Folyosó

Istenem megszületett a keresztfiam kisfia .- boldogan járkáltam körbe
Na de Fred azért csak óvatosan , eltudom képzelni ,hogy mire fogod őt tanitani - mondtam neki nagy vigyorral

- Biztos felemelő érzés, hogy van, akit megtaníthatok mindenféle csínyre. De ezt nem mondd el Ginny-nek. - válaszoltam vigyorogva Siriusnak.
Ebben a percben kijött Lily. MEGSZÜLETETT! Fogtam magam, és berohantam megnézni az újdonsült családtagot.

Mosolyogva léptem ki a folyosóra, majd minden átmenet nélkül magamhoz ragadtam Harryt, aki a járkálásnak épp a felém eső szakaszában tartott. Így minden gond és baj nélkül a szívemre tudtam ölelni.
- Gratulálok! - suttogtam a meghatottság könnyeivel küzdve, miközben ismét megállapítottam, hogy már nem kell lenéznem rá. Elképesztő, milyen gyorsan elmúlt tizennyolc év...

A hangok felé fordultam.
Megpillantottam Jamest .- kezet nyújtottam neki én is. Lassan nagypapa leszel- mondtam neki vigyorogva
Oda fordultam Fredhez . Köszönöm szépen jól vagyok - válaszoltam a kérdésére. Hamarosan nagybácsi leszel . Milyen érzés ? - kérdeztem tőle

Valahová, a tudatom legméllyére, ahol éppen tartózkodtam, eljutottak olyan információk, hogy a tömeg körülöttem egyre gyűlik, én meg egyre idegesebb vagyok, bár ez ebben a helyzetben nem is csoda. Lassan megindultam a helyiségben, ahol voltam, tettem egy hatalmas kört, aztán vissza, míg végül azt vettem észre, hogy a lábam már magától visz az eddig bejárt útvonalon.

Megérkezett Sirius is.
- Hello Sirius. Hogy vagy? - mosolyogtam rá.
Nem sokkal utána megjelent az idősebb Potter is.
- Jó napot. - köszöntem neki. - Amúgy nyugodtan tegezhet. - vigyorogtam rá, mikor lemagázott.
Közben figyeltem, ahogy mindenkinek köszön, ám Lily-t teljesen figyelmen kívül hagyta - amit persze meg is értek, a jelenlegi helyzetében.

A székről, ahol ültem tökéletes kilátás nyílt az egész folyosóra. Így én észrevettem Jamest. Ő nyilván nem kívánt hozzámszólni, hiszen miután megérkezett rám sem hederített. Számítottam erre - és őszintén örültem, mert a pocakom még nem kelthetett akkora feltűnést. Itt, ma este egyébként sem kettőnkről van szó. Így inkább egy szó nélkül csöndben maradtam... ott, a szék támlájára támaszkodva.

Amikor felbukkant az egykor közös házunkban Lily patrónusa, először teljesen figyelmen kívül akartam hagyni, de amikor közölte, hogy Ginnynél beindult a szülés, elsápadtam. Elvégre az a születendő kisfiú sz én unokám is. Ennek megfelelően azonnal felpattantam és a Mungóba hopponáltam, majd felsiettem a megfelelő emeletre.
- Harry, fiam! - siettem oda és azonnal megöleltem a kissé remegő gyermekemet. Biztos ő is ideges, és ahogy látom ez mindenkire egyaránt igaz.
- Hogy vannak? - kérdeztem a két Weasley fiú felé fordulva, hiszen az ő egyetlen húguk vajúdik most éppen. Majd közben kezemet nyújtottam egy kézfogásra régi barátom Sirius felé.

Lily alig mondta ki, hogy próbáljunk meg szólni Siriusnak, ő abban a pillanatban érkezett, és futólépésben haladt kis csoportunk felé. Elgondolkodtató, hogy itt milyen gyorsan terjednek a hírek, de jó, hogy ilyen összetartó barátaink vannak. Mikor Lily megszólított minket, sajnálkozva néztem rá.
- Sajnos nem megy, anya és apa a házassági évfordulójukat ünneplik Olaszországban - mondtam letörten.
Úgy látszik, két lehetőségünk maradt: bízni az orvosban vagy megkérni Lilyt, hogy vegye kezébe a dolgokat...

A folyosón sikerült egyenesen Siriusba botlanom. Jelen esetben nem igazán érdekelt a helyzet kínos éle, így amint kiértem azonnal megeresztettem egy őzsuta alakú patrónust. Az állat fényesen körbenyargalt a folyosón, majd kiugrott az ablakon.
Ezután fordultam a volt férjem legjobb barátjához.
- Azt látom, és nagyon örülök neked, Sirius! Mindenkire szükség van, aki... nos...
Azt akartam mondani, hogy akinek van orvosi végzettsége vagy le tud vezetni feketén egy szülést, de Sirius egyikre sem volt alkalmas, így inkább csak kissé kényszeredetten elmosolyodtam, majd lerogytam egy közeli székre, s onnan szólítottam meg a Weasley-fiúkat.
- Megpróbálnátok elérni a szüleiteket?

Lily itt vagyok - futottam oda hozzá . Csak most értesültem a dolgokról . Most már itt vagyok támogatom Harryt .
Hallottam, hogy az a gyógyitó segít Ginnynek aki Arturt i kezelte . Remélem érteni fogja a dolgát és segít .
Ha valamit csinál akkor ott lesz Hermione aki helyre teszi.
Harryhez fordultam - hogy vagy ? Miben tudok segíteni ??

Lily Evans Potter írta:

Charlie szavaira halkan felsóhajtottam.
- Ha más nem, talán Molly segíthetne... mégis a lányáról van szó! - mutattam rá gondterhelt arccal, majd felkaptam a fejem, mikor megpillantottam a felénk közeledő gyógyítót. Igen csak zaklatottnak tűnt, miközben közölte, hogy az a bozontoshajú boszorkány " valami Hörmijóni " durván ráparancsolt, hogy hívja be mrs. Pottert. Így Harryre egy aggódó pillantást vetv követtem a gyógyítót, de még mielőtt távoztam, Charlie-hoz fordultam...
- Idehívnátok Jamest vagy Siriust? Harrynek szüksége van valamelyikükre.. - suttogtam, majd egy mosolyt varázsolva az arcomra beléptem a szülőszobába.

Charlie szavaira halkan felsóhajtottam.
- Ha más nem, talán Molly segíthetne... mégis a lányáról van szó! - mutattam rá gondterhelt arccal, majd felkaptam a fejem, mikor megpillantottam a felénk közeledő gyógyítót. Igen csak zaklatottnak tűnt, miközben közölte, hogy az a bozontoshajú boszorkány " valami Hörmijóni " durván ráparancsolt, hogy hívja be mrs. Pottert. Így Harryre egy aggódó pillantást vetv követtem a gyógyítót, de még mielőtt távoztam, Charlie-hoz fordultam...
- Idehívnátok Jamest vagy Siriust? Harrynek szüksége van valamelyikükre.. - suttogtam, majd egy mosolyt varázsolva az arcomra beléptem a szülőszobába.

Ahogy megláttam Ginny kezelőorvosát, úgy sötétült el az arcom, és markoltam rá a pálcámra... Igaz, nem voltam itthon, amikor apa megsérült, de hallottam róla ezt-azt a testvéreimtől, és persze, anyától is. Figyeltem minden mozdulatát, amíg el nem tűnt Ginnel és Hermionével a kórteremben, majd később kapcsoltam, hogy Lily eközben hozzám intézett egy kérdést, amire Fred adott választ.
- Jól mondja az öcskös, de reméljük a legjobbakat...

Nem akartam megijeszteni Lily-t, de igazat mondtam.
- Háát.. Mrs Po..Piton akár lehet is, de valljuk be, nem nagy szakértő, aki mugli módszerekkel akarta meggyógyítani apát... - válaszoltam őszintén.
Mit mondhatnánk, azért mégis reménykedtem benne, hogy nem történik semmi baj...

Elképedve pislogtam Fred arcára. Ez több, mint nagyon rossz hír.
- Nos... és mit gondoltok, semmi mód nincs rá, hogy ezúttal jól tegye a dolgát? - néztem egyik fiúról a másikra, s ekkor még épp időben visszatért Harry is, a lehető legmegviseltebb állapotban. Ez egyre... nos... nem tudom, van-e egyáltalán megfelelő szó rá, de... érdekesebben alakul. Ha így lehet nevezni, hogy holmi viháncoló sarlatán segíti világra az unokámat.

Meghallottam Mrs Potter.. vagyis Mrs Piton kérdését, amit bár nem hozzám intézett mégis én válaszoltam meg.
- Tudja, ez a gyógyító volt pár éve apa gyógyítója is, és nem volt valami jónak nevezhető... ne tudja meg, miket csinált. - mondtam Charlie bátyám helyett.

Én nem követtem őket. Személyes tapasztalatból tudom, ilyenkor nem arra van szüksége az embernek, hogy körülzsongják - hanem némi fájdalomcsillapítóra és hogy mihamarabb vége legyen. A gyógyítóra vetettem egy nem túl bizakodó pillantást, mivel addigra már a társaságból több helyen is felhangzott a csalódott, rosszat sejtő hang: csak ezt ne...
Nem igazán tudtam, miről van szó, így elkaptam Charlie karját. A pillanat törtrésze alatt pedig befutott Fred is.
- Mi ez az egész? - kérdeztem a legidősebb Weasley fiútól, utalva a nem túl lelkes fogadtatásra, amit a gyógyító kapott.

- Rendben van Ginny mély levegő, nem lesz semmi baj, én is túléltem, pedig Piton vezette a szülést. *próbáltam megnyugtatni barátnőmet, bár úgy éreztem, hogy legalább annyira ideges vagyok mint ő maga, ha nem jobban. Nem akartam mást, minthogy Ginny épen és egészségesen hozza világra a kisfiát, és utána ő is rendben legyen. Amikor azonban megláttam hogy ki lesz Ginny szülésorvosa, legalább egy árnyalatnyit elsápadtam, mert nem hittem a szememnek. Amikor a doki kilőtt a kerekesszékbe ültetett barátnőmmel az azonnal megragadta a kezemet és magával vonszolt. Harry ezer szerencséje volt, hogy hallottam utánunk botladozni.*
- Ne küldjek egy patrónst Pitonnak? *érdeklődtem a kelleténél kissé hangosabban, hogy Giny biztosan meghallja a zajon át. Ha már mosolyogni fog, akkor talán a doktor is túléli majd a szülést, rosszabb eseten nem. Én is eléggé kivetkőztem magamból a lányok születése alatt, szóval volt sejtésem mire számítsak Ginnytől.

Eljött a nagy nap, mikor meg fog születni az unokaöcsém. Harry-vel bevittük Ginny-t a Szent Mungóba. Folyamatosan jöttek az emberek: Hermione, Lily és Charlie.
Egyszer csak megjelent egy gyógyító, akit ismertünk már régebbről: ő az az agyament, aki apát is kezelte.
- Atya ég, csak ne ő legyen az.... - hiába fohászkodtunk - mert hogy Gin és Harry is ezt tette - sajnos ő fogja levezetni Ginny szülését.
A gyógyító eltolta Ginny-t a szülőszoba felé. Velük tartott Hermione, majd nem sokkal később Harry is utánuk támolygott.
- Istenem, csak ne legyen semmi bajuk.. - mondtam a többieknek és magamnak is.

Szóval, igen, itt vagyok, eddig még józanon és eszméletemnél. Hát, nem mondom, megcsinálni könnyebb volt, de… Mikor jött ide Hermione? Biztos az én értelmes kis eszmefuttatásom alatt, aztán meg befut anyám is, aki rögtön a nyakamba ugrik. Akármi is volt eddig, jól esik, hogy itt van, mert így legalább valamilyen szinten az ájulási kényszerem csökkent. Charlie is hirtelen befut, ahogy elnézem, gyorsan terjednek a hírek, de ha a következő Vitrol lesz, én a saját két kezemmel fojtom meg azt a némbert. A semmiből itt terem egy gyógyító, nekem meg elkerekednek a szemeim.
- Add, hogy ez ne ő legyen. – amint közelebb jön, valahogy az összes reményem szertefoszlik a dolog nyugodtabb folytatásáért. – És de…
Ahogy elnézem, nem csak én, de Ginny is elég hasonlóan reagált a dologra, illetve pusztán arra a tényre, hogy Mr. Weasley gyógyítóját sikerült kifogni, aki ugyebár összevarrta Mr. Weasleyt és okozott (ha nem is közvetlenül, de közvetve) majdnem szívbajt Mrs. Weasleynek. Hülyén hangzik, de most valahogy rám tört az a késztetés, hogy úgy leigyam magam, hogy kislapáttal kelljen összekaparni az asztal alól, de aztán szépen megemberelem magam és rájövök, hogy ennél már úgy sem érhet rosszabb. Ginnyt a gyógyító beleülteti egy székbe, én meg a szövegén csak ismételni tudom magamat.
- Te jó ég… - ismételten az ájulás környékez meg, én meg megkapaszkodom a legközelebbi szilárd dologban, ami egy szék. – Itt ne hagyjatok!
Az érdekes kis hármas fogat után rohantam, ami inkább nézett ki támolygásnak, mint rohanásnak, tekintettel arra, hogy még mindig valamilyen kényszerből el akartam dőlni. Aztán beértem a szobába és akkor tudatosult a dolgok tényleges súlya.
- Te jó ég… - morogtam az orrom alatt és nekidőltem a falnak, próbálván megőrizni azt a minimális bátorságomat, ami még megmaradt bennem. Hogyan fogom én ezt túlélni? Aztán átfutott az agyamon, hogy ne szerencsétlenkedj, Harry Potter! Nem te fogsz szülni!

Kifúj. Beszív. Vagy... befúj, kiszív?
Mi a fészkes doxitojást kéne most csinálni? Még hosszú percekig vártam, mire odasietett egy újabb medimágus, akiben elképedve ismertem rá apa gyógyítójára még anno. Nem mondják komolyan, hog yez az ember fog nekem segíteni? Ő, aki összevarrta apa nyakát és mindenféle hülye mugli módszerekkel próbált segíteni rajta?
- Jaj, csak ezt ne... - suttogtam elhaló hangon, majd ismét az ajkamba haraptam. Ennyire nem verhet meg Merlin!
- Hogy vagyunk, Ms. Weasley? Hogy vagyunk? - vigyorgott rám olyan átéléssel, mintha legalábbis az ő gyereke akarna világra jönni.
- Na, adja a karját, idekint mégsem maradhat, ugye? Ugye? A folyosó végén van egy remek kis szoba, nem rég távozott onnan egy másik haosnló korú fiatal kis... öhm... hát jó. Önök pedig a kisasszony...? - végignézett a mellettünk álldogáló kisebb tömegen, majd mikor nem kapott választ, egy pálcaintéssel elővarázsolt egy kerekesszéket. Ekkor már nem igazán volt kedvem vitatkozni, harryt az ájulás kerülgette, Lily és Charlie pedig... nos... Hermione bezzeg legény a seprűn, de hát...
Mire észbe kaptam már a folyosón száguldott velem, és csak arra volt időm, hogy hermione karját elkapva magammal rántsam a barátnőmet.
- Ne hagyj egyedül vele! - nyögtem két légzési gyakorlat között.

// mentem a szobára... xD //

Az irodámban javítottam az elsősök dolgozatait, amikor megkaptam a hírt, hogy Ginny szül. ~Te jó ég! A húgom szülni fog!~ A gondolat végigcikázott rajtam, és sietve átugrottam az íróasztalt, így kiborítottam a tintásüveget, és a kandallóba lépve, máris a Szent Mungót kiáltottam.
A folyosóra érve, fogalmam sem volt, merre is kell mennem, de rohanni kezdtem, azt remélve, hogy egyszer csak megtalálom Ginnyéket. Hihetetlennek tűnt számomra. Hisz' még csak alig nőtt fel, szinte gyerek még. Mégis most mekkora felelősség szakadt a nyakába. Én még meg sem állapodtam senkivel, a testvérem pedig az első babáját várja...
Megpillantottam magamtól nem messze Lilyt, így lassítottam.
- Hogy van Gin? - kérdeztem kifulladva, mikor odaértem.

* A nappaliben ültem, épp Perselusszal tanácskoztunk az esetleges gyerekneveket illetően, mikor... egy vidra libbent be az ablakon. Per csak forgatta a szemét a patrónust látva, de én a hangját hallva azonnal tudtam, hogy Hermione az - és a mondat, hogy " Ginny szül " nem olyannak tűnt, amire ráér reagálni. Így meghagytam Pernek, hogy amint tudok, hazajövök és már hopponáltam is.
Egy meglepően zsúfolt folyosóra értem, de Hermione bozontos haját és Harryt azonnal észrevettem. Kicsit közelebb érve megpillantottam Ginnyt is, aki nem tűnt éppen boldognak... *
- Jaj, köszönöm az üzenetet, Hermione! * öleltem áta lányt, majd gondolkodás nélkül a fiamat is. Nem érdekelt többé, mi történt a múltban. Most semmi más nem számított, csak... *
- Jön már az orvos? Miért nem vagytok egy szabad szobában? Nem várhatja senki, hogy a folyosón fog szülni!

*A nappaliban ültem a lányokkal és Dracoval amikor a semmiből egy szavas jelent meg, majd szinte már női hangon visítozni kezdett hogy szül, szül... Ha nem ismertem volna régóta ezt a patrónust fogalmam sem lett volna róla, hogy ez bizony Harry. Ami annyit jelentett hogy Ginnynél megindult a szülés. Azonnal fel patantantam és meghagytam Draónak, hogy vigyázzon a a lányokra, majd azonnal küldtem egy patrónust Lilynek. Még is csak az ő unokája is, majd már hopponáltam is a Szent Mungóba*
- Harry! *kiáltottam, feléje amikor megpillantott őt, majd ahogy futva közelebb értem megláttam Ginnyt is. Eléggé feszültnek tűnt... nem hibáztattam érte.*

Reggel, amikor felkeltem és úgy nagyjából kijózanodtam, olyan érzés tört rám, hogy ma talán nem kellene kimásznom innen. Miért? Egy újabb sivár nap az én életemből, ami mostanában eléggé összecsúszóban volt. Kinéztem az ablakon és az idő pont úgy nézett ki, mint aki jót röhögne a szenvedésemen. Merlinre, miért vagyok én ilyen szerencsétlen?! Megfogtam az ágyam mellett álló félig tele levő whiskeys üveget, ami a tegnap esti önsajnáltatásomból maradt meg bizonyíték gyanánt. Egyszer megforgattam a kezemben az üveget, aztán valami hirtelen jött hatalmas düh arra késztetett, hogy teljes erőmből a falhoz vágjam.
- A franc megegyen! – ordítottam teli torokból, miközben a maradék pia lefolyt a tisztára meszelt falon, én meg elő keresve a pálcámat gyorsan fel is takarítottam a mocskot. – A mai naptól esküszöm, nem iszom többet.
Annyiszor megfogadtam már ezt, de eddig soha nem tudtam betartani. Igen, a nagy Harry Potter élete jelen pillanatban egy nagy kupac bűzölgő szeméthez hasonlított. A szüleim válása olyan dologra késztetett, ami miatt a kapcsolatom Ginnyvel tönkremenni látszott. Te jó ég! Tényleg leállok a piával… Gyorsan megfürödtem és valami normális ruhát kaptam magamra. Igen, elterveztem, hogy nagy józanságom közepette elmegyek hozzá és meglátogatom. Már Hermione esküvője óta nem beszéltem vele és hát ugyebár még ennek tetejében gyereket is vár tőlem. Egy pillanat alatt elszállt az a fene nagy önbizalmam, de aztán megembereltem magamat és hihetetlen sebességgel indultam meg a célpontom felé. Út közben megálltam a virágosnál, hogy amolyan Bocsi, mert egy mérföldes barom voltam! Címen vegyek egy szál rózsát. Szerencsémre beengedett, de a dolgok nem teljesen úgy alakultak, ahogyan én azt előre elterveztem. Felhoztam neki, hogy leállok a piáról, erre elkezdtünk veszekedni és…
- Te úr isten! – hát, igen, ennyi volt a reakcióm a dolgokra, amikor elfolyt a magzatvize és ennek tetejében még az ájulás is kerülgetett Küldtem egy gyors patrónust Hermionénak, aztán már arra eszméltem, hogy a Szent Mungóban vagyok és ráadásul Fred is itt, van, csak éppen azt nem tudom, hogy hogyan is kerültem ide. Ginny most éppen próbál nem felrobbanni, én meg azon gondolkodom, hogy a nemrégiben lezajlott vitánk után még meg merjem-e szólítani, mert ebben a pillanatban tartok tőle, hogy leharapja a fejemet… De a fenébe is… Apa leszek!