~ Földszint ~

- Oliver -


Épp a pultban voltam, segítettem a vendégeknek, meg a többi ehhez tartozó dolog. Pont az ajtó felé pillantottam, mikor egy nagyon ismerős, nagyon rég látott arc lépett be a boltba. Nem hittem a szememnek. Oliver? Itt?
Rögtön elé szaladtam, majd barátian átöleltem.
- Szia Oliver! Te itt? - vetettem magam egyből rá.
Közben elindultunk a bolt egy üresebb része felé, hogy beszélgethessünk itt. Szemet szúrt nekem egy mély vágás az arcán, amire rögtön rá is kérdeztem.
- Hát veled meg mi történt? - kérdeztem miközben a sebet néztem.
Mikor erre is választ kaptam újabb kérdést intéztem hozzá.
- És hogy vagy? Ezer éve nem láttalak, vagy legalább is azóta, mióta elmentél a Roxfortból. - érdeklődtem.

~ Fred

Mikor magamhoz tértem, még a földön feküdtem. A hangok összemosódtak, ahogy az arcok is. Láttam a Napot, és a sok fejet, mely fölém hajolt, de a szemüket és a szájukat már képtelen voltam kivenni. Kezem hozzáért valakiéhez, aki megragadta, és ülő helyzetbe rántott fel. Nehezen vettem levegőt, a fejem hasogatott, de komolyabb bajom nem történt, max pár karcolás, esetleg zúzódás, nem olyan magasról estem le. Tekintetem megakadt az egyik terelőn, aki azonnal félre kapta a fejét. Talán nem engem kellett volna levernie a seprűről, őszintén hálás vagyok neki, komolyan. Ekkorát rég zuhantam, csoda, hogy nem tört el semmim. Merlinnek hála a fejemnek sem volt semmi baja, azon kívül, hogy pokolian fájt. - Mára végeztünk - Adtam ki a parancsot, majd egy kis segítséggel feltápászkodtam és elvánszorogtam az öltözőig. Magamra kapkodtam a cuccokat, majd leellenőriztem a tükörben, hogy nem nézek-e ki úgy, mint akit rendesen helyben hagytak, de mikor csak egy mély sebet láttam az arcomon megnyugodtam. A fülem mellől indult, és a szám felé tartott, de max hat centi hosszú volt. Volt már rosszabb is, na. Jól jött volna most valaki, vagy valami, ami felvidít, ültem öt percet a fenekemen, kutattam a fejemben, majd rájöttem a válaszra. Az ikrek, vagy éppen a vállalatuk, szinte ugyanaz. Most, hogy rájöttem az úti célomra, neki is indultam. Nem sokkal később léptem be a Weasley Varázsvicc Bolt-ba. Abban a pillanatban, mikor átléptem a küszöböt, mintha valami felszabadult volna bennem. Halvány mosoly kúszott végig arcomon, és egyre beljebb haladtam.

A kis hercegnőnek, és az eltűnős néninek


Amikor még utoljára kiosztotta Rosy a tanárnőt, kicsit elcsodálkoztam. Hiába utálja, mégis csak egy felnőtt, ráadásul tanár.
- Hé Rose! Hiába utálod, azért nem kéne le khm.. zni! - mondtam kissé emelt hangon.
Magamban igazat adok Rose-nak, de engem úgy neveltek, hogy nyilvánosan nem kellene leszólni másokat - kivéve pár Mardekárost.
Erre a megszólalásomra picit csúnyán nézett rám, de tudom hogy nem sértődött meg.
Mikor már odajött hozzám, potyogtak a könnyei, de hamar felszáradtak.
Amikor észrevettem, hogy a tanárnő felszívódott, kiengedtem ölelésemből.
- Nem tettél te tönkre semmit. - vigasztaltam. - Én is nagyon szeretlek.
A második mondatomnál ránéztem, egyenesen a szemébe, amiben immár a vidámság ragyogott.

/köszöntem a játékot/

Igen, jól tudom mit mondana, de nem érdekel mi a véleménye rólam. Ostoba, naiv kislány Ő még. Fred mondatával kiegészítve, csak tapsolni tudtam volna a párosnak hogy ennyire okosak. De nem tettem.
-Rendben, ma azt csinál még amit akar. De az az egy hónap, ígérem nektek hogy nem fog úgy zajlani ahogy TI szeretnétek. Megvannak a magam módszerei arra, hogy megtudjak dolgokat. -célozva ezzel az összesúgásukra. Nem fogom megengedni hogy csak úgy kilógjon és azt higgye hogy túljárt az eszemen.
Ez egyre rosszabb. Kezd átmenni érzelgősbe, amihez nagyon nincs kedvem. Sír, mert..mit tudom én miért sír, de annyira mű hogy lassan a hányinger kerülget. Én nem értem mi ez a nagy felhajtás kettejük közt. Úgy is el fog múlni, előbb vagy utóbb. De alig jutottam el a gondolat mentemben idáig, fel is risztott valami halk nyöszörgés....remek, most már szabályosan bőg. Én ezt már nem bírom, ez a sok ölelgetés, pusziszkodás...így elnézve őket tényleg boldogok lehetnek. Immár összebújva suttogtak egymásnak, és én angolosan..köszönés nélkül távoztam az üzletből. Halk lépteimet nem hallhatták, távozásomat csak az ajtócsapódásból vehették észre, de én sem a kastély felé vettem az irányt. Ideje volt meglátogatnom valakit, akit régen láttam. Neki olyan őszintén el tudtam mondani mindent amit érzek, remélem hogy most is megtalálom majd, és kiönthetem a szívemet neki.

/köszi ezt az arrogáns menetű, összeveszős játékot ^^ Élveztem LL..bár amiket gondoltatok, kicsit sok volt néha XD /

☺Lovagomnak & Rose-nak☺

Elhúztam a szám, majd ugyan olyan hangnemben mondtam, amilyenben Ő. –Aki nem érdemes a tiszteletadásra, annak nem adom meg.- Néztem a szemébe, majd vártam, hogy végre kinyögje mi az ítéletet. Nem kis meglepetésben volt részem, amikor eltiltott…Kit érdeke Roxmort-s, kit érdekel, a pontlevonás, de az már nekem is sok, hogy csak azért tilt el, mert Fred itt van. Hogy van ekkora bőr a pofáján, most komolyan. Élete legrosszabb büntetését adta ki nekem. Vele egy szobában? Ne féljen tanárnő, lesz ott olyan „munka” hogy azt nem ússza meg szárazon.
-Nem megyek magával sehova! Egy megkeseredett kihasznált…-Legszíveseben a szemébe mondanám, hogy egy rohadt r*banc, de nem ennél én jól neveltebb vagyok. –Nos, jól tudja maga is mit mondanék. Nem megyek magával sehova. Ma…-Már épp folytatni akartam, amikor Fred megszólalt, a számból vette ki a szót. Pukkedliztem egyet a tanárnak, majd Fred-hez sétáltam már cseppet sem olyan magabiztosan, mint ahogy a tanárnő előtt álltam. Amikor odaértem megálltam előtte a tanárnőnek háttal, és könnyes szemekkel néztem rá. Nem tűröm el senkitől, főleg nem egy kiélt boszorkánytól, hogy eltiltson az egyetlen örömtől, amit anyám halála óta érzek. Ha annyira marha jól ismerne, amennyire mondja, jól tudná, hogy miért akarok annyit együtt lenni Fred-del. Nem, Fred nem pótlék, Ő az, akiben ismét megtudtam bízni, anyám után.
Figyelmesen végig hallgattam, majd bólintottam. Bármit megteszek, csak vele lehessek. Nem érdekel, hogy ha kirúgnak, nem érdekel, ha az egész tanári kar semmibe vesz. Nekem most az életem a legfontosabb, és ezt neki is megkellene értenie.
Amikor Fred visszajött, elé léptem, ismét kicsit felpipiskedtem, majd az ajkai elé tettem a homlokom, hogy puszit kérek rá, de már elegem lett. Ahogy hozzámért, a szemeimből, csak úgy záporoztak a könnycseppek, nem kímélve Fred ingjét. De ez most nem zavart, odabújtam hozzá, amilyen szorosan csak tudtam, és belekapaszkodtam a felsőjébe. Legszívesebben, térdre rogynék, és úgy sírnék...De azt nem lehet. Mondjuk bár mit teszek, a tanárnő már jól látta, hogy sírok, de nem érdekelt.
Erőt vettem magamon és felhajoltam Fred-hez.- Ne haragudj, hogy tönkre tettem a randinkat…-Mondtam kissé akadozva, majd megcsókoltam és odabújtam hozzá, ahogy csak tudtam. Most nem érdekelt semmi, csak az, hogy Fred-del legyek még egy kicsit. Majd úgy is lejövök hozzá, nincs az a varázslat, ami eltilt tőle. -Szeretlek-Suttogtam az ajkaiba, majd vártam, hogy mondjon valamit.

Eléggé ideges lettem, hogy ez a nőszemély tönkreteszi a randinkat. Nem tilthatja el Roxmorts-tól!
- Bocs hogy beleszólok, de mivel már le jött, vissza akkor megy amikor akar. Csak a lejövetelt tiltotta be! Szóval, ha megkérhetem, legalább ma szálljon le Rose-ról! - mondtam összeszorított fogakkal.
Intettem Rose-nak, hogy jöjjön közelebb. A tanárnő az ajtó előtt állt, így nem hallhatta amit beszélünk.
- Figyelj! Tudok egy módszert, ahogy lejöhetsz akármikor. Tudod hol van a púpos banya szobra? - miután bólintott folytattam. - Rákoppintasz a hátára, és ezt mondod: Dissendium. Ekkor kinyílik és végig mész az alagúton. Mielőtt lejössz, küldj egy baglyot, ott foglak várni a kijáratnál. - mosolyogtam rá.
Miközben vártam Rose válaszát, kitessékeltem a vendégeket, mivel elkezdődött a szünetem.
A tanárnő feszülten figyelt minket, amit persze csak sejteni tudtam, mivel az a ronda csuklyája eltakarta azt. Nem gondoltam, hogy lesz még egy olyan tanár, akit annyira szimpatikusnak tartok, mint Umbridge-et. Most, hogy eszembe jutott, felidéztem azt a régi szép emléket, amikor olyan csodálatosan elhúztuk a csíkot Roxfortból.

Butább mint gondoltam. Azt hittem rájön arra amit én gondolok, de nem így lett. Mindegy, eleget téptem a számat, és eleget néztem már a képüket, úgyhogy rájuk hagyom az egészet. Eközben Fred fellázadt, eloldozta "Júliáját", majd azt parancsolta hogy távozzak a boltjából, s még a pálcámat is elrepítette a nagy igyekezetben hogy visszaszerezze barátnője pálcáját. Kár hogy nem vártak meg, magamtól visszaadtam volna. Látszik mennyire ügyetlen varázsló..képtelen egyetlen tárgyra öszpontosítani és elég naiv is. Nekem nem parancsol senki. Ha akarok, elmegyek, ha akarok maradok. Volt még egy pár keresetlen szavam a kisasszonyhoz, és amíg ezt nem mondtam el, nem mozdulok innen. De észrevettem valamit, amint felállt a babzsákról. Vérzik a keze. Mivel pálcámat nem használhattam, azon okból hogy nála van, hangtalan léptekkel odamentem hozzá, és a sebre raktam a kezem ami szinte azonnal el is tűnt. Nem lepett volna meg ha kettétöri Emerald-ot. De nem tette, és rögtön vissza is adta nekem, amit a pálcám egy enyhén meleg bizsergéssel koronázott meg. Örültem hogy újra a kezemben tarthatom, és szerintem ez így volt fordítva is. Elmondta a véleményét, amit úgyszintén tudomásul vettem. Már éppen szóra nyitottam volna a számat, de inkább csendben maradtam.
~Nem rendezhetek ekkora cirkuszt. Még érte sem...Ezt négyszemközt kell elintéznem vele, de a büntetése még itt le fogja döbbenteni.~
Elindultak a lépcsőn lefele, és én még álltam ott egy darabig. Nem akartam rögtön utánuk szaladni, oda lenne a tekintélyem. Elgondolkodtam egy rövidke pillanatig az imént történteken, és arra jutottam hogy nem éppen rám jellemző viselkedésmódot alkalmaztam. Nagy sóhajtás közepette magamhoz hívtam az utazó taláromat, magamra csavartam a csuklyájával együtt, majd én is elindultam lefelé azon a bizonyos lépcsőn. Mire leértem már előttem is termett Rose, várva a büntetését...de én ennyivel nem akartam elintézni. Tiszteletlen volt velem, és a hangnem amit megejtett velem, az megbocsájthatatlan. Ha eddig is ezt gondolta volna, visszavett volna a hangnemből.
-Ha ezt eddig is így gondoltad volna, nem lett volna a hangnemed ilyen arrogáns, és tiszteletlen. -hűvösen beszéltem, és már belül sem voltam dühös. Csuklyám alól néztem rá fel, de ő az én arcomat nem láthatta. Ezért szeretem ennyire ezt a talárt, mindig elrejt a kellő pillanatokban. - A büntetésed pontlevonás, és egy hónapig nem jöhetsz ki Roxmortsba. A szabadidődben a kastély falain BELÜL fogsz tartózkodni, és amikor a tervezett kirándulás lenne, akkor az én irodámban fogsz nekem segíteni.-szándékosan mondtam erősebben a "belül" szót, hogy nyomatékosítsam benne a szándékomat. -És mivel fülembe jutott hogy amúgy is indulni készült, jöhetne velem együtt ugyanis a büntetése innentől egy hónap.- nem gondoltam hogy azonnal engedelmeskedik majd nekem, ezért megálltam előtte, és megvártam mit lép.

-Jó lesz a seprű is. De a szellem szállás is jól hanzik.- Feleltem kérdésére. Nem hinném, hogy az a hely nekem való. Sose szerettem mások csöpögését nézni. Persze ha vele vagyok, az nem az, vagy ha filmben nézem-oké ott se bírom a tök romantikázós stílust…Áhh mindegy. A lényeg, oda nem szeretnék menni…Most még nem, valahogy az nem nekem való.
Nos, a csuklyás alak rájött, hogy neki beszélek, de mielőtt megkaptam volna a kabátom, levette a csuklyáját. Elállt a szavam is…Még is, mit keres itt, Rose tanárnő?? Nagy szemeket meresztettem rá, majd a kezemre néztem, amibe belekerült egy felső. Csak pech, de nem az enyém.
-Tanárnő, igazán örülök, hogy látom. De ez nem az enyém…-Ezzel átnyúltam felette és levettem a sajátom. –Tanárnő, ha arról a arról a G-ről van szó…Igazán sajnálom..-Néztem rá. Nos igen, az a jegyem az eddigi legrosszabb.
-De, ahogy látom másról…Legyen az emelet.- Pillantottam rá, majd amikor előre lépett Én is elindultam. Közben egy pillantással Fred-re néztem, akivel összetalálkozott a tekintetem, majd felsétáltunk a lépcsőn. Mivel itt is dugig volt, kénytelen voltam keresni egy helyet, ahol tudunk beszélni. Ohh már meg is van.
Odasétáltam au egyik sarokhoz, ahol két babzsákfotel van, leültem az egyikre, majd a tanárnőre néztem. -Miről van szó?- Kérdeztem, és kezdtem azt hinni, hogy Fred-del és velem kapcsolatos a dolog, de hát ezt nem lehet tudni…

//Folytatás: Emelet-Rose&Rose+Fred //

A Szépségnek és a Szörnynek



Picit elszomorodott, hogy még nem lehetünk együtt, de azért szerencsére nem sértődött meg.
- Ahogy gondolod. - feleltem vigyorogva csipkelődésére.
Szerintem amúgy sem csalna meg. Összekulcsoltuk a kezünket, majd egy puszit nyomtam a homlokára.
Felnevettem, az ezt követő mondatán.
- Én is szeretlek. Tudod mit? Mi lenne, ha a Seprű helyett inkább Madam Puddifoot Kávézójába mennénk? - kérdeztem.
Egy újabb csók csattant el köztünk.
Következő szavaira csak bólintottam.
Megsimította azt a kis szőrcsomóját, amit ahogy elnéztem tőlünk származik. De azért nem kerülte el a figyelmem a másik vállán mozgolódó mini sárkány sem.
Még egyszer felpillantottam, és láttam hogy egy csuklyás alakkal beszél. Átnyújtotta az alak Rose-nak a felsőjét, majd levette a fejéről a sisakot. Egy nő volt az. Én nem ismerem, de látszólag Rózi igen. És ahogy elnéztem nem volt elragadtatva a találkozástól....

Érdekes, nem hallottam mit beszéltek, de egy ölelés, és percek utáni szóváltás után, valami lehervasztotta Rose mosolyát, és elindult az ajtó elé. Gondolom a kabátjáért jön, és menni készül. Mikor megállt előttem, és rám nézett, mint csuklyás csellengőre, gondolom egy kívülálló diáknak nézett. Megfagyott bennem a vér, mikor azt mondta álljak el az útjából, mert a kabátját akarja.
-Ebből nagy nagy baj lesz....
Felemeltem a fejem, és levettem a csuklyámat hogy lássa az arcom, majd így szóltam:
-A kabátját szeretné? Tessék. -levettem a mögöttem lévő fogasról, és a kezébe nyomtam a kabátját...hát az inkább volt egy kötött, meleg felső, mintsem kabát - És most beszélnem kell veled. Vagy az emeleten, vagy kint az utcán. Nekem teljesen mindegy. Szerintem tudod miről van szó.- ezzel fejeztem be, majd vártam hogy reagáljon. Ha tényleg az történt, amit gondolok hogy történt.....már alig várom hogy le tudjam teremteni érte.

Soha nem voltam rosszindulatú ilyen téred. De most bármit meg adtam volna azért, hogy a bolt pangjon. Hogy végre, olyan sok időt tölthessek Fred-del kettesben, amennyit valóban meg érdemel. De nem, ehelyett Én voltam a buta, jöttem le hamarabb, mint kellett volna. Vagy ha nyitásra jövök, tlaán meglett volna az a kis gyümölcse, hogy nincsenek ennyien, és akkor élvezhettük volna egymás társaságát. De nem. Én vártam, egy jó csomót. Mondjuk a drága barátnőimet még ott hagytam Roxfort-ban, de nem zavarta őket. Szerencsémre. Mondjuk, már hallom, hogy megérkeztek. Viháncolnak, és lemerem fogadni, hogy Aru már a szerelmi bájitaloknál van és veszi az üvegeket. Na majd megkeresem őket.
Igen nagy kő esett le a szívemről, hogy nem haragszik. A csókot pedig készséggel viszonoztam. Szinte belebújtam az ölelésébe. Úgy, mint azon az estén. Természetesen, ez nem minősült, olyan intenzívnek, de legalább megérezte, hogy mennyire hiányzik. Amikor elváltak ajkaink, engedelmeskedtem neki, és csak hozzá bújtam. A miket körülvevő szempárok persze zavart, de örültem, hogy nem csak csodálkozó, de igen nagyon féltékeny pillantásoknak is a tanuja lehetek. Nem hiába csüngött az ajkaimon az a bizonyos gúnyos mosoly. Persze, amikor megéreztem Fred illatát, már is átváltott, a szokásos szelíd mosolyra, amit mindig is mutatok Fred-nek.
Sajnos hamar az ajkaimra fagyott a mosoly, amikor meghallottam, hogy még várnom kell rá. Nos, ha már egy hónapot kibírtam, ez sem lesz nehéz. Felsóhajtottam, majd ismét rámosolyogtam, és a mellkasába fúrtam az arcom, majd felkuncogtam. –Vald csak be, hogy azért küldesz el, hogy nyugodtan flörtölhess a szőke cicababával. Hát jól van, cserébe Én is flörtölök, majd valakivel a szemed láttára.- Néztem rá holt komolyan, persze tudhatta csak hülyéskedem. Soha nem tudnám megcsalni. És ha tudnám sem akarnám. Fred-nél jobbat aligha találnék. A másik meg. Szeretem, és ennél jobb dolog nincs. Odadugtam a homlokom az ajkai elé, hogy kérjek rá egy puszit, majd összekulcsoltam az ujjainkat.
-Mennék Én, de Ők imádják a boltotokat. És minimum 4 óra kell, hogy körbejárjunk egy szintet…-Felsóhajtottam, majd megtartottam az 1 lépés távolságot, de a kezét nem engedtem el. –Majd igyekszem ki tessékelni őket, és elrángatni valahova. Bár, ahogy őket ismerem…Nem elsz egyszerű. Egyébként is. Ők a boltot szeretik, Én pedig a bolt tulajdonosát. De Őt halálomig.- Mosolyogtam rá, majd odaálltam elé, és megcsókoltam.
-Ha elmegyünk, inkább visszajönnék. Szeretné veled megint sétálni.- Suttogtam az ajkaiba, majd beletúrtam a hajába. Olyan önző vagyok. Mindent akarok Fred-ből és most. Jajj mamim, mit tehetnék…Muszáj lesz menni. Elengedtem, majd elléptem előle, és megsimogattam Gömbikét és a rózsaszín kis drágámat.
-Felmegyek a lányokhoz. Megtalálsz ha kellek. Ha nem mennénk el, akkor gondolom záráskor, úgy is találkozunk. Ha még is elmennék…Nos, akkor visszajövök, délre.- Mondtam mosolyogva,majd nyomtam még egy puszit az arcára, és célirányosan elindultam. De mindenek előtt. A kabátom. Nem akarom lent hagyni. Pechemre, egy csukjás alak állta el az utamat. Ami nem volt megszokott, de hát erre nem tudok mit mondani.
-Bocsi, megkérhetném, hogy egy kicsit arrébb álljon. A kabátomat szeretném elvenni.- Mondtam a női alaknak azt hiszem. Majd vártma, hogy egy ici-picit arrébb álljon, hogy letudjam venni a kabátom a fogasról.

Rose és a változatosság kedvéért Rose



Szép téli nap volt. És nem csak azért volt szép, mert nem volt vészesen hideg. Ma lejöhetnek Roxmortsba a diákok. Ami azt jelenti, hogy újra találkozhatok az én Rose-ommal. Ezért hát az a fehér ingem és a farmerom mellé felvettem a fekete zakót, amit Rose-tól kaptam karácsonyra. Ott virított rajta a Vállalat logója, amit maga Rózi hímzett rá. Természetesen felvettem a karkötőt is, mit szintúgy Rose-tól kaptam. Hét órakor kinyitottam. Nyolc körül indultak le az első diákok. Egyből megtelt a bolt, aminek nagyon örültem. Bár az kissé elszomorított, hogy Rose még nincs itt. Egyszer csak elém állt egy szép lány, aki randizni akart velem. Sok ilyennel találkoztam már, de őt tényleg nagyon nehezen sikerült lekaparnom. Csak remélni mertem, hogy Rose nem látott meg minket, vagy ha mégis, akkor nem érti félre a dolgot. Mikor végre eltűnt a lány, valaki hozzám bújt hátulról.
- Rose! Nekem is nagyon hiányoztál. Hidd el, tudom hogy nem a te hibád, hogy nem tudtunk találkozni. - mosolyogtam rá, majd megcsókoltam.
Mikor elengedtük egymást, láttam hogy többen minket néznek. Még csak 9 óra van. Még 3 órát várnom kell rá, hogy kettesben lehessünk.
- Figyelj! Nagyon sajnálom, de délig nem tudunk kettesben lenni. - mondtam kissé elszomorodva. - Addig menj el a barátnőiddel valahova, ne unatkozz itt. És akkor találkozhatnánk a Három Seprűben 12 körül. Ha neked így megfelel.... - mondtam neki, és vártam a válaszára.

Ezek szerint a sorrend a kövi: Rose, én és Fred.



Napfényes, ámbár hűvös téli napra virradt a reggel. Délután sem javult az időjárás, de mivel dolgom volt Roxmorts-ban, ezért nem érdekelt, úgy döntöttem, nem állíthat meg a buta hideg idő. Épp hogy csak kitettem a lábamat a kastélyból, szemem sarkából észrevettem Rose Mary Seraph végzőst, és egyből a karácsony előtti nem tudom hanyadik nap jutott eszembe. Fred Weasley valahogy bejutott a kastélyba, hogy találkozzon vele, gondolom titkos szálak fűzik őket össze. A szükség szobájába nyíló bejáraton keresztül jött, és ment, bár hogy miért jött az számomra is rejtély még. Egyből arra gondoltam hogy megkérdezem, miért volt ez a hirtelen szabályszegés, mert egyébként nem volt olyan rossz csemete ez a Rose. Nem hiszem hogy rossz dolgot tettek volna..vagy mégis? Karácsony óta ezen töröm a fejemet, és még úgy igazából nem tudtam elkapni, hogy beszéljek vele. Úgy mint tanár, és úgy mint akit érdekel ez a dolog. Úgy döntöttem, követni fogom...IGEN, TÉNYLEG! Szégyen ilyet tenni tanár létemre, de ha olyat tett, amire gondolok, hatalmas bajban van. Tisztes távolságból követtem, nem nézett hátra, ezért fogalma sem volt róla, hogy látom amint bemegy a Weasley Varázsvicc boltba. Ahogy sejtettem. Utána akartam menni, de mivel annyian voltak, ezért kintről néztem ahogy hátulról elkapja, megöleli, majd morog neki valamit. Amint hely szabadult bent, bementem..bár tuti hogy tőlem profitot ne várjanak. Egyenlőre távolról, meleg talárom csuklyáját a fejembe húzva figyelem mi történik, nem akarom hogy fény derüljön rá hogy betettem egyáltalán a lábamat ide. Szerencse hogy a fekete mögött, nem látszik az arcom!

Hogy még is, hogy bírtam kis Fred nélkül majdnem 1 hónapot nem tudom. De már az első héten is iszonyatosan hiányzott. Ezen a levelek sem segítettek, de még a karkötő sem. Most, hogy belegondolok csodálatos volt a Fred-del való karácsonyom. Apum kitalálta, hogy mi lesz a legjobb ajándék. Én persze elleneztem, de Ő azt mondta jó lesz. Hát nem tudom. De mivel Ő annyira belelkesült, bele mentem…Hogy még is, hogy szerezte meg Fred méreteit azt nem tudom. De sikerült neki, pontosan méretre pontos öltönyt készítetnie. Több színben. Én pedig csak álltam és néztem, hogy még is mi van. Aztán a kezembe adta a zakókat, hogy hímezzem rá a Varázs vicc bolt logóját. Mondanom sem kell, a pokolba tudtam volna kívánni apám, amikor ezt a fergetegesen rossz ötletet kitalálta. Tudok hímezni, de anya halála óta valahogy elment tőle a kedvem. Persze ezt apának nem mondhattam,. Még a végén kiakadna, és elvinne egy lélek dokihoz…Na arra nincs szükségem. Így megcsináltam azon az 5 zakón, amit az orrom alá nyomott. Hát mit ne mondjak. Tényleg pontosan olyan lett, mint amilyenre Ő akarta. Természetesen, kénytelen voltam elmenni a muglikhoz, ott van egyedül olyan medál, amilyet Én akartam. Meg is találtam, kész szerencsémre. Két szív volt láncol lógva, és természetesen kinyithatós. Nos, az egyik most is a nyakamban lóg, Fred fényképével. Fred medálját persze leszedtem a láncról, kétlem, hogy neki pont egy nyakláncra volt szüksége. Persze, ezt is kiküszöböltük, egy egyszerű varázsigével. És persze egy kis munkával. Egy karkötő lett belőle, olyan vastagabb fajta, amit állítólag Ők szeretnek. És ahogy észre vettem igen is kedvelik. Nos a lényeg a karkötőn rajta van a medál, persze, nem szív alakú, mint a nyakláncom. Illetve más Fred-en és rajtam kívül nem látja, hogy az szív lenne. Ők egy kerek medálnak látják, hála egy ügyes kis bűbáj segítségének. A medálban pedig, amit szintén csak Fred vagy Én tudok kinyitni egy rólam készült kép van, csak, hogy meglegyen az összhang.
Nos a lényeg a lényeg. Meg volt a karácsony, és igazán jól éreztem magam. Apa persze néha az agyamra ment, és folyton elrángatta tőlem Fred-et, amiért pukkadtam is néha, de volt, amikor érezte, hogy mennie kellene és magunkra hagyott. Nos, mindent egybe véve Én remekül éreztem magam. Remélem Fred is.
És végre megint találkozunk. Már alig várom. Utálom, hogy nekem iskolába kell járnom, és nem tudunk találkozni. Borzalmas…De félek, hogy szakít velem emiatt. Vagy még ami plusz, hogy összejött valakivel, és megcsal vele. Nem ezt nem nézem ki Fred-ből. Ő nem olyan. Borzalmas vagyok.
Felsóhajtottam, majd felvettem az időjárásból következően, egy szűk farmert, egy bokacsizmát, aminek volt egy kis sarka, egy fekete vékony hosszú ujjút és arra meg egy kötött, hosszított felsőt, aminek az oldalán két hosszú madzagon, a csípőmig lelógtak gömbök. Összesen két darab, de olyan jól nézett ki. És szép kék színe volt, kissé zöldes beütéssel, de akkor is szép volt na. Természetesen a szíves medálom a nyakamban lógott, és a Fred-től kapott arany karkötő is a csuklómon ékeskedett. Felvettem egy kabátot, ami alól nem látszott ki a felsőm, és a hajam lófarokba kötöttem. A vállaimon pedig ott ékeskedett a Gömbláng sárkányom a másikon pedig, a Fred-ék által kikísérletezett rózsaszín kis puffskein, amit a barátnőmtől kaptam. Olyan kis aranyosak.
Lesétáltam Roxmorts-ba, majd be a boltba. De mivel dugig volt, kénytelen voltam ácsorogni az egyik polc előtt, és várni, hogy tovább haladhassak. Persze a kabátomat letettem az egyik fogasra, de a kis drágáimat a vállamon hagytam, hogy megmutathassam Fred-nek. Nagy nehezen végre eljutottam Fred-hez, aki mint mindig-gondolon Én- egy csinos lánnyal beszélgetett. Hiába tudom, hogy nem csalna meg és szeret, egyszerűen félek attól, hogy valaki más elcsavarja a fejét. Amikor a csaj elment, Fred mögé lopakodtam és eltakartam a szemét a kezeimmel, majd hozzásimultam hátulról, és a fülébe suttogtam.
-Ki vagyok?- Érdeklődtem, majd egyszerűen átöleltem és hozzábújtam hátulról. –Annyira hiányoztál!! Ne haragudj, hogy ilyen sokáig nem tudunk találkozni…-Suttogtam kissé elcsukló hangon, majd elengedtem és vártam, hogy reagáljon.

//Nem lesz ez mindig ilyen hosszú xD //

...