Lépcsőház

Élveztem, talán jobban is, mint ahogy annak lennie szabadott volna, elvégre e kastély falain belül sosem engedhetem el az önuralmamat. Mindig nagyon figyelnem kell, arra, hogy mit teszek, és hogyan, hogy mindenki elhiggye, amit látnak az a valóság, nem pedig pusztán csak a látszat. Ahogy ez a lány ott állt előttem teljesen ledermedve, tudtam, hogy most könnyűszerrel végezhetnék vele. Nem számított, hogy a meglepettségtől, vagy a félelemtől, de szerintem mindketten tökéletesen tisztában voltunk vele, hogy nem tudna elfutni. Nem tudna elég gyorsan futni.
- Miss. Perks, kérem ne remegjen. Én elsősorban a tanára vagyok. - hangsúlyoztam ki a személyes névmást és a rangomat, ezen iskola területén belül és kívül egyaránt, figyelmeztetve ezzel, hogy ehhez mérten válogassa meg a szavait, és tetteit a következő pillanatokban. Vagyis, hogy ne merészeljen rám pálcát fogni, különben a háza jó néhány ponttól könnyebbül meg, ő maga pedig az elkövetkezendő néhány éjszakát kénytelen lenne a társaságomban eltölteni büntetőmunka keretében.
- Megnyugodhat, senki sem fog eltűnni sehova. De menjen vissza a hálókörletébe és jól jegyezze meg amit mondtam. Jó éjszakát. - feleltem még utoljára csendesen, figyelmeztetve ezzel, hogy én nem vagyok szörnyeteg, de ugyanez másokról nem mondható el. Nem kicsit lenne meglepődve ha tudná, hogy ugyanazért vállaltam tanári állást ebben az iskolában, amiért őt a szülei ide küldték tanulni. Hiszen hol máshol lehetne nagyobb biztonságban valaki, mint a Roxfortban? Sehol. Ezen gondolatok kíséretében lassú léptekkel indultam saját lakosztályom felé, remélve, hogy miss. Perks valóban tartja a száját.

//Köszönöm //

Hirtelen a tanárnő előttem termett én meg egy pillanatra lemerevedtem. Ezernyi gondolat futott át az agyamon, egyes dolgokat többször is megrágva, de a vámpírokkal kapcsolatos ismereteim igen nagy hiányosságaival is, amik megvoltak azokat is filmekből és a legendás lények gondozása és megfigyelése könyvből tudtam, de egyben határozottan bizonyos lettem: a természetfeletti gyorsaság a vámpírképességek közé tartozik. Nyeltem egyet és a pálcámért nyúltam, majd a tanárnőre szegeztem.
- Mit akar tőlem? - keményedett meg a hangom. - Nem hiszem, hogy úgy ismer, aki ne tudna kimászni ebből a helyzetből, ha akar, így ha olyasmit akarna elkövetni, amit én később könnyen elmondhatok valakinek, ne tegye! Én... - egy percnyi csönd, ami inkább gondolkodási időnek tetszett. - megőrzöm és netalántán el is feledkezem róla, hogy olyasmire jöttem rá, amire nem kéne. Mit szól? A maga hírnevének sem tenne jót, ha egy lány eltűnne pont aznap este mikor ön volt folyosófelügyeletben. - Nem voltak valami hatásos érvek, főleg, ha képes voltam elgondolkozni azon, hogy a tanárnő.. vámpír és akármelyik pillanatban vigyorogva a módfelett nevetséges érveken, amiből egyedül az animágusságra való volt számba vehető és menekülésre alkalmas, simán megölhet.

A mosoly, ami feltűnt az arcán egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet a mondandójával pedig egyszerűen kikerülte a válaszadást... ezzel pedig sikerült némileg felbosszantania. Volt okom sok minden más miatt aggódni tehát eszem ágában sem volt, hogy ez a kis lány még valami kellemetlenséget okozzon nekem. Megvolt a magam problémája az unokahúgom személyében és biztos voltam, hogy Miss. Perks élete sem fenékig tejfel. De bonyolítsuk feleslegesen a dolgainkat.
Figyeltem, ahogy elindul a folyosón és igazán mulattatott a dolog, hogy azt hitte, majd egyszerűen csak elsétálhat, mintha mi sem történt volna. Gúnyos kissé talán kárörvendő mosoly terült szét az arcomon, miközben beléptem az árnyékba, majd a sebességemet használva eléje kerültem. Majdnem hangosan is elkacagtam magamat, amikor hátrafelé nézett... fogalma sem volt róla, hogy már régen nem vagyok ott, ahol ő hiszi.
- Még nem fejezetük be a dolgokat. - közöltem hirtelen, nem hangosabban, mint ahogy eddig beszéltem, de szinte láttam, hogy megleptem. Nem innen számított a hangomra, de ez nem meglepő. Az arcomon lévő gúnyoros mosolyomat képtelen voltam elrejteni. Némileg éveztem a helyzetet.

- Azt hittem a tanároktól korlátlanul kérdezhet az ember..de ha magát kellemetlenül érinti a téma, akár el is engedhetne... - slamposan elmosolyodtam és elindultam a folyosó másik irányába. Furcsálltam, hogy a tanárnő ennyire érdeklődik a vámpíros téma iránt, de ha titokzatosabb oka is lenne rá, hogy így reagáljon, semmiképpen nem voltam hajlandó kiadni Nathet. A tipikus duma, hogy a tanároknak mindent elárulhat az ember, kamu. A Roxfortban soha nem tudhatod mikor, hol kinek, és vajon miért kérdezi? Egy pillanatra visszafordultam, de nem láttam a tanárnőt, majd ráfordultam egy folyosóra. Ahogy léptem, a pálcám is meg-megmozdult a zsebemben. A tudat, hogy ott van és az agyamban máris ott gyülekeznek az átkok magabiztossággal töltött el. Hova tünt az a furcsa nőszemély?

Tökéletesen semleges arccal álltam és figyeltem a lányt.Egykori mardekáros lévén én is elégszer szöktem ki a klub helységből takarodót követően de most elég veszélyes idő jártak. Nem javasoltam volna senkinek sem, hogy cska úgy az iskola falai között csatangoljon. Elvégre a sok tudatlan boszorkány és varázsló csemetének fogalmuk sem lehetett róluk, hogy néhány vámpír diák is sétálgat közöttük. Arról nem beszélve, hogy én magam -azegyik tanáruk- is az élőholtak mezőnyét erősítem.
- Ha már ilyen késői órán olyasmikkel zaklat, amelyet az én tantárgyamhoz tartoznak, megtenné, hogy legalább elárulja, miért érdekli? - kérdeztem tőle és bár a testem semmit sem árult el abból, amit éreztem az elmém azonnal kapcsolt. Ez a lány vagy rájöt, hogy mi vagyok, vagy pedig rájött valamelyik kölyök titkára. Ami nem jelentett sok jót, tekintve, hogy a mardekárosok között egyetlen vámpír diák sem volt. Mindazonáltal nem ált szándékomban válaszolni a kérdésére azonnal, előbb ki akartam deríteni még is mit tud. Aztán ha úgy ítélem a tudása veszélyes és nem megfelelő egyszerűen elfedtetem vele. És a probléma azonnal meg is oldódna.

Pár pillanatig azon vacilláltam, hogy a tanárnő vajon szemet hunyna-e afölött, ha elkanyarodva a klubhelyiségem felé, újfent más irányba csatangolnék, de úgy éreztem, ha a tanárnő képes volt kiszúrni a sötétben, akkor azt sem igen engedné, hogy ne az ő által kiszabott útvonalon haladjak tovább... Francba! Márpedig szükségem volt rá, hogy kieresszem a gőzt, amit csak azzal érhettem el, ha kiszökök és farkassá válva, teljesen átlényegülve emberi mivoltomból futhassak.
Viszont, tudatában voltam, hogy a tanárnő sem egy ma született bárány és reményeim szerint, lévén, hogy Sötét Varázslatok Kivédése tanár másban viszont segíthet.
- Sajnálom, hogy kellemetlenkedek ilyen késői órán, de ha már így esett... Megszeretném kérdezni tanárnő, hogy mit tud ön, a vámpírokról? - A vámpír szó, ahogy elhagyta a számat megmerevedtem és pont úgy, mikor az ember olyasmibe kezd bele, amibe nagyon nem kéne, gyomorszorító érzés fogott el... Komolyan azt kérdeztem meg, hogy mik azok a vámpírok? De tudnom kellett, hogy mire számítsak a jövőben, ha Nathel barátkozom, ugyanis nem akartam feladni csupán azért, mert más, mint a többi. A megfutamodás nem az én tulajdonságaim egyike.

Érzékeltem, ahogy a keze megfeszül, és csak nagyon mélyen tudtam ajánlani neki, hogy hirtelenségből nehogy átkot küldjön rám, mert bár nem viszonozhattam, egy pajzsról visszapattant átok is éppen elég problémát okozna a számára, amelyet azonban szerettem volna elkerülni. Nem vagyok éppen a legjobb hangulatban, ráadásként a kibuggyanó vére is kísértést jelentene számomra, hogy mielőtt még a gyengélkedőre viszem, ne vegyek el belőle valamennyit.
- Ennek ellenére ott van a helye. - közöltem egyszerűen hűvös hangnemben. Nem óhajtottam leállni veszekedni egyetlen diákkal sem, még akkor sem, ha az egy kifejezetten okos mardekáros lány volt. Még a mardekár ház diákjai is tudták, hogy jobb ha vigyáznak velem, nem mondanám hogy Perselus Piton voltam, de közel álltam hozzá, és még a csomagolásom is szebb volt.
- Megnyugtatom Miss. Perks az alvással semmi problémám, a csatangoló diákokkal annál több. - jelentettem ki és reméltem végre észreveszi magát, és visszamegy a klub helységébe, vagy legalább úgy tesz mintha visszamenne.

Hallottam, hogy valaki felém közeledik, majd csak egy pillanat alatt Katherine Darkrose tanárnő tűnt föl előttem. A taláromban lévő kezem, amivel a apálcámat tartottam akaratlanul is megfeszült. Nem mondom, hogy nem kedveltem a tanárnőt, mert éles eszűnek, viszont roppant számítónak ismertem meg. Habár a józan ész inkább azt suttogta, hogy esélyem sem lenne ellene, ha valamilyen oknál fogva arra kerülne a sor, de mégis megnyugtatónak találtam, hogy ott van a zsebemben. A ravasz emberekkel világéletemben óvatosan bántam; talán annak köszönhetően, hogy én is az vagyok.
- A klubhelyiség számomra túl unalmas, tanárnő. Látom, ön sem tud teljesen nyugodtan aludni. - ellöktem magam a faltól és távolabbról vizslattam a sejtelmes tanárnőmet.

A mai este remek alkalomnak ígérkezett, hogy végre nyugodt sétát tehessek a diákmentes folyosókon és lépcsőházban. Napközben erre esélyem sem volt, hiszen lekötöttek az órák, illetve az egész kastély leginkább egy felbolydult méhkasra hasonlított, a sok óráról órára szaladgáló diákkal. Meg persze az sem elhanyagolható, hogy figyelni kell rájuk, hogy meg is érkezzenek az órára, tekintve a Griffendél ház híres rendbontóit. Azok a kölykök néha komolyan isten csapásai, azonban... ott van a Griffendél ház tanulói között Violet is.
Emlékszem már az első évtől kezdve mindenki furcsállta a közöttünk lévő hasonlóságokat, és most hogy Violet egyre idősebb lett, szinte mintha a tükörbe tekintenék, amikor megjelenik háztársaival az óráimon. Én ezeket az észrevételeket egyszerűen fel sem veszem, vagy ha muszáj, hát akkor biztosan véletlen lehet, tekintve, hogy nincs rokonom. Az igazságot egyedül Dumbledore tudja, és talán Perselus Piton is sejt valamit, de mindkettő mélyen hallgat. Előbbi személyes kérésemre, utóbbi pedig eddig még nem tette szóvá, s remélem ezután sem fogja.
Ahogy felsétáltam a földszinten lévő lépcsősorhoz éles szemem azonnal kiszúrta az egyik sarokban ácsorgó, bujkáló diákot. Néhány nem feltűnő lépéssel közelebb érve, érzékeny szemeimnek hála, már azt is tudtam, hogy kivel van dolgom.
- Miss Perks, magának a klub helységben lenne a helye, nem de bár? - kérdeztem metsző hangon, ahogy szigorúan villogó barna szemeimmel egyesen a fiatal lány szemeibe néztem a sötétségen keresztül.

/ A Piton által kiszabott büntetőmunka után, kissé elkanyarodva a kiszabott iránytól /
~Katherine Darkrose tanárnő~

Halkan, szinte majdnem észrevétlenül húzódtam be az árnyékba, pontosan oda, ahol a másik animágus lánnyal megbeszéltük az esti találkozót. Nem izgultam, hogy rajtakapnak, hisz ilyenkor max valamelyik gyenge záróizmokkal rendelkező diák kószálhat a lépcsőháznál, vagy egy ügyeletes tanár, akit könnyen ki lehet cselezni. Megigazítottam a lófarokba kötött hajamat, majd nekidönöttem a fejemet a kastély hideg kőfalának. Lehunytam a szememet és megszorítottam a pálcát a zsebemben. Egy pillanatra megengedtem magamnak, hogy Nathanielre gondoljak és visszarévedjenek a gondolataim arra a pillanatra, amikor láttam éles, vérre áhítozó szemfogainak élét megcsillanni a holdfénynél. Jesszus! Surrogásra lettem figyelmes. Vajon ki lehet az ilyenkor?

...