Nagyterem

Elnevettem magam. Na igen, a dilerek, de inkább egy-két elsősre szavaznék. De tény, hogy vicces lenne kipróbálni... újra, merthogy én már használtam, másodikos koromban. Kicsit ciki volt, nem igazán hittem a hatásában. - Sz-sz-szerintem e-egy elsős v-volt. - Foglaltam állás, majd elgondolkodtam. - D-de ha m-már... - Félbeszakított egy elsős Hugrabugos kislány, aki berohanva rám vetette magát, de olyan hévvel ölelte át a derekam, hogy majdnem elvágódtam. - Brad, megígérted, hogy kölcsönadod a könyvedet! - Mosolyogva borzoltam össze barna, selymes haját.. - T-tényleg, h-hogy is f-f-felejthettem el?! - Miközben beszéltem, zsebre vágtam a rókázó rágcsát. Sammy nagy szemeket meresztett Adam felé. - A-a-adam, ő a sz-sz-szomszédomban l-l-lakik o-otthon. S-s-sammy az "Á-á-ász"- Mutattam be őt, majd hirtelen eltűnt a lány mellőlem, és visszatért a táskámmal. Belepakoltam a könyvem, majd átvetettem vállamon. - J-j-jól van, m-m-megyek! - Nyugtattam meg, majd még felnéztem Adamre. - H-hát örülök, h-hogy b-b-beszéhettünk egy k-k-kicsit. M-m-majd még t-t-találkozunk. - Mosolyogtam rá, majd hagytam, hogy Sammy elrángasson magával a klubbhelységbe.

//Köszönöm //

- Hát, ezek után nem is csodálom. – csóváltam meg a fejemet. – De legalább az őseid tudják, hogy Roxfortnál biztonságosabb hely nincs az országban. Bár az is igaz, hogy két éve, de még tavaly ilyenkor is megkockáztattam volna a Gringottsot, de ma már…
Azok után, ami akkor abban a bankban történt… szinte nevetve csóváltam meg a fejemet. Ki hitte volna, hogy sikerült azt a helyet ilyen kegyetlenmód kipakolni. Senki.
- De ma már tudjuk, hogyha valaki nagyon ki akarja, akkor ki is tudja rámolni, ugyebár. – keresztbe fontam magam előtt a karjaimat és kissé feljebb tornáztam magamat a padon, mert már kezdett olyan érzésem lenni, hogy még egy kicsi és szépen az asztal alá csusszanok, ami gázos szituáció lenne… nekem. Sóhajtottam egyet és felnéztem arra a jó kis elvarázsolt mennyezetre, ami a kinti időt mutatta. Komolyan mondom, ez jobb, mint azok a mugli időjárás jelentések. Bradley ekkor hirtelen felállta az asztaltól én meg a nagy mélázásom közepette megijedtem és majdnem a földön kötöttem ki. Nyitott szemmel aludtam volna? Áh, ki van zárva, csak az a vacak mennyezet… Aish… mindig ez van, ha elkezdem nézegetni.
- Ember, a frászt hozod rám, mi volt ez így hirtelen? – néztem rá egyik szemöldökömet kissé megemelve, de aztán felmutatott egy rókázó rágcsát, mire én elnevettem magamat. – Régi szép emlékek.
Szinte már borultam a röhögéstől és így valljuk be, elég furán festhettem. Hányszor éltünk vissza eme édesség és népes családjának hatalmával.
- Most vagy egy elsős, vagy egy díler hagyta el, de attól függetlenül a Madam biztosan ugrálna örömében, ha ezek a vacakok újra megjelennének mindennapos használatban.

- j-ja, e-eléggé h-h-hazavágtak.
Bólintottam a kötést piszkálgatva. Igen, sejtettem én is, hogy nem fogja továbbadni. Nem is vártam tőle. Igen, halálfaló lett, bármennyire nehéz is nekem még csak gondolni is rá. De szerintem annyira nem szörnyű a bátyám, mint a többiek. Hiszem, hogy jobb, mint ők.
- J-jó neked.
Mosolyogtam rá halványan, és már irigykedtem is. Na jó, nem a testvérére, nekem jó Percy, csak a jellemére, én is jobban érezném magam, ha a tesóm nem fenyegetne azzal, hogy kicsinál.
- Mázlista, engem a házból sem engedtek ki.
Mondtam sóhajtva, majd mikor már kezdtem kicsit magamhoz térni, felálltam az asztaltól. Végül is ez a Griffendéleseké, és bármennyire is szeretnék az lenni, nem vagyok.
Eszembe jutott valami.
- K-k-k-képzeld, t-találtam egy cs-csomag r-r-rókázó r-rágcsát a f-f-f-folyosón.
Mutattam neki, és hirtelen nem is tudtam, mikor láttam ilyet utoljára. Hát az tuti, hogy nem ebben az évben.

Ahha, ez legalább választ ad a kérdésemre, az a kötés elég csúnyán néz ki. Halkan füttyentettem egyet.
- Téged szépen elintéztek. – mondtam, aztán arra gondoltam, hogy innentől kezdve nem is csodálnám, hogyha valami ezzel kapcsolatos lenne a dadogás is, amit nem is csodálnék, mert egy ilyen sebet nem sok minden okozhat. – Nem fogom terjeszteni, nyugi. Lakat a számon.
Tartottam fel mindkét kezem és így hamarosan meg is tudom az okát. Szóval a bátyja? Jah, igen, egyszer mintha már láttam volna a srácot, bár… nem tudom, nem igazán emlékszem. Halálfaló lett? Nem semmi.
- Szóval családi gondok, értem én és halálfaló lett? Ash… - megcsóváltam a fejemet. – Azért az kicsit furcsa, hogy a saját öccsével így elbánik. Én akármennyire háborúzom Daviddel, nem tudnám bántani.
Bradley gyorsan terelte a szót, amit nem is csodálok, mert ez eléggé fájdalmas téma lehet és ez igen kétértelmű kifejezésre sikeredett.
- A nyaram? Huh… - fújtam egyet és próbáltam visszaemlékezni arra, hogy milyen is volt. – Hát, nagyszülőket látogattunk, először anyám szüleit, aztán a nyár többi részét kint töltöttük fater szüleinél. Na, azt határozottan élveztem.

.:.:.:.:.:. Adam .:.:.:.:.:.

- I-igen, i-i-ideje volt m-már. - Mondtam, és az járt a fejemben, hogy remélem, lesz még pár ilyen nyugis napom. - A-akkor j-j-jó - Mosolyodtam el. Nem lenne jó, ha most elterülne, nem azért, mert itt hagynám, mert természetesen vele maradnék, míg magához nem tér, de mégiscsak jobb, ha minden rendben van és minden szép.
Kérdésére megráztam a fejem -N-n-nem, n-nagyon f-fáj a k-k-karom - Nyögtem ki, és feljebb húztam talárom ujját, egészen a könyökhajlatomig, ameddig ért a seb. A csuklómtól a könyökhajlatomig. Percy nem volt valami jó kedvében aznap. A kötést néha átáztatta a vörös, ragadós folyadék. El fog állni a vérzés, csak majd nagyon fog fájni, mikor kiszedem a sebből az anyagot. Azt mondták, nem tudnak vele mit csinálni, magától kell begyógyulnia, de az nem lesz egyhamar.
Kérdésére megráztam a fejem. - N-nem, e-elmondom. Cs-csak n-n-ne nagyon t-terjeszd - Kértem. A Griffendélesekben megbízom, talán azért, mert a családomban is van nem egy. - P-percy, a b-b-bátyám, a-aki M-m-m-mardekáros v-volt, nyáron v-v-véletlenül a-a sz-szobámba h-h-hoppanált. M-már nem l-lakik v-v-velük, Halálfaló lett. Szóva benézett, és összevesztünk. E-e-e-e-előkapta a p-pálcáját és f-f-felszakította h-hosszába az a-al-alkaromat. A-aztán m-m-megijedt é-és elment. A-a-a-azóta n-nem t-tudok n-n-n-n-normálisan b-b-b-b-b-b - Elakadtam, a szó a torkomba ragadt, képtelen voltam kipréselni magamból, a térdemen könyököltem, arcom tenyerembe rejtettem, sebes kezem combomon feküdt, még vérzett, de már gyengébben. Az orvos szerint annyin sem múlt, mint gondolom, hogy nem haltam bele. Végül csak kibukott belőlem a szó - beszélni! - Megvártam, míg kicsit lenyugszom, vagy legalább elmúlik az egész testemet rázó remegés, majd nagy levegőt vettem, igyekeztem visszatérni a jelenbe, ahol Adam mellettem volt, és Percy a közelünkben sem lehetett. - H-h-hát ez d-d-dadogásom t-t-története.- Fejeztem be a sztorit, végighúztam ujjam a kötésen, mely meleg volt a vértől és a test melegtől. - A t-t-te ny-nyarad h-h-hogyan t-t-tellt? - Érdeklődtem téma terelésnek, mert ha folytatjuk, egy hangot sem fogok tudni már kinyögni.

Könyvcsere… van egy tippem, hogy ha nem figyelmeztet rá, akkor a büdös életben nem veszem észre, mert vagyok olyan hülye, hogy ezt megtegyem. Bár ez inkább figyelmetlenség, de ez részletkérdés. Na, jah… ha nincs prefimeló, akkor az ember nyugodt lehet, bár nem mintha nyugtalankodni kellene valami bármi miatt is. De most, ahogyan kissé elbeszélgettem vele, bár ez inkább szóváltás volt, észrevettem valami olyat, ami valahogy nem illett a képbe. Most vagy csak én vagyok rémesen rossz megfigyelő, vagy Bradley eddig is dadogott volna? Neem, ennyire figyelmetlen azért nem vagyok.
- Én, persze, csak kissé lestrapáltam magam. – vigyorodtam el, majd visszaültem a padra és keresztbe rakott lábakkal elnyújtóztam. – Akkor gondolom, jólesik a kis szabadidő, amit a mélyen tisztelt tanerő néhanapján megenged.
Elfintorodtam, mert ezek az emberből képesek kimelóztatni a megmaradt minimális erejét is. Merlin, adj nekünk sürgősen egy Roxmortsi hétvégét, vagy nem állok jót magamért! Ilyen egyelőre nincs kitűzve, úgyhogy várnom kell. Utálok várni. Nagy mélázásom közepette észrevettem, hogy Bradley arcán egy pillanat erejéig fájdalmas grimasz fut végig, amit hirtelen nem tudtam mire vélni, aztán pedig leült az asztalunkhoz.
- Na, most én kérdezem meg, hogy jól vagy-e. – ez határozottan kijelentés volt a részemről. – Szóval, jól vagy?
Most éppen azon gondolkodtam, hogy milyen keveset beszéltem vele eddig és ez azért fura, mert van egy-két óránk együtt a Hugrabuggal. Ez a dadogásos dolog viszont nem hagyott nyugodni, úgyhogy elszántam magamat a kérdezésre. Maximum azt mondja, hogy semmi közöm hozzá.
- Amúgy… történt veled valami? Úgy értem, mintha arra emlékeznék, hogy tavaly még nem dadogtál. – a végére kissé elbizonytalanodtam. – De, végülis, ez magánügy, csak feltűnt és… gondoltam rákérdezek, de szólj, ha akadjak le a témáról.

.:.:.:.:.:. Adam .:.:.:.:.:.

Igen, az övé volt, szerencse, nem akartam nagyon félre nézni, de olyan hülyén vette volna ki magát, ha csak megérdeklődtem volna, hogy ugye őt hívják Adam-nek, mikor már egy ideje együtt járunk az órára. Hamarosan elő is kotorta azt, amelyik az ő táskájában nyugodott, és felém nyújtotta. Felnyitottam a tetejét, és a jobb felső sarokban ott is díszelgett a nevem, melyet még anya írt rá, mert akkor még nagyon fájt a karom, folyamatosan, nem csak részletesen, mint most.. Merlinre, hogy anya mennyivel szebben ír, mint én, még talán apát is túlszárnyalja, pedig ő író. - I-ignen, -e-e-e-ez az enyém, k-köszi - Mosolyodtam el és bezártam gyorsan a könyvet. Ez letudva, micsoda szerencse, hogy nem kell ezután futkároznom. Bár az ő könyvéből is tanulhattam volna, aztán max ott visszacseréljük, csak az övébe nyilván nem fogok beleírni. Megkönnyebült sóhaj szakadt fel belőlem és bólintottam is egyet. - I-igen, és sz-sz-szerencsére m-most s-smilyen p-prefektusi f-f-feladatom sincsen - Hát igen, fellélegezhetek, szerencsém van. - T-t-tiszta hullának l-l-látszol, j-jól vagy? - Kérdeztem, mert ha el akar ájulni az alváshiánytól, akkor időben szóljon, hogy legyen pár pillanatom reagálni rá. Igazából nem sokat beszélgettünk annak ellenére, hogy nem keveset találkoztunk. A kötés csuklóm felőli részét megrántottam kicsit, mire egy pillanatra grimaszba fordult az arcom fájdalmamban, de hamar fölé kerekedtem. Pár másodpercre viszont megszédültem, ennek hála leültem a legközelebbi padra, amit találtam, ez a Griffendélesek padja volt. Remélem, nem gond, hogy leültem rá pár pillanatra, csak míg elmúlik az émelygés.

Nyugalom… ez kellett most nekem és egy laza mozdulattal feldobtam a táskámat és az éppen levett taláromat az asztalra, hogy aztán egy nyögés kíséretében elfeküdjek rajta. Merlin gatyája, de szeretem a lyukasóráimat. Még az a mázlim, hogy van belőle egy pár darab. Azon gondolkodtam, hogy már csak egy kis zene kellene és kész a pihenés, de az nem volt, így inkább az egyre jobban ürülő Nagyterem zaját hallgattam. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az egyik hugrabugos srác mintha felém jönne és ez egy ráfókuszálás után be is bizonyosodott. Ismerős volt valahonnan, de az agyam egyelőre tiltakozott mindennemű gondolkodástól, de egy kissé meg megerőltetve őket rájöttem, hogy Átváltoztatástanról. Akkor ő Bradley, igen, ő az, ezt most már kijelenthetem. Nem sokkal ezután arra eszméltem, hogy előttem áll és egy könyvet nyújt felém. Az az enyém lenne? Átvettem tőle a könyvet és felcsapva a saját nevem vigyorgott vissza rám.
- Köszi. – mondtam és gyorsan lepateroltam a taláromat a táskámról. – Akkor a tiednek itt kell lennie valahol.
Táskám tartalma majdhogynem a lábamra ömlött, amikor kinyitottam azt. Franc egye meg, itt is rendet kellene már végre raknom. Kis keresgélés után megtaláltam a keresett könyvet és felállva a padról Bradley felé nyújtottam.
- Tessék. – mosolyogtam. – Van egy tippem, hogy óra után, mikor kimentem a teremből, akkor egy laza mozdulattal vágtam be a táskámba.
Jah, van ez így, hogy nem figyelek, de akkor ezek szerint most tényleg benéztem.
- Látom neked is lyukasórád van.

.:.:.:.:.:. Adam .:.:.:.:.:.

Lyukas óraaa! Jaj, Merlinre, de hálás vagyok mindenkinek, aki így csinálta meg az óra rendemet. Nem akartam egész végig a klubbhelyiségben üldögélni, így neki fogtam a levélírásnak, amit a nagypapámnak terveztem. Elmondtam neki mindent, ami csak a szívemet nyomja, vagy épp nem nyomja. Őt szeretem legjobban a családomból, kezdetben Percy volt, de aztán... valahol ott akadtam ki, hogy felnyitotta a karomat egy belsőelemzésre. Ma újra kellett kötöznöm, jó szorosra sikerült megcsinálnunk a barátommal, félkézzel elég vacakul jött volna csak össze, de Penn segített, szoros lett, de nem fájt, miközben csinálta. Aztán már ment is órára, én pedig a könyvtár felé vettem az irányt, hogy kivegyek egy könyvet a házi feladatomhoz. Mikor megvolt, a nagyterem felé vettem az irányt, táskámban pennával és pergamennel, majd lehuppantam a Hugrabugosok asztalához. Nagyon kevesen voltak a teremben, sőt, az idő múlásával már csak ketten maradtunk. Egy Griffendéles, meg én. Elővettem az átváltoztatástan tankönyvemet, kinyitottam, és akkor eléggé megdöbbentem. Nem az én nevem állt benne, hanem azé, akivel együtt járok erre az órára. Adam. Igen, ismerem, tudom, ki ő. Talán elcseréltük véletlenül. Felálltam, a cuccaimat, mármint a pergament és a pennát, meg a könyvtári könyvet otthagytam, még a táskámat is, és elindultam megkeresni a srcot. Kellene a könyvem. Már az ajtónál jártam, mikor eszembe jutott, hogy mi van, ha órán van, így visszafordultam... és szembe találtam magam vele. Na, ez már megkönnyíti a dolgom. Mindegy is, nem ma lesz órám, de így könnyebb visszaadni. Odamentem hozzá. - H-h-helló, a-azt hiszem, h-h-hogy ez a-a tiéd. B-biztos ö-ö-összecseréltük.- Nyújtottam felé bizonytalanul a könyvét, közben jobban megnéztem magamnak. Igen, ő Adam.

Élek még egyáltalán? Valahogy nagyon úgy tűnik, hogy igen, bár igaz, ami igaz, voltam már jobban is, ami annyit tesz, hogy itt helyben nem alszom el. Márpedig most éppen azt tervezem megtenni, méghozzá igen serényen, bár ez betudható valószínűleg annak, hogy az éjjeli alvás a minimumot sem nagyon ütötte meg, a többi… Örülök a lyukasórámnak, na! Lassan csoszogok ki a klubból és egyenesen a Nagyterem irányába fordulok, amit max egy a lépcső melletti csukafejessel érhetnék el, de az egy cseppet csúnya lenne. Már az érkezés. A Roxfortban kivételesen síri csend, hullaszag hál égnek nincs, mert innen elég bonyolult lenne kiszellőztetni. Egy kísértet szépen lassan átsiklik rajtam az egyik folyosón, aminek hála én úgy érzem magamat, mint aki átment egy hidegzuhany alatt. Nagyszerű, kikerülni persze én fogom, ha nem akarok még egy ilyen finom élményt, márpedig nem akarok, tehát… Marad az ugrálás, aminek hála majdnem mindenki hülyének néz. Semmi baj, ha baja van, megmondja, addig is van kin levezetnem a felgyülemlett feszültséget, amit már az SVK óta őrizgetek. Éppen párbajoztunk egy kicsit, amikor valamelyik célozni nem tudó vadbarom eltalált, én meg nem párnát, hanem a kemény valóságot, vagyis a követ trafáltam el, ami igencsak fájt. Legközelebb az orrát verem be. Dühömet kiadván belerúgtam az egyik páncélba, ami egy pillanat alatt sípcsonton rúgott. Hát, hirtelen nem kaptam levegőt, aztán meg szabályosan egy lábon kezdtem el ugrálni. Hogy az a… csak érjek le egyben a Nagyterembe, légyszi! Néhány perc elteltével le is értem és hatalmas megkönnyebbüléssel vetettem be magamat a Nagyterembe, ami most eléggé üres volt, rajtam kívül lehettek cirka heten. Megvontam a vállamat és levágódtam a Griffendél asztalához egy kicsit pihenni.

Daniel Danvolt és Virgill Macnuss

Hát sajnálom Skacok, de...
OK: egy reagciónak minimum 8 sorosnak kell lennie, mert ez nem egy Speciális játéktér, ahol 1-2 sorral el lehet intézni a dolgokat. Ha esetleg nem akartok tartalmas reagokat írni, akkor a Csevegő számotokra a megfelelő, mert ott még egy sort is elég írni.

Ha azonban, segítségetekre van szükségetek a tekintetben, hogy megtanuljatok minimum 8 soros reagokat írni, keressétek fel Lily Evans Pottert és Minerva McGalagony professzort. Készséggel állnak a segítségetekre!

Mikor vége a lakomának, egy prefektus jön oda hozzám.
- Macnuss professzor beszélni akar veled.
Bólintok, majd elindulok a prefektus után. Nem tudom mit akar tőlem a professzor, de sejtem, hogy nem lesz semmi gond.

Folytatom az étkezésem. Halk moraj hallatszik a teremben, ahogyan a diákok evés közben beszélgetni kezdenek. Végighallgatom, ahogy az igazgató úr megnyitja a lakomát, majd folytatom az étkezést és cseverészni kezdek mellettem ülő tanár kollégámmal. Azzal befejezem az evést, felállok, biccentek minden tanár felé, majd elhagyom a termet és utamat a Csevegő felé veszem.

Tekintetem a tanári kar asztalára siklik. Szemem pár másodpercre egy szakállas férfin akad meg, akinek kemény , de ugyanakkor tekintete barátságosan szegeződik a többi tanulóra. Ekkor pohárcsendülés hallatszik, majd az igazgató felállt, és egy taps kíséretében megnyitotta a lakomát. Előttem egy tál főtt rizs jelent meg, valamint egy nagyobb tálban csirkecombok. Kézbevettem a kanalamat, majd három kanál rizs mellett egy combot tettem a tányérra. Nimbusz számára letéptem egy nagyobb falatot, és eléraktam a húst, és ő lassan enni kezdte azt. Elétettem még két kisebb falatot, aztán én is enni kezdtem. Körülöttem mindenki beszélgetett.
- A nevem Daniel. Aranyvérű vagyok
Hangom kissé rekedt az alaposan paprikázott comb miatt, így a serlegembe vizet töltöttem, és sebtében meg is ittam azt.

Jómagam a tanári asztalnál ülök és az étkezésemmel foglalatoskodom. Olykor felfigyelek arra kik jönnek mennek itt a Nagyteremben. Egy elsőéves griffendéles lép éppen be és a társaihoz ül. Nem rég lett csak beosztva a ceremónián. Még új diák. Úgy tűnik van egy új tanítani való elme az iskolában.

Miután a Griffendélbe kerültem, ahhoz az asztalhoz sétálok, ahol tapsolnak és integetnek, hogy odamenjek. Viszonzok néhány kézfogást, aztán leülök. Nimbusz előbújik a talárom jobb belső zsebéből, míg a másik belső zsebben a pálcám van. Előmászik, majd leteszem őt az asztalra, ahol összekuporodva ül le, mert sejti, hogy most nincs semmi tennivaló, és most játszani sem szabad. Néhányan ámélkodva nézik Nimbuszt.

Az ebédek és a beosztási ceremóniák helyszíne.