Tyler Rounds (Diák)

Név: Tyler Rounds
Becenév: Ty, T-Rex
Kor: 17
Rangod: diák, varázsló
Nem: Férfi
Származás: Félvér (Mugli+varázsló)
Születési idő: 1980. augusztus 28.
Születési hely: Spanyolország, Barcelona

Család:
Anya: Doris Rounds ( Doris Green), 40, újságíró (boszorkány)
[b]Apa: Christian Rounds, 42 vízimentő (mugli)
Testvérek: Nincs
Egyéb családtag:
Nagybátyj (anyai ágon) Andreas Green, 47, auror
Liz Green, 16, boszorkány, ő is az iskola diákja
Háziállat: Solo, egy 7 éves ónémetjuhász kutya

Érdekesség: Balkezes. A keresztneve csempét/cserépréteget jelent, ha szó szerint fordítjuk. Szülei valószínűleg mikor eldöntötték, hogy így fogják nevezni még nem voltak tisztába azzal, mennyire illik rá ez a név. Nem minden az aminek látszik. A gondtalan és laza csávó, akit csak a haverok meg a csajok érdekelnek, annak az illúziónak a kirakós darabjai (cserépdarabok), amelyekkel gondosan elfedi igaz énjét – ez egy tudatosan keltett illúzió - amit még senkinek sem tárt fel.
Személyes tárgya: Egy aprócska zsebkés, (mindig a bal hátsó zsebében hordja) és egy arany kereszt, amit még apjától kapott, mikor megszületett.
Pálcád: Mogyorófa, 7 hüvelyk, .sellőhajszál mag
Iskolai házad: Hugrabug
Évfolyamod: 6. évfolyam, harmadikban megbukott
Előtörténet:
Barcelona - 1981. augusztus 28. péntek 00:11. Dobhártyaszaggató ordítás a Vall d’Hebron kórház szülészeti-nőgyógyászati osztály 108-as kórtermében. Az ezután következő pár perc csend bénítóan hat a környező kórtermekre és a szinte teljesen kihalt folyosókra. Ekkor csak hangos szuszogás, majd halk nyöszörgés, egy mély sóhaj hallatszik az egyébként fájdalmas némaságban, de nem kell sokáig várni, mert jön az újabb üvöltés. Így megy ez már legalább három órája, mióta az aprócska, törékeny nő vajúdásának legfájdalmasabb szakaszához ért. Mikor behozták a kórházba egy finom, elragadó asszony látszatát keltette. Nem hazudott, általában tényleg szeretetreméltó és bűbájos, de most, a verejtékben úszó, könnyeivel küszködő, szenvedésektől kimerült nő egyáltalán nem vonzó látvány. A folyosókon sétáló orvosok és ápolók arca még csak meg se rezdül a fülsüketítő hang hallatára, az ő fülük már megszokta az efféle zajt. Számukra ez is egy átlagos munkanap, csak mennek a maguk dolgára, és hangosan beszélgetnek ki tudja miről.
00:35 Néma csend, majd halk, de egyre erősödő síráshang. Egy csecsemőé. Igen, ez én vagyok, és a már megkönnyebbülten mosolygó nő pedig az anyám, Doris Rounds. A szorosan mellette álló férfi pedig az apán, Christian.
Minden történetet az elejéről kell kezdeni, ezt a szabályt most sem akartam megszegni, ezért kezdtem rögtön a legelején, nehogy aztán belém köthessenek, hogy nem vagyok elég precíz. (Ami egyébként tényleg nem jellemző rám.)
Először bemutatnám a szüleimet, hiszen úgy illik. Anyám, Doris Rounds, aki brit származású, egészen huszonkét éves koráig élt Londonban. Ezután ismerte meg a spanyol macsót, az apámat, Christian Rounds-ot amikor barátnőivel két hetet nyaraltak Barcelona partjain. Egy tipikus amerikai filmbe beleillő jelenet volt megismerkedésük pillanata, Doris túlságosan bement a vízbe, és nem tudott kiúszni, Christian pedig vízi mentő lévén kihozta őt a habok közül, és első látásra egymásba szerettek. Anyám nem ápolt túl jó kapcsolatot szüleivel, - mindkettő mugli volt, és őrültnek nézték amikor elment a varázslóiskolába, és nem fogadták jó szívvel akkor sem, amikor az iskola elvégzése után hazatért – így hát inkább ott maradt, és odaköltözött a vonzó férfihoz. Nagyon jól megvoltak, apám egy évre rá elvette feleségül anyámat és amolyan tökéletes párként működtek. Doris muglinak álcázta magát, hiszen újdonsült férje is az volt és újságíróként dolgozott egy vállalatnál. Nem sokkal utána megszülettem én is, és amint elértem a tizedik életévemet, elkezdtek furcsa dolgok történni velem és a környezetemmel. Értem ezt az alatt például, hogy mikor felhúzott egy gyerek a suliban. Elég volt egy gonosz pillantást intéznem felé és ráborult a fölötte húzódó könyvespolc, vagy amikor véletlenül felgyújtottam apám iratait. Anyukám rögtön rájött, hogy mi a helyzet, és nagyon megijedt, mivel tisztában volt vele, hogy ezt nem tudná feldolgozni férje.
Egyik este leült mellém és elmesélte nekem, hogy mi is történik velem, de megkért rá, hogy ez maradjon a mi titkunk és egy szót se szóljak apámnak erről. Szót fogadtam, és csukva tartottam a szám, de kezdett feltűnni neki, hogy szokatlanul sokat vagyunk elzárkózva tőle kettesben. Anyám mindenre megtanított, amit egy kezdő varázslónak tudni kell,megmutatta a pálcáját is, de sose adta a kezembe, mondván, hogy veszélyes ez egy tudatlan gyerek számára. Mesélt Harry Potterről, megtanította a varázsvilág történelmét, hallottam a Sötét Nagyúrról is, de valahogy annyira nem tudott lázba hozni, mint amennyire illett volna. Pár évvel később egy napos tavaszi reggelen (ekkor voltam 11 éves) megérkezett egy levél, amelynek tárgya, hogy felvételt nyertem a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Szerencsétlenségünkre éppen akkor érkezett, (egy bagoly által) amikor én iskolában voltam, anyukám pedig a munkahelyén és csak apukám volt otthon. Már gondolom eleve furcsa volt neki, hogy egy bagoly hozta a levelet, és még jobban furdalta a kíváncsiság az oldalát, amikor meglátta a címzettet, azaz engem. Gondolkodás nélkül felbonthatta a levelet, ahogy ismerem, és amikor anyu és én hazaértünk rögtön rákérdezett a dologra. Ekkor már nem volt mit tenni, elmesélt mindent, bevallotta, hogy varázsló, megmutatta a pálcáját és elmagyarázta, hogy én is az vagyok. Apám nem tudta felfogni az eseményeket, teljesen kiakadt, és ordítozni kezdett. Ezután bejelentette, hogy elköltözik és azzal fenyegetőzött, hogy leleplez minket, ami nála annyit jelentett, hogy a pszichiátrián fogunk kikötni az ő közreműködésével. Rendesen benne voltunk a pácban, de anyám feltalálta magát, és elmormolt egy gyors varázsigét
-Exmemoriam! – És apukámnak úgy ahogy volt, elszállt minden emléke. Nem ismert fel minket többé, nem volt többé az apám. Ráadásul amint fuccsot mondott a memóriája, úgy határozott, hogy elmegy innen, és hiába próbáltuk marasztalni, a tudatalattijában valahogy megmaradt, hogy ez a környezet nem biztonságos számára többé. Rettenetes érzés volt, távozása után még napokig sírtunk, és nekem kellett gondoskodnom anyámról, amíg felépült.
A nyári szünet alatt anyum kiíratott az akkori mugli iskolámból és elköltöztünk Londonba, hogy rendesen fel tudjak készülni az előttem álló Roxfortos éveimre. Londonon belül ideiglenesen (amíg Doris nem talált állást magának) anyám testvéréékhez költöztünk: Andreashoz és feleségéhez, Aliciahoz, és lányukhoz (az eddig számomra ismeretlen unokatestvérem) Lizhez, akik ugyancsak varázslók. - Unokatestvérem egyébként utánam jött egy évvel a Roxfortba, de mivel ő nem bukott, ezért most ő is hatodikos, mint én. - Elmentünk az Abszol útra, megvettük a tancuccokat, a pálcámat, a seprűt és mindent ami kell. Ekkor kaptam meg a kutyámat is, Solot, aki most is itt van velem az iskolában. Anyukám eközben talált magának új állást, és mivel itt már nem kellett rejtegetnie magát, így a mágiaügyi lapokban írt, és még most is ír, mint újságíró.
Már az iskolába való utazáskor is sok gyerekkel összebarátkoztam, és alig vártam, hogy meglássam a leendő helyet, ahol tanulni fogok. A Teszlek Süveg a Hugrabugba osztott be, ahogy annak idején anyámat is, így kifejezetten örültem a döntésének. A repülés és a kviddics nagyon megtetszett, hamar bele is tanultam, és máig is nagyon szívesen űzöm ezt a sportot. Az elméleti tárgyak nem mentek túl jól, a gyógynövénytan és a legendás lényekről való leckéket például kifejezetten untam, és harmadikban ez utóbbiból meg is buktam. Kezdettől fogva szerettem viszont a sötét varázslatok kivédését és az átváltoztatás tant, ahhoz van érzékem azt mondják. Persze bukásomnak másik oka az volt, hogy a Trimágus Tusa jobban izgatott, mint a tanulás, főleg, hogy kiderült, hogy Harry is benevezett a versenyben, pedig neki jogilag nem is lett volna szabad. Egyik leglelkesebb szurkoló voltam, de magam sem tudtam kinek, egyik versenyző sem volt valami közeli barátom. De azért érdekelt a dolog, jobban mint a nyamvadt vizsgák. Miután újra kijártam a harmadikot, nagyon elkezdtem igyekezni és a tanulmányi eredményeim javulni kezdtek. Aztán jött a nagy mérkőzés, az igazi csatajelenet, amikor Harry Potter legyőzte Voldemortot. Nagyon durva volt, próbáltam én is segíteni amennyire tellett, de azért meg kell mondjam, nem volt egy könnyű küzdelem. De legalább már vége, és az iskolában újra helyreállt a béke és a rend. Csak Dumbledore igazgató úr ne vesztette volna el életét, ő mindannyiunknak rettenetesen hiányzik….

Jellem: Általában a laza, a lusta és a flegma szavakkal lehet jellemezni, de emellett még rendkívül vakmerő, pimasz és nemtörődöm. Soha nem mutatja ki, ha fél, vagy, ha bántja valami, nagyon jól ért mások megtévesztéséhez és manipulálásához. Könnyen zavarba hozza az embereket nyíltságával és gátlástalanságával. Optimista, szabad jellem és nagyon kalandvágyó. Barátkozó típus, igazi társasági lény, hiányzik belőle a bizalmatlanság, ez nem kevés gondot okozott már neki. Néha nyers modorú, kertelés nélkül kimondja amit gondol, legyen az jó, vagy rossz. Céltudatos, ha valamit meg akar szerezni, akkor azt meg is fogja bármi áron. Szereti a kihívásokat, az akadályokat nem elkerüli, hanem legyőzi. Tipikus falkavezér, ő az alfa hím a fiúk körében, mivel kellő önbizalommal és irányító képességgel rendelkezik, azonban túlzott makacsságával és önfejűségével gyakran rohan fejjel a falnak.

Kinézet: Mivel félig spanyol születésű, és tudniillik, hogy a mediterrán származáshoz hozzátartozik a kreol bőrszín, ez alól ő sem kivétel. A haja és a szeme színén viszont látszik, hogy nem az a tipikus spanyol. Zöld szeme és világosbarna kócos sérója van. Egy kb. 188 cm magas, sportos, izmos testalkatú srácot kell elképzeli, ha esetleg meghalljátok ezt a nevet. Fehér, rendezett fogsora gyakran kivillan a folytonos mosolygás révén, feltűnően hosszabb szemfogai összetéveszthetőek egy vámpíréval, pedig köze sincs hozzájuk. Hangulatához híven öltözik, általában lazán (farmer, póló párosítás), de mindig igényes és fiú létére nagyon hiú.