Előcsarnok

Hallgattam a rendreutasítást, majd inkább már oda sem figyeltem, nem akartam látni ezt az egészet, hogy miattam ilyen felfordulás lett. Természetesen nem akartam pontot levonni tőlük, sem büntetésbe helyezni párat közülük, de ha már választani kell, akkor a büntetés, trófea sikálás, vagy ilyesmi.
Mire feleszméltem, már le is léptek, és Rose hozzám hajolt, olyanokat suttogott a fülembe, hogy tartanom kellett az állam, nehogy elguruljon. Hogy mi?! Nem mintha fel akarnám használni ellene, na de...e z most komoly?! Mindegy, nem, nem engedhetem, hogy ennyire ledöbbenjek.
- É-értem, k-köszi.
Motyogtam döbbenten, igyekeztem magamhoz térni, és feltenni az első kérdést, ami a fejemben kavargott, és fontos volt.
- M-m-mi volt a-az a W-w-weasley d-dolog? M-m-miről beszéltek?
Kérdeztem bizonytalanul, de ha a magánügye, akkor hagyja, csak nem értem, kiről dumáltak, ez is bizonyítja, hogy nem akarok semmi különöset Rose-tól. De kicsit kényelmetlen volt ez az egész nekem, hogy azt mondták, hogy ő... meg én... ez ugye ki van zárva, de mégis, na.

~Brady~

-Rendben van, csak egy ötlet volt. De sejtettem, hogy nemleges lesz a válasz.- Mosolyogtam rá. Jól tudtam, hogy nem menne bele, még akkor sem ha ez neki jó lenne, és végre leszállnának róla. De ezt az Ő keresztje. Egyszer csak abbahagyják végre. Mondjuk, sose értettem, hogy van merszük ezt tenni, egy prefektussal. Bár ha jobban belegondolok…Inkább nem. Velem mondjuk nagyon nem mernek packázni, de ez a megnyilvánulás még tőlük is aljas volt.
Felsóhajtottam, majd rámosolyogtam Brad-re. Felőlem vonhatunk pontot is. De erre csak nevetést kapott, így letettem a könyvet és előre hajoltam, majd nagy levegőt vettem. –Ugyan srácok. Jobb lenne ha elmennétek. De komolyan. Ha nem szeretnétek emlékek nélkül maradni, és az egész tanulást elsőtől kezdeni. És jobb ha leléptek. Ne kelljen átkot használnom.- Mosolyogtam negédesen, mire pálcát rántottak. Komolyan ilyet játszunk? Jajj ne már ez olyan ovis. Szerintem legalábbis. Mondjuk átkot már nem mernek szórni. Jobb is így! Kivettem a csizmámból a pálcát, de már nem voltak annyira nagy menők. Leeresztették a pálcát, és Brad-re fintorogtak. –És még valami. Lelehet róla akadni. Vagy szeretnétek, hogy a kis titkaitok a tanári kar és az iskola minden diákja fülébe jusson?- Mosolyogtam tovább, még mindig rájuk szegedve a pálcám.
Valamit morogtak, e aztán elmentek. Nos szerintem megtettem a tőlem telhető legtöbb dolgot. Visszapakoltam a lábam, majd ismét hátradőltem, a pálcám pedig a csizmába csúsztattam. –No Brad, szerintem nem fognak piszkálni, de ha még is…Akkor…-Odahajoltam a füléhez és elmondtam pár dolgot a fiúkról. Kettejük közülük egy pár, a másik kettő meg…Khm…Inkább ki sem mondom. De ettől kezdve, Brad is tudja.- Szóval, ha piszkálnak nyugodtan mond el. De szerintem nem fognak- Mosolyogtam rá, és reméltem nem vette tolakodásnak, hogy megvédtem.

- - - - - Rose - - - - -

Gondolatára vállt vontam, nekem erre a válasz egyértelmű volt. - Sz-szeretnék e-e-emlékezni Rá. A-a bátyám, é-és sz-sz-sz-szeretem őt. K-komolyan, egy p-p-pillanatot s-s-sem akarok elveszíteni a-a k-k-közös p-pillanataink k-k-k-közül. Mondtam lesunyt fejjel. Igen, igaz, nem kicsit hiányzik, és az, hogy akár egy pillanatnyi emlék is eltűnjön a fejemből, melyet vele töltöttem, számomra a leggyűlöletesebb dolog volt. Akkor is, ha én jobban lennék tőle.
Mondani könnyű, nem őt zrikálják folyamatosan! És nem, ez nem paranoia, hanem komoly tények. Nem szállnak le rólam soha. De ő kényelmesen hátra dőlt, és csak várt. Wc takarítás, igen, az jól állna nekik szerintem. Na és akkor most rám hagyott mindent. Hirtelen még nem tudtam mit mondani, de helyettem mondtak ők valamit, valami olyat, amitől azt hittem, menten megnyílik a föld alattam.
- J-j-jobb lenne, h-h-ha ezt a-abbahagynátok i-időben. D-de amennyiben t-t-tényleg sz-szeretnétek f-f-folytatni, v-v-választhattok; 10 p-pont a M-m-mardekártól, v-v-v-vagy b-b-büntetőmunkának wc t-t-takarítás a j-j-javaslat szeint. Ajánlottam nekik, és reméltem, hogy nem a pontlevonást választják, mivel lehet, kínos lenne utána Rose-zal maradni, ha már pontokat akasztok le a házától. Reméltem, már elmennek, tényleg, nagyon remélem.

~Bradley~

-És ha kitörölnénk azt az emléked, akkor nem dadognál. És akkor nos…Érted. Vagy azt nem szeretnéd?- Kérdeztem, bár jobban belegondolva, nem sok értelme van ennek. Akkor mindenki memóriájából kikellene törölni, és az iszonyat hosszú idő. na mindegy, ezt az ötletel elvethetjük. Bár…Igen, vessük csak el, nem lenne már ugyan az.
-Ne aggódj, nem lesz baj- Mosolyogtam tovább, majd még kényelmesebben hátra dőltem, és vártam a végkifejletet. Hát bőr a pofájukon van elég, mivel elénk mertek állni, de megszólalni nem volt sok. Így csak farkasszemet néztünk velük, majd amikor az egyik megszólalt odapillantottam, de hang már nem jött ki a torkán. Na ennyit a nagy „menőkről”.
-Na azt hiszem arrébb lehet menni. zavarjátok a légkört. Vagy netalán tán ennyire büntetőre akartok menni? Rátok oszthatnánk a wc takarítást.- Ajánlottam fel mosolyogva, de csak nem tágultak. Erre most még is mit mondhatnék? Nagyot sóhajtottam, majd megveregettem Brad vállát. –Hát, azt hiszem rajtad a sor Brad…-Néztem á mosolyogva, majd megfogtam a könyvét és fellapoztam. Már olvastam, és nem csak neki az egyik kedvence. Bár nekem a véres jelenetek azok, akik tetszenek. Csak hát…Én nem tenném meg. De ez csak egy könyv. Bár ha valaki azt mondaná, hogy élő ember aki itt le van írva, kissé megrémülnék, de nem annyira, tekintve, hogy ilyen nem létezik. Ámbár…a varázslóvilágban már mik meg nem történnek.
-Brad, csak nem beújítottad Weasley csaját? Ejj-ejj, de mocskos kis fiú vagy. Csak tudja meg ezt Weasley és neked annyi.- Villantott a „főnök” egy undorító mosolyt, tekintve, hogy a fogai között mák volt. De természetesen, erre nem tudtam mit reagálni, majd Brad, de ha neki nem megy…kisegítem…De azért még se örülne neki szerintem…

- - - - - Rose - - - - -

Igen, néha én is unok rájuk szólni, meg nem is nagyon teszem, ha meg mégis, annak megvan az Oka, nagy O-val. Elmosolyodtam - I-igen, e-e-ezt ismerem. M-minden é-éremnek k-k-k-két oldala van - Sóhajtottam fel, és ujjammal a könyvön doboltam, melyre óriási betűkkel rá volt írva; Dorian Gray. Imádom ezt a könyvcet, mindig megdöbbent a fiú jellemváltozása, ki az elején maga volt a tisztaság, a végére meg... maga lett a gonosz. Talán azért van ez, mert párhuzamot tudok húzni Percy és Dorian közt. Shakepreare. Igen, én is szeretem a műveit, bár nagyon ritkán találkozom olyannal, aki az én álláspontomat támogatná a Roemo és Júlia történetben. Szerintem ugyanis nagyon fontos szereplő Mercutio, és nagyon különleges is, a jellemfejlődése meg egy egészen más történet, arról akár könyvet is tudnék írni, csak nincsen kedvem. - Shakespeare-t é-é-én is nagyon sz-sze-eretem. - Mosolyogtam rá, majd kérdésére felsóhajtottam. Jöttek a Mardekárosok, de még elég távol volt, így gyorsan tudtam válaszolni neki. - M-mikor o-o-olvasok n-nem t-tudok két felé f-figyelni, k-ki t-tudom z-zárni a t-testvéremet a fejemből. H-h-hiszen csak a-az óta d-d-dadogok, hogy f-f-f-felszakította a k-k-k-k-k-karomat.- Nyögtem ki végre, és pont időben, mert már meg is érkeztek a Mardekárosok.

~Bradley~

-Nekem mondod? Unom őket pesztrálni..De! Jó oldala, megúsztam egy igen nehéz dolgozatot!- Mosolyogtam Bard-re, majd felsóhajtottam. Ami azt illeti, ott akartam lenni, nem szeretek pótolni, de hát nem tudok mit tenni, ettől kezdve. Amúgy meg, addig jó, míg nem azt írom meg mint Ők. Jól tudom, hogy ha pótlok könnyebbet írok, nem véletlen, hogy a legtöbben rókázórágcsát ettek, csak is azért, hogy a doga könnyebb legyen. De van egy rossz érzésem, hogy most nem ússzuk meg.
Igazán örültem, hogy felolvas. Nem tudtam volna, mit mondani, ha nem olvas fel. Az meg nem jó, ha mindketten csöndben vagyunk. nem szeretek csöndben lenni, ha van társaságom. Szeretek beszélgetni, és mivel most Brad lesz a beszélgető partnerem, igyekszek, mindent kihozni belőle. Plusz, érdekes ember, már megfigyeltem, csak hát a legtöbben a testvére okos kis…Mindegy, nem az Én dolgom. Felsóhajtottam, majd végighallgattam, hogy melyik a kedvenc része, és igazán meglepett, hogy nem dadogott. Ezt egy nagy mosollyal jutalmaztam, majd kérdésére elgondolkoztam.
-Rengeteg kedvencem van. Ott van Jane Austen össze műve és persze Shakespeare, minden művel. Konkrét kedvenceim, Jane-től a Büszkeség és balítélet, Shakespeare-től pedig a Hamlet, a Szentivánéji álom és a Romeo és Julia. Bár a legutolsó gondolom nem meglepő.- Mosolyogtam rá, majd odahajoltam a könyv nyitott oldalára, csak hogy megnézzem, valóban annyiszor olvasta ezt az oldalt, mint Én azt gondolom.
-Hogy-hogy olvasás közben…Tudod…-Kérdeztem mosolyogva, de valahogy nem akartam kimondani. De kár is volt megszólalnom, már is jött a „legjobb” bagázs. Természetesen Mardekárosok. Na igen Ők ettek rókázót…Már csak percek kérdése, hogy megszólaljanak…És akkor lesz az, hogy büntető év végéig. Nem szeretem ha valakit olyankor csúfolnak, amikor ott vagyok. Akkor sem ha nem, de ez azért…. 

- - - - - Rose - - - - -

Rose nem tett megjegyzést a dadogásomra, amiért felettébb hálás voltam neki. Igazából nem is tudom, miért szólaltam meg előtte, talán azért, mert kedvesen közelített felém, nem úgy, mintha mindjárt kiröhögne, csak egy hajszál választaná el tőle. - H-h-h-hálás f-feladatnak tűnik - Grimaszoltam halvány mosollyal, és hálát adtam az égnek, hogy nem nekem kell ezt csinálnom. Talán még jobban piszkálnának, ami csak még erősebb dadogást váltana ki belőlem, talán meg se tudnék mukkanni. Volt már példa ilyenre. Szólni neki, ha piszkálnak. Hát, nem hiszem, hogy meg fogom tenni, nem szokásom másokat beköpni, de kedves tőle. Most örültem nagyon, hogy nem zárkóztam el annyira a Mardekárosok elől, amennyire a többiek. Ehhez elég annyi, hogy nem utálok senkit az elejétől, nincsenek előítéleteim, na. Csak kicsit erősödött bennem az érzés, hogy el kell kerülnöm őket, különben szépen ki fognak csúfolni.
Visszaadta a könyvem, és kérte, hogy olvassak fel neki belőle, a kedvenc részemre volt kíváncsi. Átfutott az agyamon, hogy csak ki akar nevettetni, de aztán, mikor folytatta, már elhittem, hogy csak kíváncsiság hajtja. Kinyitottam a könyvet, és elkezdtem olvasni; - "... A legjobb barátom. Egyszerű, áldott lélek. Amit a nagynénéd mondott róla, az szóról szóra igaz. Ne rontsd el! Ne próbálj hatni rá. Ártanál neki. Nagy a világ, és annyi érdekes ember szaladgál benne. Ne vedd el tőlem azt az egyet, aki művészetem minden varázsát adja; az életem, a művészetem függ tőle..."*- Olvastam fel neki dadogásmentesen. Könnyű volt, a felolvasás az egyetlen helyzet, mikor nem dadogok. Mert Percy mindig ott van a fejemben, de ilyenkor másra koncentrálok, nem tudok két felé figyelni, és így kényszerítem az agyam a fókuszálásra. - E-e-e-ez a k-k-k-endven k-könyvem- Mosolyodtam el, és kicsit megigazítottam a kötést. - M-mi a c-címe a t-t-t-t-tiédnek? - Kérdeztem, és reméltem, hogy neki is akad nagy kedvence.

~Bradley~

 
Nem hittem, hogy szóba fog velem állni, de igazán felemelő érzés volt, hogy nem csak elveszi a lapokat, mond egy kösz-t, és elmegy. Nem mintha nekem nem lett volna dolgom, de ugyebár, azért az Én szemem szem láthat mindent. És egyébként is, érdekes kis beszélgetés fog ebből kerekedni, ha így haladunk. –Szerintem is pompás idő van ma.- Néztem rá, majd átlapoztam a fejemben azt a kis listát, amin a nevek szerepeltek, és az Övé is közöttük volt, így nem kellett elküldenem órára. Nem mintha, nem tudtam volna…De hát, mit tehetek? Azért még utána kell néznem.
-Ohh igazán nincs mit. Nincs-e órám..Az igazat megvallva van, de rám szabták ki, azt a „nemes” feladatot, hogy küldjem vissza a csellengő diákokat. Nos, ennek fényében, valóban. Nekem sincs órám- Mosolyogtam rá, majd felsóhajtottam. Igazság szerint, kicsit nehezen érttettem meg mit mond. De biztosra veszem, hogy előbb vagy utóbb rá áll a fülem, erre is. ha meg nem, akkor kénytelen leszek hagyatkozni a megérzéseimre, és jobban figyelni. Ennek fényében, a következő mondatot, már tökéletesen megértettem. Nem mintha eddig nem…Csak hát na.
-Nincs mit. Ők már úgy a bögyömben voltak, az meg, hogy kicsúfoltak, csak hab a tortán. A büntető munkát úgy sem ússzák meg. Ha esetleg még egyszer zavarnának, csak szólj. Elintézem őket.- Kacsintottam rá, majd visszaadtam neki a könyvet. Bár számomra nem olyan érdek feszítő, már tudom, hogy a lányok min nevettek olyan marha jó ízűen. Pedig nem kellett volna.
-Felolvasól belőle nekem, ha megkérlek?- Kérdeztem mosolyogva, majd eszembe jutott, hogy khm…-És nem azért mert a legtöbben cikiznek. Mivel látom, kissé viseletes a könyv, feltételezem nem először olvasod, és már van kedvenc részed. Konkrétan az érdekelne, ha nincs, akkor vedd tárgytalannak a dolgot. Ha még is van, de kedved nincs akkor is. Sőt akkor okvetlen vedd tárgytalannak a kérdésem, ha nincs kedved felolvasni hangosan.- Mosolyogtam rá, majd nyújtóztam egy jó nagyot, és hátrébb csúszva felhúztam a térdem, majd megfogtam a bokáim, hogy ne csússzanak le a padról.

- - - - - Rose - - - - -

Nagyon igyekeztem a könyve fordítani filmemet ismét, de ez elég nehéz volt, a Mardekárosoknak hála. Talán azért nem rántottam eddig pálcát rájuk annyiszor, mint a többiek, mert a testvérem is oda járt, és nem vagyok hajlandó elfogadni azt, hogy a Mardekárosok egytől egyig orkok. Ez azzal járna, hogy Percy is az volt. Ez az a gondolat, amit én elutasítok. Hiszen ő volt az egész életem a Roxfort előtt, aki olyanokat mesélt, amit még elképzelni se tudtam, és olyanokról tudott, melyekről a legvadabb álmaimban se volt tudomásom.
Így ahelyett, hogy különösebben megbántódtam volna a lányokon, inkább a könyvre összpontosítottam. Ám megálltak nem messze mellőlem, és nem úgy tűntek, mintha arrébb kívánnának fáradni. Ennek fényében kezdtem kicsit kínosan érezni magam, a könyv lapjainak a szélét kapirgáltam ideges ujjakkal, bemélyedéseket hagytam magam után. Mikor ezt megláttam, elkaptam a kezem. Nem sokára megjelent egy lány, háttal volt nekem, így nem láttam jól, már éppen ott tartottam, hogy én fogok felállni és elmenni, mikor, legnagyobb megdöbbenésemre, lehordta a Mardekáros lányokat, pedig ő is az volt. Egészen komolyan, megvédett tőlük. Pedig idegesítésen kívül nem nagyon csináltak mást, azért örültem neki, hogy eltakarodtak. Mikor mind elment, a lány felém fordult, majd leült mellém. Így, hogy már láttam az arcát fel is ismertem. Rosa volt az, tudomásom szerint ő iskolaelső. Felém nyújtott pár jegyzetet, és miközben elvettem, ő elkapta a könyvet tőlem. - D-d-d-de, sz-szép. - Hagytam rá, hiszen, ha már nem voltam valami fényesen, a nap mégis áttörte a felhők vastag takaróját. - Köszönöm, h-hogy e-elhoztad. N-neked s-si-sincs órád? - Mondtam neki halvány mosollyal, kerülve pillantását. Azért már a tanárok nagy része rám ripakodott, aztán azért egy idő után rájöttek, hogy ezt most már el kell viselniük, hozzám tartozik - Köszönjük meg Percynek- Aztán eszembe jutott az is, hogy még mit felejtettem el. Magamban Merlinhez könyörögtem, hogy egyáltalán ki tudjam nyögni a szavakat, ne ragadjanak bent teljesen. - É- é- és a-a-azt is, hogy m-me-megvédtél - Nyögtem ki, és örültem, hogy végig sikerült mondani a dolgot.

~Bradley~

Ha nem lennék iskola első lemerem fogadni a tanárok nem engednének el, ilyen könnyen…Pedig nem is nagy a feladatom, csak annyi, hogy az eltévelyedett báránykákat-nevükön nevezve diákokat- visszaparancsolja a terembe. Ha pedig nem mennek, akkor büntető munka. Rajtam áll mekkora. Itt az ideje, kiosztani pár év végéig tartó büntetést. Hehe. Gonosz lennék? Ugyan kérem, ez nem gonoszság, csak a hatalommal való visszaélés. Jól tudom azok nevét, akiknek nincs órájuk, és ezek a Hugrások, és persze pár Hollóhátas, akik valami csoda folytán, tegnap romlott húst ettek. Nem is tudom melyik évfolyam tehette…
Felsóhajtottam, majd az óra végeztével leszaladtam a lakrészbe, és átöltöztem. Egy krém bokacsizma, fekete csipke harisnya, csipkeszoknya, egy fekete csipkés hosszú ujjú, és arra a talárom. Pálca a kezemben, minden szép és tökéletes. Lesétáltam, majd a csöngő után körbesétáltam az udvart és felküldtem pár diákot az órára. Ők puffoghattak engem nem érdekelt, az viszont igen, hogy a mardekáros lányok megint kint vannak. Megértem, hogy ez hagyomány…De akkor is. Plusz, nem szeretem a Hugrásokat, de itt az ideje megvédeni valakit. Meg amúgy is…Moorcock tanár úr, küldött neki pár iratot…Rávan írva a homlokomra, hogy postagalamb?? Odaléptem a kis csoport elé, majd árjuk mosolyogtam.
-Úgy hiszem a lehető legjobb alkalmat láttátok arra, hogy büntető munkát szabjak ki nektek. Nos, fellehet menni a terembe, ha nem akkor évvégéig büntető munka. Nekem az is jó. És gondoskodok arról, hogy ne legyen egy szabad percetek sem. A második meg. Szálljatok le a Hugrás-ról. Pech, de nektek ehhez a szintű gúnyolódáshoz nincs meg az „engedélyetek”. Szóval tűnés!- Jól tudom, hogy ennek még híre fog menni, de nem nagyon érdekel. Amint meggyőződtem arról, hogy mind eltűnt odasétáltam Bradley elé, majd rámosolyogtam, és kérdés nélkül leültem mellé.
-Szép nap, nem de bár? Moorcock tanár úr, küldött neked pár jegyzetet. Azt mondta, hogy szükséged van rájuk.- Nyújtottam felé, majd ezzel egyidejűleg, elvettem a könyvét és belelapoztam, majd elolvastam a tartalmát is.

- - - - - Rose - - - - -

A mai napom nem indult valami rózsásan, a karom nagyon fájt, de legalább nem vérzett... ez már haladás. Tudtam, hogy Percy ide elég nehezen tudna bejutni, de ki tudja, bármikor megjelenhet, aztán... de nem, nem jöhet ide. Ezt szuggeráltam magamnak bájitaltanórán is, elég kevés sikerrel, annyira remegett a kezem, hogy a főzet fele mellé löttyent. Letettem a kezem az asztalra, addig nyomtam neki, míg nem remegett már. Szerencsére hamar véget ért az óra, így kiszabadultam a teremből.
Nekem most nem volt órám, így céltalanul bolyongtam a folyosókon, míg ki nem lyukadtam az előcsarnokban, mely elég kihalt volt már, tekintve, hogy a tanulók nagy része órán volt már. Leültem egy padra, és előkotortam táskámból az egyik könyvemet és minden figyelmemet neki szenteltem... olyan tíz percig. Aztán a koncentrációm megszakadt, és jobban kezdett érdekelni a bekötött karom. Kicsit piszkáltam a kötést, de nem annyira, hogy leessen, vagy hogy bántsam a sebet. Hiányzott Percy, akárki akármit is mond, én szerettem, annak ellenére, hogy mardekáros volt. Szerintem még most is szeret, annak ellenére, amit tett, láttam a szemében azon a napon, de nem mondhatom biztosan, hiszen akkor már az ájulás küszöbén álltam.
Egy mardekáros csapat haladt el mellettem, nem telt bele pár másodperc, már hallottam is a nevetésüket. Ötödikes évem elejétől kezdve kaptam egy új nevet, hivatalosan is Dadogós lettem, és láttam, hogy némelyik tanár is ezt akarta mondani, aztán korrigálták magukat. Igyekeztem nem törődni vele, de nehéz volt.

...