Roxfort

Harry Potterrel foglalkozó szerepjátékos fórum.
 
HomeKeresésRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Roxfort Története
Staff Tagok

Staff Tagok

Eloise Midgeon (Diák) Staffgif
Kattints Értünk!
FRPG Top Sites - Magyarország
Chat
Kiemelt Oldalak
Eloise Midgeon (Diák) Z5iV7

free forum

free forum

free forum


A Hónap Női karaktere
Eloise Midgeon (Diák) Ftlx6t
A Hónap Férfi Karaktere
Eloise Midgeon (Diák) 3347qiw
A Hónap Játéka
Eloise Midgeon (Diák) 34xl2x4
A Hónap Szerelmes Párja
Eloise Midgeon (Diák) Ic7783

Share
 

 Eloise Midgeon (Diák)

Go down 
SzerzőÜzenet
Ginny Weasley
Boszorkány/Moderátor
Ginny Weasley

Iskolai Házad : Griffendél
Hozzászólások száma : 3608
Join date : 2010. Jul. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola & Odú

Eloise Midgeon (Diák) Empty
TémanyitásTárgy: Eloise Midgeon (Diák)   Eloise Midgeon (Diák) EmptyVas. Okt. 24, 2010 3:45 am

Eloise Midgeon (Diák) 2p7jhpoevcqqtcwj6ab5

Név: Eloise Midgeon
Becenév: Lola, Loise
Kor: 18 év
Rangod: Diák
Nem:
Származás: Aranyvérű/Boszorkány
Születési idő: 1980. április 12.
Születési hely: Anglia, Thornton (Yorkshire)

Család:
Anya: Charlotte Woodstone/40 év/Minisztériumi alkalmazott - Press/
Apa: Thomas Midgeon/44 év/Bolti eladó – Zsebpiszok Köz – Mágikus Italok Boltja /
Testvérek: Patrick Midgeon/10 év/diák (egyenlőre mugli iskolában)/
Egyéb családtag: Lucas Woodstone/elhunyt (44 lenne)/Halálfaló (volt)
Eugenia Eloise Larkin/elhunyt/gyógyító
Háziállat: Egy uráli bagoly, aki a Verith névre hallgat.
Érdekesség:Apai nagyanyám középső nevét kaptam keresztnevemül, ő félig spanyol volt, ezért az érdekes hangzás.
Személyes tárgya: Egy antik, zenélő ékszerdoboz , melyet 3 évesen kapott nagybátyjától, mint amolyan családi örökséget. A doboz mágikusan bűvölt, kinyitva a Requiem for a dream-et játsza. Bár Lola nem nagyon ismerte nagybátyját, s mivel 4 éves korában halt meg a férfi, nem is nagyon emlékszik rá, de valamiért jobban kötődik hozzá, mint a szüleihez, vagy az öccséhez, ezért ez a doboz egyfajta érzelmi kötelék köztük, bár ennek okát senki nem tudja.

Pálcád: 11 és ¾ hüvelyk, akác fából készült, griffkarom maggal.
Iskolai házad: Mardekár
Évfolyamod: Hetedik évfolyam

Előtörténet: Életem végéig hálás leszek a szüleimnek, sőt minden felmenőmnek azért, hogy élek. Persze olykor minden ember a pokolba kívánja a rokonait, akik folyton csak egzecíroztatják, hogy mit s hogyan csináljon, hol tegyen rendet, hogy ne beszéljen, et ceatera, ám idővel mindenki bevallja, hogy ezek az emberek csak neki akartak jót, csak őt óvták, szerették volna, ha becsületes ember válik szerelmük gyümölcséből. Nos az én szüleim lehet, hogy valamit elrontottak, ugyanis nem vagyok az a tipikus jókislány, akit nevelni akartak belőlem.

Anyám aki – bár egykor mardekáros volt – mindig is figyelt arra, hogy szeressék, hogy elfogadják olyannak amilyen, s ne a rokonai alapján ítéljék meg, egy hasonlóan jó kedélyű, és kedves fiatalember szívét hódította meg iskolai évei alatt. Ez a férfi történetesen az apám, egykori hugrabugos kviddics csapatkapitány, Thomas Midgeon. Bár négy év köztük a különbség, s ez fiatalkorban sokak szerint elég jelentős, mindig is különös vonzalmat éreztek egymás iránt. Apám a nagybátyám évfolyamtársa volt, mi több, olykor együtt is sziesztáztak, így megvolt az „ok”, hogy Charlotte-tal találkozhassanak, feltűnésmentesen.
Anyám harmadikos volt, mikor apám az utolsó évét kezdte a Roxfortban, s ez az év volt a fordulópont. Ettől kezdve nem csak barátok voltak, hanem nyíltan járni kezdtek. Persze mindenki azt mondta, hogy nevetséges, meg, hogy majd úgyis kinövik, hiszen gyerekek még, de ők a mai napig odavannak egymásért. (Ez néha a saját szememmel tapasztalom, s meg kell, hogy mondjam, olykor sokkal, de sokkal szenvedélyesebbek, mint a legtöbb – enyhén csöpögős – szappanopera szereplői. Talán sose fogják kinőni.)

Mikor anyám tizenkilenc éves lett, apám végre megkérte a kezét, s nem sokkal ezután meg is tartották a menyegzőt. Pár évig csak egymásnak éltek, nem érdekelte őket a külvilág, szerintem napi huszonnégy órából huszonötöt azzal töltöttek, hogy elveszett tárgyak után kutattak egymás szájában, és sorolhatnám. Azt hiszem, nem akartak gyereket, vagyis még nem. Én csak egy amolyan „baleset” vagyok, akit csak kegyelemből nem öltek meg. Apám huszonhat éves volt, mikor anyám eme súlyos balesetet elszenvedte miatta, s nem is értem, miért nem büntetik meg a férfiakat az ilyen cselekedetekért, hiszen egy terhes nőnek kilenc hónapon túl gyógyuló sérülésekkel kell megküzdenie.
Szó, ami szó, itt jöttem én a képbe. Egy esős, hűvös tavaszi napon láttam meg a napvilágot a yorkshieri településen, Thorntonban. A szüleim akkoriban itt laktak, habár mind a ketten Londonba jártak dolgozni, esténként elbújhattak a világ elől. Azonban ezen a bizonyos napon, 1980. április 12-én egyikük sem tudta teljesíteni a napi bevettet. Anyám hajnali háromkor arra ébredt, hogy rettentő fájdalmai vannak, s felállni se bír. Drága, egyetlen apukám erősködött ugyan, hogy csak egy hoppanálásra van a Szent Mungó, de Lotte (néha én is a keresztnevükön hívom őket, nem is értem miért..) nem adta be a derekát, ugyanis engem féltett. Nem volt benne biztos, hogy jól reagálnék a légüres térre, hiszen amióta megtudta, hogy várandós, otthon dolgozott, amit újságíróként megtehetett.
Más megoldás után kellett nézniük, s hála apu mosómedve alakú patrónusának, nem sokkal hajnali négy után már anyu karjaiban bömböltem, akár a legtöbb kisbaba, ugyanis a gyógyító, aki az üzenetet átvette, igazi profinak számított a szakmájában.

Természetesen az eddig leírt emlékek egyike se saját, hogy is emlékezhetnék azokra az időkre, amikor még gondolatban sem voltam meg, ám rengeteg dolognak lehettem szemtanúja, amit szeretteim átéltek, köszönhetően egy sajátbejáratú merengőnek. Ennek a tárgynak az érdeme az is, hogy ismerhetem nagybátyámat, aki bár sokszor vigyázott rám, négy éves koromban elhagyott minket, ugyanis egy vérszomj-túltengésben szenvedő vérfarkas halálra marcangolta.. Mivel a szüleimnek sokat kellett dolgozni, ő pedig munkanélküli volt (leszámítva hogy néhány sötét alakkal bandázott éjszakánként, mind kiderült Halálfalókkal, akik az eltűnt Nagyurat keresték esténként), olyan volt nekem, mint egy második apa. Nem tudom pontosan, miket csinált velem, miket tanultam tőle, de azt érzem, hogy szerettem. Közel álltunk egymástól, ez akkoriban mindenki számára nyílván való volt. Úgy csüngtem rajta, mint újszülött koalamaci a mamáján.

Lucastól (a már említett bébicsősztől) csak egy doboz maradt meg nekem, ám ez a mai napig a legfontosabb emlékem egész életemből, nem mintha olyan különleges, vagy épp értékes lenne.
Gyerekkorom nagyrésze eseménytelenül telt, hét éves koromig az apai nagymamám vigyázott rám, a többi nagyszülőmet sose ismertem. Vele is igen bensőséges viszonyt alakítottam ki, ám ő sosem állt annyira közel hozzám, mint Luke. Eugenie nagyi tizenegy éves koromban, természetes halállal halt meg.

Hét éves elmúltam, mikor Londonba költöztünk, s itt kezdtem el mugli iskolába járni. Ekkor még nem volt semmi jele annak, hogy boszorkány lennék, ezért senki nem féltett attól, hogy leleplezem a világunkat. A hétköznapi gyerekekkel játszottam, velük tanultam írni, olvasni, egyszóval teljesen úgy éltem, mint egy mugli, egészen kilenc éves koromig. Ekkor ugyanis a balett órám kellős közepén, mikor egy gyakorlat nem sikerült elsőre, olyan ideges lettem, hogy a tükör megrepedt, amit valószínűleg az én felgyülemlett dühöm okozott. Két évig jártam balett órákra, ám a történtek után érthető, hogy a szüleim otthon tartottak, és ők tanítottak tovább az általános dolgokból, főleg, hogy nyolc éves koromban az öcsém is megszületett, Pat. Anyánk ekkor végre szabadságot vett ki, és otthonmaradt velünk, habár az említett esemény után teljesen hétköznapi életet tudtam élni, nem törtem össze semmit, nem robbantgattam, és még csak repülnöm se sikerült magamtól, pedig arra kislányként mindig is vágytam.

Aztán tizenegy éves koromban minden megváltozott. Egy júniusi délelőtt ugyanis levelet kaptam. Már a borítékon látszott, hogy ez nem egy egyszerű, hétköznapi iromány, amit a muglik világában szoktak küldözgetni, nem olyan, mint amit a postás hoz a szomszédoknak, ez teljesen más volt. Koszos fehér, vörös viasszal lezárt boríték, rajta gyönyörű, régies kézírással a nevem, a lakcímem, és a feladó. Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola. Pár pillanatig csak tátott szájjal bámultam magam elég, majd sikítva berohantam a nappaliba, ahol anyu épp az öcsémmel játszott. Mind a ketten kérdőn néztek rám, mire én meglengettem a kezemben tartott levelet, és anyám mellé telepedtem a földre.

- Gondolom, sejted mi lehet ez, kincsem – ölelt magához, és megcsókolta a homlokomat. Ez volt rá a bizonyíték, hogy nem csak véletlenül repedt meg a tükör, tényleg boszorkánynak születtem. Remegő kezekkel törtem fel a pecsétet, és húztam ki a vastag pergament, majd olvasni kezdtem.

- „Tisztelt Eloise Midgeon! Örömmel értesítjük, hogy Ön felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába…” – motyogtam mosollyal az arcomon, és élveztem, hogy 3 éves öcsém nem érti, miről van szó, de büszkén nézett fel rám, a nővérére. Talán ez volt életem egyik legmeghatározóbb pillanata. Pár nappal az értesítő után együtt mentük el vásárolni, mi négyen, az Abszol Útra. Megkaptam az első pálcám, amit máig használok, s különleges háziállatomat, Verithet a baglyot is ekkor vásároltuk.

Szeptember elsején nagyon izgatott voltam. Több órával az indulás előtt felkeltem, hamar elkészültem, s vártam, hogy végre az állomáson legyünk. Felöltöttem taláromat, s habár emiatt a muglik furcsán néztek rám a pályaudvaron, és büszkén sétáltam végig, mígnem elértünk a 9 és ¾. vágányhoz. Itt éreztem némi bizonytalanságot, de miután könnyes búcsút vettem a családomtól nagy levegőt vettem, és felszálltam a vonatra. Sokan valami olyasmit suttogtak, hogy itt van Harry Potter, de nekem ekkor még fogalmam sem volt róla, hogy ki is ő, a szüleim, valószínűleg ex-halálfaló nagybátyám miatt sosem beszéltek ezekről a dolgokról.

A vonaton mindenki izgatott volt, beszélgettem néhány évfolyamtársammal is, és a felsőbb évesek közül is megismertem pár srácot, de igazán csak az iskolában szereztem barátokat, főként a saját házamból, a Mardekárból. Igen, anyámhoz hasonlóan a süveg engem is ide osztott be, épp, hogy csak a fejemre tették, már üvöltötte is a döntését. Örültem, ám ugyanakkor izgultam, hogy be fognak-e fogadni. Félelmem alaptalannak bizonyult, hiszen a legtöbbjüknek elég volt az, hogy aranyvérű vagyok, s máris a szövetségesüknek tekintettek. Nem mondom, hogy nem barátkoztam sose a többi ház tagjaival, már akkoriban is voltak onnan barátaim, ám igazán a mardekárosok között éreztem magam jól. Itt ki tudtam élni a bennem rejlő rosszat, amit Lucas nagybácsitól örököltem, őket nem zavarta, hogy lobbanékony vagyok, s olykor gondolkodás nélkül kimondtam, amit gondoltam, nem érdekelve, hogy ezzel bárkit is megbánthatok, ők befogtak, szerettek.

Az évek alatt barátok jöttek, barátok mentek, de szerelmes sosem voltam. Tizennégy éves koromban csókolóztam először, egy akkor végzős hugrabugossal, de csak azért mert kíváncsi voltam, a vérem vezetett. Annyira tetszett a dolog, hogy ezek után szinte sose voltam egyedül, habár elég gyakran váltogattam a pasijaimat, és mindegyikkel csak a testi vonzalmam hozott össze, a szívem és a lelkem érzéketlen maradt. Habár már tizennyolc éves vagyok, büszkén állíthatom, hogy még egy férfinak se dobtam oda magam teljesen. Persze elég bevállalósnak mondanak, megesett, hogy majdnem átléptem az általam szabott határokat, de mindig sikerült türtőztetnem magam, hiszen, ha csak nagyon mélyen is, de hiszek az igaz szerelem létezésében.

Ami a tanulmányi eredményeimet illeti, változó. Ha olyan kedvem van, tanulok, bár általában ennek az ellenkezője érvényesül. Jobban szeretem a gyakorlati tárgyakat, amik pálcahasználatot kívánnak, vagy épp főzni kell, viszont a jóslástant és a mágiatörténetet kifejezetten rühellem. Minek kell olyan dolgokkal teletömni a fejünket, amit egy idő után úgyis el fogok felejteni? Még szerencse, hogy a jóslástant egy hét után leadtam, még ötödikben, így is rengeteg órám van.

RBF? Az is változóan sikeredett. Bájitaltan, Átváltoztatástan kiváló, a többi elég változatos… Remélem, a RAVASZom egy fokkal jobban fog sikerülni, habár ha valamilyen véletlen folytán Nagybátyám nyomdokaiba lépnék, nem nagyon lesz szükségem a sok iskolában tanult okosságra, csak a talpraesettségemre, a bátorságomra. Ez még a jövő zenéje.





Jellem: Magabiztos, erős személyiség, aki nem szereti, ha bárki ellentmond neki. Kitart az igaza mellett, ugyanakkor őszinte, így ha téved – ami valljuk be elég ritkán esik meg vele -, ha nem is egyből, s bár csak saját magának, vagy épp egy arra érdemes személynek bevallja, hogy épp a másik félnek volt igaza. Hű barát, ugyanakkor nem könnyen nyílik meg, ahhoz, hogy bárki fontosabb dolgokat tudjon meg róla, teljes mértékben el kell nyernie a lány bizalmát, akár tetteivel, akár Lola személye felé irányuló érdeklődéssel, vagy épp csak egy őszinte pillantással. Fél a szerelemtől, nem akar senkit sem teljes szívéből szeretni, mert fél, hogy az elrontaná a jól felépített védelmét, ám keresi a hímnemű egyedek társaságát, ám eddig még sosem volt igazán szerelmes. Szeret kalandozni, szórakozni, egy szóval mindig azon van, hogy neki jó legyen, ő jól szórakozzon, ám esetleges áldozata érzéseire cseppet sem figyel. Sok szívet tört már össze, ám sokan szépségébe s nem a jellemébe szeretnek bele, így hamar rendbe jönnek, s ezt ő is nagyon jól tudja. Családjáért mindenre képes lenne, habár érdekes mód halott nagybátyját mondja a hozzá legközelebb álló személynek, annak ellenére, hogy a férfi Loise négyéves korában elhunyt. Ha keresztbe teszel neki, előfordulhat, hogy egy csöppet sem kellemes rontással találod szemben magad, akarom mondani, nem biztos, hogy hátra lévő életedben is teljes értékű embernek számítasz majd.

Kinézet: 170 centi, 52 kiló,ezzel a testalkattal akár modellnek is elmehetne. Sokak szerint túlságosan is vékony, de ő ettől függetlenül mindig diétázik, pontosabban kerüli a zsírban tocsogó, túlságosan hizlaló dolgokat, hiszen a tánc szeretete miatt sem engedheti meg magának, hogy egy-két kiló felesleg is legyen rajta. Haja festett szőke, eredeti hajszíne gesztenyebarna, de azt túl egyhangúnak, túl unalmasnak találta. Olykor színes, hamar kopó melírcsíkok is fellelhetők hajkoronájában, amit általában szög egyenesre vasal, de olykor, egy-egy különleges alkalomra csinos loknikat varázsol belőlük. Sminkje koránt sem mondható visszafogottnak. Szereti a vadabb, feltűnőbb szemfestést - ami szerinte tökéletesen kiemeli gyönyörű, kék szemeit -, habár a rúzsokat annyira nem preferálja. Körmeit elég gyakran sötétre mázolja, legyen a szóban forgó szín fekete, sötétkék, piros, vagy akár sötétlila, ám arra figyel, hogy sminkje és körmei összhangban legyen az adott napi öltözetével, legalábbis színben. Általában fekete ruhákban jár, amiken színes minták találhatók, hiszen nem gyászhuszár ő, csupán ez illik a legjobban hozzá, a világosszőke haja mellé szerinte ez a legjobb. Van egy nonfiguratív tetoválás a hátán, a csípőcsontja közepén, melyet tizenhatodik születésnapján csináltatott, ezzel jelezve, hogy most már tényleg tud egyedül dönteni. Szereti a bizsukat, ékszereket, főként a fülbevalókat. Bal fülében három fülbi és egy piercing található, még a jobban kettő, de gondolkodik továbbiakon is. Egy köldökpiercingje van, amitől bár kicsit félt, hogy elfertőződhet, vagy nagy fájdalmakkal jár majd, korántsem bánta meg, hogy megcsináltatta. A néha zordnak tűnő külső mögött azonban érző lélek lakik…

_________________
Eloise Midgeon (Diák) Tumblr_m677eddTQh1rtmlvfo2_250 Eloise Midgeon (Diák) Tumblr_m677eddTQh1rtmlvfo3_250
Eloise Midgeon (Diák) Tumblr_m677eddTQh1rtmlvfo6_250 Eloise Midgeon (Diák) Tumblr_m677eddTQh1rtmlvfo7_250
Nyuszika by: Herms ♥️
Anyaszomorító, Teherbeesős boszi by: Mennydörgőcske
Te melyik házba tartozol?
Harry Potter • Through The Pensieve
Story Of Us
Take My Hand
Vissza az elejére Go down
 
Eloise Midgeon (Diák)
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Roxfort :: Karakterek :: Boszorkányok :: Aranyvérű-
Ugrás: