Hermione Malfoy
Admin/Bűbájtan Tanár/Hollóhát Ház Feje
Iskolai Házad : Griffendél
Hozzászólások száma : 5018
Join date : 2010. Jul. 02.
Age : 32
Tartózkodási hely : Roxfort
 |  Tárgy: Patrick Galaway (Diák)  Szer. Aug. 31, 2011 3:35 am | |
|  Név: Patrick Galaway
Becenév: Paddy, Pat
Kor: 18
Rangod:Diák
Nem: Férfi
Származás: Aranyvérű/Varázsló+Vámpír
Születési idő: 1980. február.7/Átváltozás ideje : 1996.december 22
Születési hely: London, Anglia
Család:
Anya: Leona (Corday) Galaway/45 /boszorkány
Apa: John Galaway /46/varázsló
Testvérek: Hector Galaway/22/varázsló
Karin Galaway/15/ boszorkány
Háziállat: Iason egy fehér szőrű egér
Mikor változtattak át: 1996.december 5.
Különleges képességed: Gondolatátvitel- Képes megmutatni másoknak a gondolatait képekben és akár emlékekben is telepátia útján. A távolság nem számít ennél a képességnél.
Érdekesség: -
Személyes tárgya: -
Pálcád: 11 hüvelyes tölgyfából készült pálca griff toll maggal.
Iskolai házad: Hugrabug 
Évfolyamod: 7.évfolyam
Előtörténet:
Születéstől – 6 éves korig
Hatalmas pelyheket hozott a tél vége, senki sem mondta volna meg, hogy én pont akkor érkezem. Márciusra vártak, de semmi korai születés sem történt, pusztán a szüleim számoltak félre valamit. Patrick Galaway néven születtem erre a varázslatokkal teli világba. Hogy honnan a nevem? Ezt könnyű megmondani, Hectortól ezt a nevet kaptam, nem egyáltalán nem a szülők adták hanem ő. Azt mesélték ő várt a legjobban és amikor éjjel anya felébredt miattam ő volt az első aki ott állt anya mellett, hogy rákérdezzen mi történt. Persze szegény Hector alig volt akkor négy éves, így anyának sem tudott volna sokat segíteni ha kellett volna. Azt rebesgették nekem mindig, hogy a fivérem minden este lefekvéskor benézett hozzám, mosolygott ha rá motyogtam valamit és addig ott maradt amíg el nem alszom. Természetesen reggel ott találták őt az ágyam mellett pizsamában a földön fekve, anya és apa megdorgálta őt a tette miatt, hisz fel is fázhatott volna, ha nem vigyázik. Ki gondolta volna akkor, hogy ő csak biztonságban akar tudni engem? Senki. Nos ahogyan egyre jobban cseperedtem és megtanultam járni meg beszélni Hectorral jól összeszoktunk, olyannyira, hogy már semmi sem állt annak az útjába, hogy életem legfontosabb embere legyen. Tőle tanultam mindent amit tudok s, talán ha mondhatok ilyet ő volt a példaképem akkor. De az idők változtak és én egyre jobban ez ő árnyékába kerültem, anya és apa új bejelentést tettek a számunkra.
Anya kisbabát vár – már megint – és mindenképpen tudatni akarta a fiaival. Legelőször fogalmam sem volt mit jelent ez, azonban amikor anya hasa nőni kezdett azt hittem elhízott, de tévedtem. Egy új gyerek vette át a helyemet, jobban mondva egy kislány, Karin. Az ő születésétől kezdve éreztem magam a kéretlen harmadiknak, még ha én voltam a második szülött akkor is. Valahogy semmi sem passzolt a képbe, ha három gyerek van akkor a középső mindig szenved, hát ez nálunk is meglátszott. Hector kevesebbet foglalkozott velem és inkább Karinnak próbált segíteni úgy ahogy régen nekem. Féltékeny lehettem, emlékszem egyszer még el is bújtam azért, hogy senki se találjon meg, de anya és apa csak egy pálca lengetéssel rám talált a ruhák között. Mindig szerettem a sötét és zárt helyeket, ezt általában meg találtam a szekrényünkben. Az ötödik életévemre visszaemlékezve talán azt mondhatnám legszívesebben annak örültem volna, ha nagyiékhoz költözhetnék, távol Karintól. De tévedtem és mindig amikor látogatóba jöttek hozzánk, úgy éreztem engem sosem keresnek csak Hectort és Karint.
Olyankor éreztem magam egyedül és számkivetettnek a családból, hiányzott az a nap amikor csak velem törődnek Karint meg ott hagyják ahol van. Életemben legelőször akkor voltam dühös amikor elrontotta a hatodik születésnapomat, a tálcán lévő hatalmas tortát rám húzta. Persze kisgyerek volt anya és apa szemében, az enyémben azonban minden baj okozója volt. Hangosan sírni kezdtem, amikor a tortámnak annyi volt Karin miatt és még akkor sem hallgattam el amikor sikerült visszavarázsolni a tortát. Vigasztalhatatlan voltam, halványan még arra is emlékszem, hogy azt kívántam Karin bár ne született volna meg.
6 éves kortól 12 éves korig
Hector tizedik születésnapját követően anya és apa előre vettek neki valami állat féleséget, azt hiszem egy tengerimalacot. A Jeremiah névre hallgatott, akire szintén irigy lettem. Még egy élőlényt láttam benne aki az utamba áll és elvesz tőlem mindent. A szüleim nem törődtek a szinte már hisztérikussá vált énemmel, természetes dolognak találták, hogy egyik gyereknek mindig féltékenynek kell lennie. Jó sosem rajongtam azért a dologért, hogy majd pont én leszek az mindig. Bár fogalmam sincs mire lehettem féltékeny, hiszen egyaránt megkaptam mindent amire vágytam. A család számított és az hogy valaki törődjön velem is. De azonban én hiába vártam a megváltásra, az valahogy nem jött. A szüleim folyton valami ócska rémmesével ijesztettek, hogy majd egyszer egy szörny eljön értem és megesz. ( Ez a szörny lett 16 éves koromban az a vámpír aki átváltoztatott, de erről majd később.) Sosem féltem ettől, hisz csak egy rémmesének tűnt, amivel a szülők a gyerekeket ijesztgetik azért, hogy jók legyenek.
8 éves lehettem azt hiszem amikor Hector a Roxfortba került, Mardekárosként. A szüleimet egy cseppet sem lepte meg a dolog, hiszen a mi Hectorunknak megvolt a tehetsége hozzá úgy ahogy anyának hajdanán.
Sosem értettem meg mi a lényege annak, hogy Hector pont oda került. Nekem anya elmondása szerint az egész ház egyformának tűnt, egy két dolgot kivéve. Amikor nekem meg kellett elégednem a muglik által benépesített iskolát szerencsésnek tartottam a bátyámat, hogy neki nem kell összekeverednie ismeretlenekkel.
Persze nekem minden az első naptól kezdve rémes volt, főleg akkora amikorra már Hector nem járt velem ugyanabba az iskolába. Hát azt kell, hogy mondjam akkor lettem allergiás a Mardekárosokra. Én már akkor eldöntöttem, hogy sosem akarok Mardekáros lenni, csak azért mert nem akarom a bátyám nyomdokait követni. Lassan de biztosan eljött az az idő amikor nekem is csatlakoznom kell a Roxforthoz, hogy örültem-e azt nem mondanám.
Sőt én valahogy már attól a tudattól rettegtem, hogy a Mardekárba kerülők mint a bátyám, de nem. Nagy meglepetésemre a 'Teszlek süveg’ a Hugrabug házba tett. Akkor voltam legelőször boldog, hogy nem Mardekáros lettem és végre nem anyának hanem apának hoztam örömöt. Akkor kaptam meg apától Iasont a mostani kedves kis fehér patkányomat, Karinba a frászt tettem amikor meglátta, hogy egy patkányt simogatok amitől ő kezdetben sikítozva menekült.
12 éves kortól mostanáig.
Első évesként, mind mindenki más számára az új dolgok még számomra is szokatlanok voltak. Mit sem ért az amit Hector magyarázott nekem, hogy ki kicsoda és mi miért van az iskolában. Szó szerint semmit sem értettem első nap. Minden csak egy álomnak tűnt amit az én képzeletem festett meg éjjel. Másnap reggel azonban az első órán minden nagyon is valóságosnak tűnt, igaz egyik tanárom szívébe sem akartam beférkőzni , de hogy mennyire sikerült nem tudom. A lényeg az volt, hogy egymás után mindegyik órát és napot túl éljem.
A második évet kicsivel sikerült könnyebben vennem, már nem zavart annyira a dolog, hogy én most egy seprűn ülve hadonászok egy pálcával a kezemben. Igazság szerint Iason volt az aki tartotta bennem az életet.
Harmadéves koromban került Karin a képbe, Hugrabugos lett, az én nagy nagy örömömre, hogy ne csak otthon hanem még a klubhelyiségben is szembe találkozzak vele. Karin akkor kapta meg Saraht a hollót, akit jó bevallom kezdetben szerettem, de csak azért mert mindig megsimogathattam, ha Karin nem látta. Ötödéves koromig mondhatni minden simán ment, az élet nagy problémái valahogy átcsusszantak az én szemeim előtt.
A téli vakációban azonban túl sokat voltam egyedül odakint egész vacsoráig, szerettem szánkózni és játszani a többi gyerekkel aki a Roxfortba járt velem együtt. Egy ilyen téli nap azonban összetalálkoztam egy férfivel, aki folyton ott állt és figyelt engem meg a többieket ahogyan szánkózunk meg hógolyózunk. Senki sem fektetett neki nagy jelentőséget, hiszen tél volt azt hittük valami kóbor vándor. Bár az lett volna! De nem. Ő lett a szüleim által emlegetett rém aki majd megesz és elveszi az életem. Hogy mindez hogyan történt? Nagyon egyszerű a dolog. Egyedül maradtam, még utoljára csúszni akartam egyet a szánkóval, de az valahogy neki vitt egy fának. Megbűvölték, csak ennyit tudok rá magyarázatul adni. Káromkodtam egy sort, hogy ilyen is csak velem történhet meg nem pedig valaki mással. Azonban a fa mögül jövő hang kicsikét megdorgált, mintha a szülőanyám, illetve apám lenne ( csak mert férfi volt az illető). Igazából nem is hittem, hogy tényleg valami ehhez hasonlót kell tisztelnem majd benne.
Előbújt felfedve előttem a létét. Hogy hogyan tette? Nem, nem kezdett el szónoklatot és hosszú reggelig nyúló mesét mondani hanem cselekedett. A fának lökve vette el a vérem, ami ott kezdett el csörgedezni az ereiben. Persze a hó sem élte túl ép fehérséggel a dolgot, amikor csak úgy ledobott azt hittem tényleg meghalok és a hó lesz az ami elrejt majd más kíváncsi szeme elől. De nem. Minden áron át kellett változtatnia olyan vérivó rémmé ami ő is volt.
Dante – mert így hívták azt az önző vámpírt aki azzá tett ami ő is – nem vitt haza, hanem magával vitt egy számomra ismeretlen helyre. Egy napot töltöttem vele, valami fogadóban aminek már a nevére nem emlékszem pontosan, de a fiaként állított be mások számára. Az emberek valamiért elhitték, még azok is akik ismertek. Az átváltozással járó fáradalmakat kipihenve mesélni kezdett, arról, hogy mennyire örül nekem. Persze mindenki örül annak, ha végre rátalál a kiválasztottjára, kezdetben nem értettem meg miért pont én, utólag elmondta, hogy némi hasonlóságot vélt felfedezni bennem a saját életével kapcsolatba.
Mai napig kíváncsi vagyok vajon mi lehetett az, mert hát igazság szerint semmi hasonlóságot nem vettem észre rajta és magamon.
Amikor nagy nehezen hazavitt és megvált tőlem örültem, hogy újra a családommal lehetek, vagyis azt hittem tudok velük együtt örülni, de nem. Megdorgáltak amiért csak úgy eltűntem és persze
' emlékmanipulálót ' (Exmemoriam) is használhattam volna, de arra már valamiért nem volt időm. Éhes lettem, bár ez az éhség másképpen mutatkozott meg rajtam
Vér kellet, a szüleim meg rémültem futkosni kezdtek a szobában, hogy mégis mi történt a szememmel.
A szüleim előtt nem sikerült sokáig titkolnom a vámpírságom, hamar lebuktam, így a családban lassan Karin és Hector is megtudta mi vagyok.
Hatodévesként még sikerült valahogy hozzá szoknom az új erőmhöz, de ez nem volt elég, ekkor volt minden gond és háború is. Utáltam azt az évet, de örülök, hogy vége lett mindennek és az utolsó évemet végre nyugodtan tölthetem el, úgy hogy közben senki sem kezd el hadonászni előttem a pálcájával, hogy egy vérivó rém vagyok és hagyjam el az iskolát.
Jellem: Patrick társaság kerülő de akikre rászán egy kis időt általában kedves, de csakis akkor ha viszonozzák a kedvességét. Kerüli a vitákat, szíve szerint ő sosem ütne vissza, csak azért mert fél, újonnan szerzett ereje balul sülne el. Senkivel szemben sem mondható nyitottnak, ő az érzéseit igyekszik mindig magában tartani, így történik meg, hogy mindig harapófogóval kell kihúzni belőle mindent.
Kinézet: Mint minden férfi Galawaynak Patricknak is fekete haja van és kék szeme, ezzel igazából nem nagyon szeret dicsekedni, hisz majdnem minden felmenője hasonlít rá. Magassága elérte a 189 cm-t, testsúlyáról semmit sem lehet tudni, de látszólag ő egyik besorolható kategóriába sem tartozik. Ám a látszat csal, ő igenis izmos. | |
|
