Minisztériumi dolgozó, még harmadikos koromba váltak el anyával. Nem csodálom. Kapcsolatunk egyenlő a nullával mióta a kezén a Sötét Jegyet hordozza.
Testvérek: Cameron Robins/25/Auror, anyámat követve.
Brandon Robins/21/Kviddicsjátékos a Tornádóknál.
Delilah Robins/16/Fogalmam sincs mi van vele, de a Hollóhát házát gyarapítja. Évkezdés óta nem váltottunk levelet.
Egyéb családtag: Aranyvérűek lévén... Nem akarom tudni.
Háziállat: Maugli a baglyom. Ne nézz már így rám! Aranyos egy teremtés.
Érdekesség: A Demelza elméletileg egy nagy boszorkány neve volt, még a Roxfort alapítása idején. Griffendél Godrik szeretőjének is emlegették... Micsoda öröm, a nevét viselni!
Valami beépített térkép van a fejemben; egyszerűen tudom az utat, a kastélyban soha egyszer se tévedtem el, és a könyvtárba se kértem sose segítséget. Egyszerűen tudtam mi hol van, és kész. Hát nem eszméletlen?
Személyes tárgya: A családom tulajdonába áll egy időnyerő, ami pár évvel ezelőtt eltűnt, és azóta az én zsebem gazdagítja. Senki nem tudja, de elég sok hasznát vettem a negyedik évi vizsgámon. Pszt!
Pálcád: Mogyorófa, 12 és fél hüvelyk, kellemesen rugalmas, és unikornisszar magja. Eredeti Ollivander darab.
Iskolai házad: Griffendél
Évfolyamod: Egy éve végeztem, hét RAVASZ-szal.

Előtörténet:
- Meséljen magáról, kérem... - duruzsolta a pöttöm emberke, szemét a felvételi lapomra meresztve, amin amúgy minden, de tényleg minden információ megtalálható volt. De azt mondja meséljek magamról; úgy látszik mostanság nem bíznak a papírokban az itt dolgozók, még ha csak a gyakornoki állásra jelentkezem, a Minisztérium, Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztályára. Vagy a Reggeli Próféta szerkesztőségébe ha ide nem lennék elég. És ha még ott is visszadobják az életrajzom, szerintem még mindig van C, D, E, és az ábécé összes betűjével egy tervem. Nem fogom itt a következő évem egy pici lakásba tölteni, Betti féle drazsét vedelve, egy kis Lángnyelv-whiskyvel megfűszerezve hogy aztán a Mungó elvonóján találjam magam. Nem, erre semmi szükség.
- Mit szeretne tudni? - vetem fel az egyik legjobb mosolyognom, és próbálok a legoptimistábban állni a dologhoz. Amúgy is legalább háromszor vagyok nagyobb a tagnál, aki még nem is főosztály vezető hanem az ő beosztottjának, a beosztottja.
- Neve?
- Demelza Aletta Kendra Wilma Robins.
- Hol született?
- Írországban, 1980. január 1.-én.
- Milyen származású?
- Félvér vagyok.
- Itt azt írják aranyvérű...
- Sajnos, akkor elírták. - remeg meg a szám, de próbálom tartani a magabiztos álcám. Nem szabad elgyengülni, nem szabad engednem, hogy megemésszenek az emlékek. Igen, talán nem tiszta a vénáimba csörgedező mágusvér, hiszen édesanyám mugliszármazású boszorkány volt, a nagyszüleim, kiket halottnak hittem pedig itt laknak Londonban, talán két, talán tíz utcával arrébb. Nem jutott eszembe megkeresni őket, még akkor sem mikor kiderült, hogy anya hazudott nekem, nekünk, apának, az egész családjának. Tudtam, hogy apa érzékeny az ilyenre, és még mindig nekem kellett rászólnom ha sárvérűnek nevezett valakit. Mintha káromlást engedett volna ki a száján, gondoltam minden egyes alkalommal.
Megrázom a fejem, és próbálom kiverni a fejemből a képet, mikor egy zöld fénycsóva tör ki az egyik halálfaló pálcájából, és csak épp, hogy sikerül eltalálnia anyám mellkasát. Élettelenül hullott a kastély maradványaira, és senki nem vette észre a halottat. Túl sok volt az ellenség, túl sok volt a csapás, az átok, hogy egy szegény, megtört lelkű nővel foglalkozzanak.
- Majd ellenőrzöm. - szólt végül, a következő oldalra lapozva. A kezemet tördeltem, az alsó ajkamba haraptam; apró jelei, milyen idegesség kerített hatalmába. De persze, Ő semmit nem vett észre ebből. - Jól látom, hogy az anyja az elhunyt Kendra Mallory volt?
- Igen, uram.
- Rendkívüli auror volt. Épp Főosztályvezetőnek akartuk kinevezni... - csalódottan rázza a fejét, mélyet sóhajtva. Nem érdekel ismerte e anyámat, hiszen nem azért vagyok itt. Semmi köze hozzá. - Részvétem.
- Köszönöm.
- Milyen gyerekkora volt? - veszi csevegőre a hangját, és megpróbál egy kedvesnek tűnő mosolyt összehozni, de inkább egy abszurd maszkra emlékeztet az arca. Ettől függetlenül, tömören és lényegre törően próbálok fogalmazni.
- Igazán, rendes. Nem voltunk része az Elitségnek, de nem kellett használt talárokon élnem, és olyan könyvekből tanulni, amit már előttem sok százszor átlapoztak. Két bányám van, Cameron és Brandon, mindkettővel igen jó kapcsolatot ápolok. Persze néha mi is összekapunk, de csak rendes testvérekhez méltóan. Delilah pedig a Roxfort egyik diákja, most kezdte az ötödik évét, és a Hollóhát házát gazdagítja tudással. - igazából a szavaim fele hazugság, de még is igaz amit mondok. Miért mesélném el neki, hog
y négy évesen olyat zakóztam a seprűről, hogy három hetet töltöttem az intenzíven? vagy, hogy Brandon és én még mai napig versenyzünk egymással, szó szerint mindenben? Vagy, hogy Cameronnál töltöttem a háborús időszakokat, kinek a felesége az első babájukat várja? Vagy, hogy Delilah csökönyössége miatt, miszerint a Griffendélesek beképzeltek mint a fene, szóba se áll velem már két éve? Nem épp a megszokott a családom, sőt szerintem kissé őrültek is vagyunk, de hát mindenki a maga kenyerét kapta. Na jó bevallom egyszer azt kértem karácsonyra, hogy kapjak egy másik családot. De ezt nem hangoztatom, azon a télen épp elegem volt a bátyáim idétlen vicceiből, vagy , hogy a húgom egyszerűen félt repülni. Mintha nem is egy méhből születtünk volna komolyan.
- Értem. - hümmögött egy sort, és szinte éreztem, hogy tudja, hogy csupán egy állítólagos fedősztorit meséltem el. Minek önteném ki egy vadidegen - mellesleg unszimpatikus - manónak a lelki bajaim? - Látom szép eredménnyel végezte a Roxfort-ot, hét Kiváló RAVASZ, gyönyörű kviddics eredmények. Griffendéles volt, jól látom? Nos, ez igazán gyönyörű bizonyítvány magáról, de kiskegyed mesélhetne valamit az iskolai éveiről is. Egy évvel járt a nagyra becsült Mr. Potter alatt, sőt játszott is vele egy csapatban. Biztos sok érdekes története van.
- Nem uram, sajnos nincs.
- Semmi?!
- Mit szeretne tudni? Tizenegy évesen magam is megkaptam a levelem, megcsodálhattam a kastély ódon falait belülről is, halálra rémisztett Hóborc, és Frics kővé dermedt macskája is. Másodéves koromban majd a falra másztam volna a gondolattól, hogy Sirius Black a kastélyban van, aztán kiderült mekkora érzékem van a bájitaltanhoz, és én vagyok az egyetlen diák aki sose téved el a kastélyban és azután többek között a saját magam által felfedezett titkos folyosón töltöttem a szabadidőm pár barátnőmmel. A Trimágus Tusára az épp akkor 17 éves bátyám is benevezett, de mint tudja végül nem ő lett ki holtan végezte. A bálba... Őszintén szólva fogalmam sincs kivel jutottam el, nem is érdekel mert azóta nem tudom megmozdítani a kis lábujjam, és nem emlékszem mi történt éjfél után, kivéve a nagy adag vajsör az ami még eszembe jut, ha megpróbálok felidézni valamit. A következő évemben, csak arra emlékszem, hogy nem egyszer sikerült felhúznunk Umbrige professzorasszonyságnőt, de más nagyon nem rémlik. Persze, Tudjukki visszatérése meg minden, de ami az illeti, inkább az ötödik évem érdekli nem igaz? És nem a RBF-ek miatt. - fintorogtam, majd visszavarázsoltam az arcomra a tündéri vigyort, és folytattom. Nem érdekel a döbbent pillantása a szóáradatom gyanánt, és a kissé tiszteletlen hangvételem miatt. - Kviddics. Hajtói poszt. Az enyém. Így indultam a vonatra, és mikor megtudtam, hogy ki lesz a jövendőbeli CSK... Hát nem lepődtem meg. Őszintén szólva várható volt, de mindegy. Szerintem Katie Bell, ki már akkor is benne volt a csapatban mikor én még a Roxfortba se jártam, jobban megérdemelte volna a címet, de hát ezen akkor se változtattam volna ha berontok Dumbledore igazgató irodájába, és követelem, hogy Katie-t rakja be a posztra. Így legalább még nagyobb kihívás volt, annak megmutatni a tehetségem, aki valószínűleg még a nevemet se hallotta. Nézzen csak bele bátran az aktámban, ott van melyik meccset nyertük meg, melyiket vesztettük el csúfosan, és, hogy miénk volt abban az évben a Kupa is. Utána? Maga is tudja jól hogy bántak annak idején a halálfalók a diákokkal nem? Még mázli, hogy a kviddicst annak idején engedélyezték, és bár Piton által a Mardekár sokkal előrébb volt bármit is tettünk, a tehetségemet figyelve nem hiszem, hogy a protekciót kéne néznie, Mr... - oldalra lestem, hogy lenézzem a nevét az ingére tűzött tábláról. - Wetress. A tanulmányai eredményeimet tudja nem? Esetleg kíváncsi lenne másra is?
- Nem, nem ez így tökéletesen, akarom mondani tökéletes. - dadogott, és esetlenül próbálta összerakni a pergamenlapokat. Nekem pedig mára elég volt. Így se szeretek magamról mesélni, most pedig majdnem az egész életem kiteregettem előtte. Persze, vannak titkok amikről senkinek nem kell tudni...
- Akkor hát, köszönöm, hogy időt szakított rám Mr. - kapok a táskám után, és már épp az ajtónál vagyok, mikor színpadiasan hátrafordulok, mintha épp akkor jutott volna eszembe valami. - Oh, és kérem mihamarabb küldje ki, az tájékoztatót, hogy enyém e az állás. Tudja, sokan érdeklődtek még utánam. - ezzel pedig ott is hagyom a ledöbbent kőbálvánnyá változó koboldot, és kilépek a folyosóra.
Te nem vagy normális, Demelza.
Biztos most szúrtad el életed nagy lehetőségét.
Miért nem tudsz legalább, egyszer, csak egyszer lakatot tenni arra a nagy szádra?!



Jellem: Hát összegzésében... Nem tudom. Próbálom magam kibogozni, a lelkem szálait megkeresni, kirakóként összerakni őket, hogy tökéletes képet kapjak róluk a fejemben de egyszerűen nem megy. Lehet, hogy lényegébe elvagyok én a tökéletesen tökéletlen énemmel, az néha oktalan reagálásaimmal, és cselekedeteimmel. Persze egy két tulajdonságom már adott az iskolai házam aszerint; bátor vagyok, ami kicsit néha vakmerőségbe csap át, és a legfontosabb számomra a családtagjaim, és szeretteim biztonsága. Mint minden Griffendéles porontynak. Hogy mitől tűnök ki egy kicsit még jobban a tömegből, ami miatt össze is súgnak a hátam mögött? Elméletileg a skizofrénia veszélye áll fent nálam, de még semmi se biztos. Talán vannak kirohanásaim, de nem kell rögtön elmebajosnak elkönyvelni!
Határozott véleményem van a világról, és őszinte vagyok az emberekkel, még ha negatív kritikát is osztok meg velük. Ezért többek szemébe tűnök unszimpatikusnak, kerülnek el mielőtt belegázolnék a lelkükbe... Hát nem okkal teszem, egyszerűen mit tegyek ha ilyen a természetem?
Makacsság, kissé pesszimista jellem, adok a külsőmre, lázadó, harcias típus, aki sose retten vissza egy kis kalandtól. Vannak alkalmak mikor a képzeletem átveszi az irányítást a való világ felett, és ilyenkor hajlamos vagyok beképzelni magamnak dolgokat amik nem történtek meg. Vagy csak egyszerűen órákon át bambulni.
Összességében... ne keveredj össze velem egy kihalt folyosón, mert leátkozom a gatyádat is!



Kinézet: Fekete talár, vörös-arany színekbe tündöklő sál, orkán erejű szél süvít végig a pályán, és ahogy bedobják a kvaffot a körülöttem lévő háztársaim felkiáltanak örömükben. Ez voltam én, diákéveim alatt, nem is tudnék nagyon a külsőmről értekezni. Mivel az egyenruha kötelesség volt, ha rózsaszínt szerettem volna hordani, zölddel kicsaptak volna de úgy, hogy a lábam nem érte volna a földet a Trollok határában. Így maradt a szokásos Griffendéles nyakkendő, talár, és a hajam amit legalább a saját fantáziám szerint alakítottam. Aztán jöttek a vizsgák, majd a suli vége, és egyszerűen szembe kellett néznem a ténnyel, hogy az évek alatt hordott cuccaim egyszerűen csak a gyerekkorom régi emlékei. Ideje volt bejárni az Abszol út divatboltjait, a változatosabbnál változatosabb talárokat beszerezni, majd pár mugli darabot is amiből ma már öhm... azt hiszem tele van a szekrényem. Nem tehetek róla. Vonz az ismeretlen.
Elég magas vagyok a koromhoz képest, sport miatt pedig igen szép alakot tudhatok magamnak. Előszeretettel hordok magassarkú cipőt is, mert egyszerűen olyan felsőbbrendű érzést ad. A bőröm elég sok kísérleten esett át a tinédzserkori, khöm, bajok miatt de ma már azt hiszem eléggé szépen kikezeltem magam.
Hajam? Sötétbarna, félhosszú, enyhén göndör, néhol töredezett de büszke vagyok rá. Ez anyám egyetlen öröksége ami örökre szól - mert én aztán biztos nem fogok őszülni, az tuti!