Rejtély-és minisztériumügyi főosztály

-Csak egy pohár vizet. -Feleltem szolidan. Nincsenek nagy igényeim mint látszik, és a víznél nincs is szomjoltóbb folyadék.
Figyeltem ahogy helyet foglal. Az az érzésem támadt mintha nem is egy huszon éveit taposó fiatalember helyezné magát kényelembe, hanem egy jóval öregebb és meggyötörtebb ember próbálna elhelyezkedni. Fáradt, kétségtelenül lerí róla. A hivatal átka... Gondolom én. Szívem szerint megkérdezném tőle, de úgy gondolom ez az idő még nem alkalmas rá, főleg azért, mert először Amandáról akarok róla beszélni. Felajánlottam neki, hogy kérdezhet, faggathat, de ő udvariasan elsőbbséget adott nekem, ugyanis van valami, ami nem hagy nyugodni ha a lányra nézek. -Amanda kiegyensúlyozottnak tűnik, de gyanítom ez csupán a látszat. Helyettesítéseim alkalmával éjjelente hallottam őt álmában beszélni. Nem ismerem a családi hátterét, de sejtem, hogy a tudatalattija nem hagyja nyugodni. -mielőtt esetleg pánikba esne, még hozzáfűzök valamit -De a viselkedése alapján tökéletesen kezelni tudja, bármi is nyomasztja. Hidd el, másnak ez fel sem tűnik, viszont javasolni szeretnék valamit, ami talán rendbe hozná a lelki világát. -Megálltam egy pillanatra. -Nem hiszem, hogy terapeutára lenne szüksége, de meglátásom szerint heti egy alkalommal egy óra magánfoglalkozás keretében fel lehetne tárni mi az oka a rémálmainak. -Biztosan állítom, hogy ezzel a módszerrel sikerülne enyhíteni a kislány belső feszültségén. Hogy honnan veszem ezt? Tapasztalat...

~ Cho

- Nagyon örvendek - Mosolyogtam rá, majd miközben leült, én megkértem valakit, hogy nézzen utána a szülőknek, én meg addig beszélgethetek egyet a lánnyal. Jól jön az ismeretség frissítés. - Mit kérsz inni? - Kérdeztem, és azon agyaltam, hogy mit kérhet egyáltalán. Végül is, bármit, legyen ami az eszébe jut, szóljon, és kapja. Leültem vele szemben, és igyekeztem nem elaludni. Fene essen már belém, nem igaz, hogy nem tudok este aludni, amikor kell, és nem akkor, amikor dolgoznom kéne. Fenét. Dolgozok.Fontos ember vagyok, főosztályvezető. Beletelt egy kis időbe, mire felküzdöttem magamat idáig, nem eshetek vissza, megérdemlem a helyemet. Szerintem. Meg a pénz is kell, hiszen valamiből fizetni kell a kaját, ruhát, Amanda tankönyveit, cuccait, hóbortjait. Nem szabad összeesnem, tilos, reggel!!! Ó, Merlinre, miért nem tart tovább az éjszaka? Annyira szeretnék egy egész napot végigaludni, de nem lehet, így is... már nem egy szabadnapot vettem ki, például menyasszonyom halála után. Akkor annyira szétcsúsztam, hogy képtelen voltam magamra erőszakolni, mint a többi napon. - Igen, róla... - Kezdtem bele, de a döbbenet belém fojtotta a szót. Wáo, a véletlenek csodásak, és ez... egy óriási mák volt. Nem tudtam eldönteni, hogy akarok-e kérdezni. Ez nem aljas dolog? Mármint a háta mögött beszélgetni róla... a tanárával... az erős, én nem örülnék neki. Kell még egy kis idő, míg lejátszom magammal a sakkpartit. - Hölgyeké az elsőbbség. Mit szeretnél tudni? - Kérdeztem, és hátra dőltem a székben. Ez egy érdekes beszélgetés lesz. Lehet, még el sem fogok aludni ülve, de jó lenne. Hálás lennék a tanárnak.

Édes Merlinke, kérlek ne dobass ki innen! Önnönhibámból tévedtem el igaz, de szerintem a lift is vétkes a dologban, szóval kérlek ne csináld ezt velem! Anyám szóba sem állna velem többet, apám pedig...bele sem merek gondolni mit tenne.
A férfi mosolygott rám, majd a kezét nyújtotta és bemutatkozott. Maxim de Fawell, maga a főosztályvezető állt velem szemben, akinek nem sokkal ezelőtt megtapasztalhattam mennyire kemény mellkasa van. Huhhh. Barátságosságát illett viszonoznom, így egy apró mosoly kíséretében fogtam vele kezet. -Örvendek Maxim. Az én nevem Cho Chang. -Mutatkoztam be tehát, s valami azt súgta nem kell attól tartanom, hogy őrök rohannak le. Feszült testtartásom ennek megfelelően ellazult, tehát mondhatom azt, megnyugodva fürkésztem a fiatal férfit. Saccra nem lehet sokkal idősebb nálam, azonban máris szép eredményt ért el ezzel a poszttal.
Kedvesen felajánlotta, utána jár anyáék megérkeztek e már, ezt az ajánlatot botorság lenne nem elfogadni. -Örülnék neki ha hellyel kínálnál, azt hiszem rám férne hogy kifújjam magam- somolyogtam immáron sokkal jobb kedvvel -És elfogadom a segítséged. Aya és Jiro Chang. -Válaszoltam, de eközben valami nem hagyott nyugodni Maximmal kapcsolatban. Mintha ismerős lenne nekem a neve. De Fawell. Fawell. Ó, hát persze! Van egy deFawell nevű diákom, bizonyára ezért figyeltem fel most Maximra.
Mialatt őt feltartották, úgy döntöttem nem leszek láb alatt és inkább teszek pár lépést és megnézem hová keveredtem. Azonban csak felületesen tekintettem meg a helyiséget, Maxim szavaira tekintetem visszasiklott felé. Mosolyom szélesebb lett, pillantásom érdeklődő volt. -Amanda de Fawellről van szó, ha nem tévedek. Ismerem a leányzót. Én tanítom neki a mugli ismeretet. -Finom, mégis visszafogott mozdulattal foglaltam helyet és vártam a kérdéseit. A hozzátartozók mindig érdeklődnek a gyerkőc magatartásáról, hozzáállásáról, intenzitásáról, de nem panaszkodom. Szeretem a munkám s ez is a velejárója. -Bár ma nem tanárként vagyok jelen, ha kérdésed van, szívesen felelek vele kapcsolatban, de én is kérdeznék utána.

~ Cho

Halvány mosollyal megráztam a fejem.
- Nem, én is figyelmetlen voltam, majdnem elkéstem. De már bent vagyok, szóval...- Széttárt karral jeleztem, hogy a problémám meg van oldva, ráérek, nem fogok többet elé állni, ha rohan. Végighallgattam a kirohanását, vagy inkább a szóáradatát.
- Hát, akkor üdvözöllek a Rejtély - és Misztériumügyi Főosztályon. Maxim de Fawell vagyok, a főosztályvezető - Mutatkoztam be kezet nyújtva neki. Azért ez kimaradt, és lehet, pótolni kéne, legalábbis szerintem nem ártana. Meg esetleg ettől megnyugodhat, hogy nem épp most fogom elvitetni az őrökkel.
- Lehet, hogy még nincsenek bent, nem lenne kedved leülni, és inni valamit, míg megkérdezem, hogy itt vannak-e? Hogy hívják őket? - Kérdeztem, mert ha megmondja, akkor nem kell rohangálnia, csak megkérdezem, és kiderül, hogy itt vannak-e egyáltalán. Éppen ajánlani akartam neki egy kellemes széket, mikor egy varázsló jött a levelekkel.
- Max, itt a húgod levele!
Nyomta a kezembe a borítékot, melyen nagy betűkkel állt a nevem.
- Jó neked, hogy így meglátogathatod őket, én a testvéremet csak szünetekben látom. A Roxfortba jár. - Tettem hozzá, és a levelet forgattam ujjaim közt. Szerettem volna, ha leül beszélgetni, vagy valami.

Merlin sete, ballábas és figyelmetlen szellemére mondom;; ez a vég kezdete. Én, Cho Chang, felnőtt fejemre leszek bárgyú és ügyetlen? Ez még viccnek is rossz, hiszen nálam okosabb hollóhátast csak keveset hordott Roxfort, és nálam ügyesebben alig-alig kergették a cikeszt. Most mégis eltévedtem és figyelmetlenségemből adódóan még az orrom is bevertem, nem is akárhová, de nem ám. Egy férfi mellkasába ütköztem és kicsi híja volt, hogy ennek köszönhetően nem estem hanyatt. -Persze, jól vagyok, csak eléggé meglepő mennyire figyelmetlen tudok lenni. -Oké, visszatért az arcomba is a szín, nem vagyok már elsápadva, ami jó jel azt hiszem. A férfi kedves volt és segítőkész, pedig nyilván még jobban feltartom. Kicsit sem bánom, hogy fel kell néznem rá, alacsony termetem miatt ez már szinte természetes.
Még nem láttam önt erre.... -kezdte. -Mert nem itt dolgozom. Szörnyen restellem, de eltévedtem. -Tekintetem megbánó lett, az arcom kissé aggodalmas. Még nem látott itt, tehát már régóta itt dolgozhat, biztosan jön majd az őrség mert nem hisznek nekem... Basszus! -Mielőtt összeütköztünk jöttem rá, hogy két egész emelettel tovább hozott a lift. Kislány korom óta változott egy s más az intézményben, de azt hittem boldogulni fogok. -szétnéztem a forgatagban, ahol mindenki rohant a saját dolgára, aztán eltűnt valahol a sok ajtó egyike mögött. -Kérem ne hívja az őrséget, csak a szüleimet akartam meglepni, de már itt sem vagyok ha megengedi. ~ha rálelek a megfelelő gombra a liftben ami nem visz tovább....~ Karjaimat magam előtt fontam össze, így kértem a férfit. Nem hiányzik, hogy kivezessenek, márpedig ahogy elnéztem elég mogorva őrök járnak errefelé és még a gondolattól is viszolygok hogy a közelembe jöjjenek.

~ Cho

Nem késtem el soha, és most sem, nagy szerencsére. Teljesen kész vagyok. Gyűlölöm a kastélyt, ahol lakom, a sötét szegleteket, és az összes tartozékot. Feláll a hátamon a hideg tőle. Hogy a fenébe keveredtem bele az egészbe?! Merlin jó gatyájára, mi a jó fenének tettem le a megszeghetetlen esküt egy olyan embernek, kit zsigeri szinten gyűlölök, attól függetlenül, hogy az apám. Aki ugye soha nem törődött velem, nem foglakozott az érzéseimmel, és ha nem csináltam volna magamnak kaját, akkor bizony éhen maradtam volna annak rendje és módja szerint. És én troll letettem az esküt. Kezemmel a lift oldalára csaptam idegességemben, mire a mellettem álló másik alkalmazott döbbenten nézett rám. Zavartan mosolyogtam rá, majd felgyorsítottam a dolgot, és berobbantam az osztályomba, és ezzel a lendülettel egy lányba is. Szépen felkenődött rám, majd döbbenten nézett rám. Adtam pár pillanatot magamnak, hogy felfogjam, mi történt, majd vettem pár nagy levegőt, mivel kifutott belőlem a szusz. Lenéztem a hölgyre. - Semmi baj, komolyan - Nyugtattam meg, hiszen ha végül is én oda figyeltem volna, akkor ez az egész nem történt volna meg. Amúgy szimpatikus lány volt, komolyan. - Jól van? - Tudakoztam, mert ha esetleg rosszul érezné magát, vagy bármi ilyesmi, akkor csak szóljon, és megoldjuk, szerintem hamar menne. - Még nem láttam Önt erre... - Nem fejeztem be a mondatot, reméltem, kisegít, mit is keres erre. Nem gondoltam betolakodónak, de ha esetleg eltévedt, vagy valami, akkor csak szóljon, és útbaigazítom.

Tanárként lőttek a szabadidő korlátlan mennyiségének, így jól ki kell használnom azt a kis mennyiséget, amit fel tudok használni az iskolán kívül. Ma kivételesen csak déltől van órám, így végre meglátogathatom hőn szeretett szüleimet. Egy kicsit aggódom, nehogy megszidjanak amiért nem az otthonukban lepem meg őket, de egyszerűen ez az egyetlen lehetőség látni anyát és apát. Hiányoznak, jobban mint valaha. Nem sűrűn látjuk egymást, hát megkockáztatom a lehetségest.
Tradícióhoz hűen próbáltam öltözködni, hiszen a szüleim -annak ellenére hogy Angliában születtem- hagyományőrzésből verhetetlenül híresek, még mindig szigorúan néznek rám. Nem akarok csalódást okozni, így ezt a fontos dolgot szem előtt tartva döntésem egy fekete nadrágra és egy hozzá illő egyszerű fekete blézerre esett, melynek arannyal szőtt apró motívumjegyei szolidan szelték át az anyagot. Az egyik kedvenc darabom és örömmel viselem, úgysem tehetem meg minden nap.
Hamarosan már a Minisztérium bűvös kapuját átlépve sétáltam az egyik folyosón, ámbár olyan régen -és nem túl sűrűn- jártam még itt, hogy most nagy gondot okoz merre is forduljak. Mindenki túlságosan elfoglalt volt és sietett a maga dolgára, fel sem tűntem senkinek. ~Merlinre esküszöm nem találom a megfelelő osztályt.~ Valóban ennyire mulya lennék? Én? Pont én? Á, csak az emeletet vétettem el, rossz helyen fordultam és most az egyik ajtóban állok... Már éppen sarkon fordultam, ám hirtelen egy mellkas állta utam, én pedig egyenesen nekiütköztem. Ha valahogy nem sikerül megvetnem a lábam most égne az arcom, hisz' majdnem hanyatt estem!Riadtan léptem hátra egyet és próbáltam nem felkiáltani ijedtemben a nagy lendület és a meglepődés miatt. A mellkashoz bizony egy egész férfi tartozott, aki láthatólag sietett volna ha nem állom útját. -Bocsásson meg -rebegtem még mindig nagyokat pislogva.

~ Cho

Mikor felkeltem alig láttam ki a szememen, de nagyon igyekeztem, esküszöm. Megerőltettem magam, és máris világosodni kezdett a szoba. Szuper, még mindig itt lakom, a Chateran kastélyban.... egyedül. Vagyis, dehogy egyedül, miket beszélek. Legalább fél tucat házimanóval, akiket nem akarok elküldeni, mert itt boldogak, na meg persze a menyasszonyom szellemével. Remek nekem, komolyan. Megdörzsöltem arcom, majd kikászálódtam, nagyon kellemetlenül ért, hogy ki kell szállnom az ágyamból, de nem gond. Félkómásan lebotladoztam négy emeleten, lerogytam az ebédlőasztalhoz, és aludtam is volna tovább, ha az egyetlen nőnemű házimanóm nem csúsztatta volna elém a reggelimet. Őszintén hálás voltam neki, mivel halvány lila gőzöm sem volt, hogyan tudtam, volna kaját készíteni ilyen állapotban. - Őszinte hálám, Polly -Motyogtam felé kómásan, mire elmosolyodott, és már ott sem volt. Sajnálom, képtelen vagyok goromba lenni, és semmibe venni bármilyen élőlényt, így a házimanóimmal is elég kedves vagyok. Mint már megszokhatták. Mikor végeztem, letusoltam és felöltöztem, majd eszembe jutott, hogy egy fontos dolgot elfelejtettem. Mondjuk a pálcámat. Hogy az a jó... sőt, ami a nagyobb gáz; nem is találtam, és el fogok késni. Ekkor a volt menyasszonyom mellém lebegett, és egy mosollyal kioktatott. - Ha mindig ugyanoda tennéd, megtalálnád... de mindegy... az ágy alatt, este kapkodtál. - Fejével a gigantikus ágy felé bökve. Hálásan álltam négykézláb és másztam be alá, hogy kihalásszam. Na, és megvan. - Köszönöm, köszönöm, köszönöm - Hálálkodtam, majd már rohantam is be a minisztériumba. Kicsit fáradtan rontottam be az osztályba.

...