Tanári szoba

Spinnet + McKinnon

Továbbra is csak a szemeimet tudtam forgatni és nem is düh volt a legrosszabb az egészben hanem a nyugalom eget verő hiánya. Komolyan ha ezt előre tudom, hogy itt sem lehet nyugtom mentem volna inkább a Rengetegbe olvasni ott max csak a kentaurok zavartak volna vagy épp fordítva.
-Lehet, hogy magának nem volt konfliktusa, de a tény, hogy megzavart engem az már egy konfliktus helyzet. Gondolom eszébe sem jutott, hogy talán máshol nem igazán tudok olvasni.- Már álltam volna, fel hogy a többit ordítva közöljem vele, de megállított az ajtón belépő újabb egyén. Ami kizárólag csak azt jelenthette, hogy véget ért a többi tanárnak is az órája. Ezzel szemben inkább leeresztettem a kezem és továbbra is csak az újságomat néztem.
Spinettnek köszönés képen csak morogtam valamit és szúrós szemmel néztem őket magamban azon imádkozva, hogy talán nem fognak velem foglalkozni.

McKinnon & Piton professzor

a mai repülés óra az első évesekkel nem alakult valami zökkenőmentesen, és úgy éreztem ez az én hibám. Pedig úgy véltem, hogy minden egyes seprűre kiszórtam a megfelelő korlátozó bűbájokat, hogy öt méternél semmiképpen se emelkedhessenek magasabbra, elvégre még mindig nem kezelik biztonságosan a seprűt. Egy rosszul irányított seprű, pedig veszélyes móka, egy fiatal gyermek kezei között. Így tehát egyáltalán nem voltam megnyugodva, hogy végül sikeresek és sérülésektől mentesen sikerült lehoznom a levegőből Aurelia McHopot.
Szegény lány legalább annyira megijedt, mint amennyire én, amikor rájöttem hibámra, de szerencsére úgy láttam a délután folyamán, mert nem érződött rajta a reggeli kis incidens. Mindazon által én tudtam, hogy jó sokáig nem fogom elfelejteni, és legközelebb minden seprűt kétszer fogok ellenőrizni, nehogy valami hasonló történjen. Ilyen gondolatok közepette léptem be a tanári szobába, egy könyvvel a kezemben, amelyet még a könyvtárból hoztam el, ám most a szokásostól eltérően a szoba szinte tömve volt.
- Jó napot Augustus, Piton professzor. - köszöntem a két kollégának, bár Piton professzort továbbra is professzornak szólítottam, mert féltem megátkozna, ha az ellenkezőjét tenném. Mostanában egyébként is úgy tűnt, mintha a szokottnál is rosszabb kedve lenne. Nem szerettem volna én lenni, aki Merlin ne adja kivágja nála a biztosítékot.

Perselus

Még mindig eléggé ingerültnek tűnik, de már lassan egy éve az, s ez nem igazán fűlik a fogamhoz. Elhiszem, hogy össze fogott ellene a világ, de az ember társas lény és nem így élhet, hogy begubózok a saját kis elmémbe, s elvagyok ott. Azt viszont nem igazán tudom, hogy mi az oka ennek a mogorva magatartásnak. Ahogy észre vettem nem csak engem tisztel meg ezzel, hanem a tanárokat és diákokat egyaránt. Jómagam pedig egy rossz szót nem szóltam hozzá mióta itt tanítok. Na jó ez így nem teljesen igaz, mert a tavalyi tanévben többször is össze tűztünk a Carrow testvérek miatt, de minden jó érzésű tanár ezt tette vele, mert a mardekáros gyerekeken kívül mindenkit fenyítettek, aki nem úgy táncolt, ahogy ől fütyültek. Természetesen én sem így tettem, de általában megmaradtam a hugrabugosok védelme mellett, mert már azzal is feszítettem a húrt. A többi diákot a többi házvezetőnek kellett védenie és ennyi. Most már tényleg nem bírom ki és meg kell kérdeznem tőle valamit.
- Perselus! Mondja meg kérem. Mivel érdemeltem ki ezt a modort! Mióta itt tanítok nem nagyon volt konfliktusom a kollégákkal és a tavalyi tanéven kívül magával sem.- mondtam, s biztos vagyok abban,, hogy a tavalyi évet foglya felhánytorgatni, de lehet, hogy még mindig az újság olvasás miatt van kiakadva, amin pedig én lennék kiakadva. Igazán rájöhetne, hogy az én jelenlétemben úgyse tud majd újságot olvasni.

McKinnon

Az embernek sehol nem lehet nyugalma!
A lakosztályom jó lenne csak annyi a gond, hogy Lily is ott van és jelen pillanatban tőle sem tudnék olvasni, mivel fontosabb dolgokkal van elfoglalva és sajnos hangosan gondolkozik, így alkalomadtán mindig feltesz egy olyan kérdést, hogy ~Szerinted Perselus jó lesz így?~ Ezért valami más és aránylag csendesebb helyet kereste abban a reményben, hogy én vagyok az egyetlen akinek épp nincs órája így kerültem a tanáriba, de már megbántam.
-Akkor megkérhetném rá, hogy ne zavarjon?- Tettem fel a kérdést, de nem vártam rá választ reméltem, hogy veszi a lapot és tovább folytattam az olvasást Már megnyugodtam, hogy nem fog újra hozzám szólni mikor is megtette.
-Igazán köszönöm, hogy tájékoztat, majd elmegyek érte amikor időm engedi.- Amikor az ember csendet és nyugalmat akar nem kapja meg amikor pedig nem akarja na akkor pláne nem kapja meg. A hozzávalók fontosak, de nem most ugyan is a lakosztályomban van a laborom is.

Perselus

Piton professzor morcos, ezt nem nehéz megállapítani. Mondjuk az ő helyébe én is morcos, ideges és ingerlékeny lennék. Igen ezek azok a szavak és tulajdonságok, amelyekkel Perselust a legjobban lehetne jellemezni a mai nap, vagyis az elmúlt hónapokban. Tény és való, hogy csúnya dolgokat művelt, de ezeket néhány ember, köztük én már elfelejtettem neki, de azért mint mindenkinek nekem is volt egy nagyon pici szálka a szememben, de ezzel nagyon régen nem foglalkoztam már. Kollégák voltunk, ráadásul két házvezető és nem lenne jó, ha két ilyen posztú tanár rosszban lenne. Nem hagyom annyiban a dolgot és frappánsan oda szúrok neki.
- Ha engem megzavarnának olvasás közben, akkor megkérném az illetőt, hogy ne zavarjon.- mondtam, s tekintetemet továbbra is a fekete haj által keretezett fehér arcba fúrtam. Nem igazán tudott volna kihozni a sodromból. Életemben háromszor idegesítettek fel, de az már körülbelül 20 évvel ezelőtt volt. Úgy döntöttem nem hagyom annyiban, hogy játssza a vissza vonultat, ehelyett újra megszólalok.
- Pusztán szeretném jelezni magának, hogy a kopasz fülfűt, a kerecsegyökért és a dogmafüvet leszedtem és készen áll arra, hogy elvigye.- néztem bele egyenesen, vagyis néztem volna bele egyenesen a szemébe, mert idő közben tekintete újra a Reggeli Próféta hasábjain volt.

McKinnon

Mivel korábban véget értek az óráim ~ami kész csoda ~ így la akartam menni a lakrészembe további bájitalokat főzni a gyengélkedő számára, de mikor beértem a tanáriba meg akadt a szemem a mai Reggeli Prófétán és kényelembe helyezve magam el kezdtem olvasni, mikor egy hang ütötte meg a fülemet.
Azzal nincs is semmi gond, hogy rám köszönt csak az a baj, hogy pont rám. Ismerhetne már annyira hogy engem nem illik zavarni, még Minerva a cserfességével is képes arra, hogy teljesen levegőnek nézzen. Persze ez sok éves munkámba tellett, hogy ezt elérjem nála.
-Magának is jó napot.- Vetettem oda neki kicsit sem kedvesen és folytattam volna a megkezdett tevékenységemet, de nagyon úgy tűnt, hogy erről itt le is mondhatok.
A kérdésére először csak egy szokásos gúnyos szemöldök felhúzással tudtam válaszolni és csak utána hanggal.
-Maga szerint? Mit gondol, ha magát megzavarnák olvasás közben, hogy érezné magát?- Ezzel én lezártnak tekintettem a beszélgetést és már csak a remény maradt a csendre.

Örültem, hogy vége a mai napnak. Igazság szerint azt szerettem volna, ha el se kezdődik. Az elsős Giffendélesek és Mardekárosok órái mindig is ínyencségnek számítottak, mivel szeretik öni egymást, de a második éves Hugrabug, Mardekár párosítás is vitte a prímet. Igazság szerint három házzal nem is volt gond, de a Mardekárosok mindig olyan különösek voltak, bár az elmúlt hónapok eseményei miatt meghunyászkodtak, de mint ismeretes az ördög soha sem alszik. Szerencsére időben elérem a tanári ajtaját, s szinte beesek rajta, de ez fáradtságomnak tudható be. Töltök magamnak egy forró kávét, amelyet teljesen feketén iszok, s leülök a helyemre. Viszonylag kicsi a mozgás bent, ezért elő veszek egy igen vastag pergamen kötetet, amelynek lapjain új könyvem olvasható, csak még kéziratos formában. Mielőtt elkezdenék írni, feljegyzem magamnak, hogy a holnapi órára, majd szárítsam ki a Peszevar hínárt, hogy dolgozni tudjanak vele a gyerekek, s végül egy kicsit átadom magam az írásnak. Ám mielőtt elkezdtem volna, megakadt a szemem egy tőlem pár széknyire ülő fekete alakon, Perselus Pitonon. Már rég nem beszéltem vele, mondjuk itt a zsivaj miatt nem is igazán lehet, de most kifejezetten kevesen voltak, így ráköszöntem.
- Jó napot Perselus!- néztem rá egy mosoly keretében. Tényleg elég rég beszéltem vele, még a roxforti csata előtt, amikor néhány Hugrabugos diákomat a szemem láttára akartak megbüntetni a Carrow testvérek, de akkor kivédtem a gyerekeket és egyenesen Piton fejének szaladtam a panaszommal.
- Hogy van, mint mindig?- tettem fel a hülye kérdést, mivel a nyakán ott a mérges kígyó marása, de attól függetlenül érezheti jól magát.

A lépcsőház mellett egy rejtett ajtó takarja a a tanári szobát.