Új Előtörténetek

Sookie és Cassandra a karakterlapjaitok átkerültek a visszatartott karakterlapok közé, amíg meg nem érkezik a kellő mennyiségű férfi karakter az elfogadásotokhoz.
Cassandra neked 1 fiú
Sookie neked még 2 fiú kell

[Only mods are allowed to see this image]

Név: Sookie Stanley
Becenév: Sook
Kor: 17
Rangod: Diák
Nem: Nő
Származás: Aranyvér / Boszorkány
Születési idő: 1981. Október. 28.
Születési hely: Anglia, York

Család:
Anya:Elizabeth Bridge / 32 / Boszorkány
Apa: Bill Stanley / 37 / Varázsló
Testvér: Tara Stanley / 12 / Elhunyt...
Egyéb családtag: Bizonyára vannak, de nem igazán tartjuk a kapcsolatot
Háziállat: Nincsen, de nagyon szeretne egy kutyát.

Érdekesség: Különösebben nincs rajtam semmi érdekes. Talán a sötét szemeim.
Személyes tárgya: Egy ezüst gyűrű amiben egy sötétkék lapis lazuli kő található
Pálcád: Egy egyszerű nyárfa pálca
Iskolai házad: Mardekár
Évfolyamod: 7. évfolyam

Előtörténet: Az életem nem olyan volt mint más tini lányoké akik minden nap a plázában töltik az időt. Kezdettől fogva tudtam, hogy mi vagyok és mire vagyok képes. Bár az utóbbit inkább Édesapámnak köszönhetem, hisz' Ő tanított meg mindenre. Három éves koromban kezdett el tanítani és nagyon örültem neki, hogy ő tanít, nem pedig egy ismeretlen. Ezután 2 évvel született meg a húgom, Tara. Először kissé féltékeny voltam rá mert a szüleim többet foglalkoztak vele mint velem... Nem esett jól, de miután már Tara is kezdett felnőni ugyanannyi figyelemben részesültünk mind a ketten. Bár én hosszabb pórázra lettem engedve mint a húgom és emiatt voltak is hatalmas veszekedések. Tara azt követelte, hogy engedjék el őt is, ne csak engem. Fékezhetetlen volt a lány, de beláttam milyen érzés lehet neki. Nem jártam el sehova (nem mintha szerettem volna menni). Otthon ültem, tanultam, olvastam, Édesanyámnak segítettem. De Tara-nak ez cseppet sem volt elég. Ő igenis el akart járni szórakozóhelyekre, moziba. Éppen a szobámban ültem és magoltam a varázslatokat, mikor olyan érzésem támadt mintha figyelnének. Az érzés nem szűnt... Lementem a nappaliba ahol szokás szerint a Szüleim és Tara veszekedtek. Megragadtam Tara karját és kihúztam a folyosóra.
- Ha elkísérlek moziba akkor anyuék elengednek. De mostmár ne hisztizz hanem öltözz! - emeltem fel kissé a hangomat mikor a lépcső teteje nyikorogni kezdett. Szerencsére a húgom még nem indult el fölfele, csak szúrós szemekkel nézett rám. Tudtam, hogy az a baja, hogy gyerekként kezelik. Illetve gyerek is volt, hiszen még a 12 évet sem töltötte be. Éreztem, hogy van valaki a házban. Visszahúztam a nappaliba ahol Anya és Apa a kanapén ültek.
- Van valaki a házban - suttogtam olyan halkan ahogy csak tudtam. Apu kétségbeesetten felállt a kanapéról és figyelte az ajtót.
- Jaj, nincs itt senki csak üldözési mániában szenvedsz! - vágta a fejemhez Tara és kiviharzott a helyiségből. Kint elhangzott az "Avada Kedavra" nevű átok, de nem Tara jelentette ki, hanem az idegen. Azonnal kirohantam a folyosóra ahol Tara holtan feküdt. Nem akartam elhinni, hogy eltávozott. A gyilkost sehol sem láttam, de tudtam, hogy nem a húgomat akarta megölni. Hanem engem. Rájöttem, hogy ki bámult a szobám ablakán keresztül, hogy ki miatt nyikorgott a lépcső. A gyomrom görcsbe rándult, az ismaim megmerevedtek. Szerettem a húgom még akkor is ha néha elviselhetetlennek bizonyult. Nem akartam elveszíteni... Apuék is tudták, hogy nem Tara volt a célpont, hanem én. Éppen emiatt küldtek el Roxfortba. Mert ott biztonságban leszek és jobban megtanítják nekem a bűbájokat mint itthon. Nem akartam őket itt hagyni egyedül, mert ha Tara-t ilyen könnyen megölték, akkor őket is megfogják. Apa megnyugtatott és én hittem is neki, hiszen kitűnő varázsló volt, Anya pedig remek boszi. Egész éjszaka nem bírtam aludni mert a húgom halálának a jelenetét pörgettem le a fejemben újra, újra és újra. Másnap a szleim megvették nekem a vonatjegyet ami Roxortba pöfögött nap mint nap. Gyorsan összepakoltam minden cuccomat és villám tempóban siettünk ki Anyuékkal az állomásra. A vonatot majdnem lekéstem, de még időben befutottam. A vonaton ültem és már indult is mikor akaratom ellenére folyni kezdtek a könnyek az arcomon. Nehéz volt a búcsú, de tudomásul vettem, hogy muszáj ezt megtennem miattuk. Ők is nyugatabbak amiatt, hogy biztonságban leszek majd abban az iskolában. Tehát most itt vagyok ebben a hatalmas kastély szerűségben és az üldözési mániámban most már teljesen biztos vagyok. Mondhatni egy kissé a saját árnyékomtól is megijedek... Dolgozok azon, hogy ne kapjon el a szívroham ha valaki hozzámszól és úgy érzem sikeresen haladok ezzel a művelettel.

Jellem: Mióta húgát megölték elmondhatatlanul félénk de ugyanakkor bátornak is mondható. Ritkán látja a dolgok jó oldalát, de ő azért optimistának tartja magát. Igazán szeret könyveket bújni, a barátaival lenni, bár nagyon nehezen engedi közel magát másokhoz. Csak akkor nyitja meg magát mások előtt ha már eléggé ismeri a személyt és bízik benne.

Kinézet: 172 cm körüli magassága kiveri a biztosítékot saját magánál. Szerinte túl magas és néha úgy érzi magát mint egy zsiráf... Sötét szőke haja természetes, nem mesterséges. Étcsokoládé színű szeme igazán szemrevaló. Alakja inkább sportos, mintsem elegánsan vékony.

Köszönöm Draco!

Leonardo La'Morte,
elolvastam előtörténeted és érdekesnek találtam mind azt, mind a jellemed. Kíváncsi vagyok milyen lehet társalogni egy ilyen lénnyel, mint amilyen te vagy.
El vagy fogadva! Üdv közöttünk!

[Only mods are allowed to see this image]

Név: Leonardo La'Morte
Becenév: Leon, Leo
Kor: 28/693
Rangod: Az Első Első Gyermeke
Nem: Férfi
Származás: Aranyvérű Varázsló
Születési idő: Urunk 1305. évének 3. hónapjának 6. napján
Születési hely: London, Anglia

Család:
Anya: Anna Vermont /elhunyt/
Apa: William La'Morte /elhunyt/
Testvérek: Elizabeth La'Morte
Egyéb családtag: -
Háziállat: egy Holló. A neve [Only mods are allowed to see this link]

Mikor változtattak át: 1333-ban
Különleges képességed: Az emlékek manipulását és hatalmas testi erőmet leszámítva képes vagyok a testkontroll és fájdalom generálására: Képes vagyok bármely élőlényt mozgásképtelenné tenni, lebénítani (akár érintéssel, akár az elmém segítségével) és átvenni a teste feletti irányítást. Akaratom szerint mozgathatom minden testrészét. A testi energiáim felhasználásával képes vagyok az irányított személybe áramütés szintű fájdalmat generálni.
Érdekesség: A rózsafüzér (amit édesanyámtól kaptam) mindig nálam van. (Vagy a zsebemben, vagy a csuklómra tekerve hordom mint rögtönzött karkötőt.) Ó nem, ennyire nem vagyok az emlékek rabja és nem is vagyok mániákus hívő, bár néha szeretek zsoltárokból idézni. A füzér más okból van nálam. Egy átlagos rózsafüzér többnyire vékony zsinórból készül. De az én füzérem más. A gyöngyök vastag acélzsinórt rejtenek, amivel gyorsan és roppant könnyedén gyilkolhatok.
Személyes tárgya: a [Only mods are allowed to see this link] amit 1320-ban kaptam

Pálcád: 13 hüvelyk fekete kőrisfa, sárkányszívizomhúr maggal
Iskolai házad: a Hollóhát ház volt
Évfolyamod: Réges-régen végeztem

Előtörténet: 1305 - (Jól hallottad, nem nyelvbotlás volt!) Március leghidegebb éjjelén jöttem a világra, a La'Morte nemesi család következő sarjaként. A szüleim második, mégis első gyermekeként. Elárulom ha elsőre bonyolult lenne: a születésem előtt öt esztendővel anyám életet adott egy fiúgyermeknek: Williamnek, aki csupán négy évet töltött közöttük. Egy szerencsétlen balesetben a család ménesének egyik táltosa halálra taposta. Nem csoda ha engem még a széltől is óvtak, viszont ahogy cseperedtem nem igazán tudtak mit kezdeni a rengeteg energiámmal. A birtok hatalmas volt, könnyedén elbújtam előlük. Legtöbbször a pajtába, de ez lényegtelen. Menjünk csak tovább.
Anyám s Atyám a mágia mesterei voltak. Kiválóan értettek a varázsláshoz és a különbféle főzetek elkészítéséhez. Csoda ha első szavaim közé pár varázsigefoszlány is került?

1312 - Megszületett a húgom, Elizabeth. A cserfes kislány még nálam is elevenebb és rafináltabb volt. Minden kedvenc búvóhelyemet ismerte, ahogy cseperedtünk a testvéri kötelék egyre szorosabb lett közöttünk.

1316 - Szüleim legnagyobb örömére bebocsátást nyertem a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába, ahol a tiszteletreméltó Hollóhát ház kiváló tanulója lettem.
Gondtalan éveknek néztem elébe. Nem volt más dolgom mint megszolgálni a megtiszteltetést és mindent elsajátítani hogy hatalmas varázsló váljék belőlem. A híres iskola falai között minden nap egy újabb meglepetést tartogatott. Emellett megismertem a szerelmet. Charlotte egy idős volt velem, még most is emlékszem gyönyörű arcára, kedves mosolyára, édes csókjaira....
A szünetekben hazalátogatva élménybeszámolókkal halmoztam el az otthoniakat, ám nyugtalanított édesanyám betegeskedése. Nem értettem, hisz' naponta készített magának különféle gyógynövényes italokat....mégis ágynak esett. Az egyik hazalátogatásom alkalmával egy rózsafüzért adott nekem. Sosem feledem azt a pillanatot.

1323 - A húgom tizenegy éves lett s elfogadva a meghívást Mardekárosként kezdte meg a tanulmányait. Már csak egyetlen évem volt hátra az iskola padjai között, de a tanulmányaim mellett fél szemmel Elizabeth sorsát követtem nyomon.
Érdekes módon mindkettőnk patrónusa a holló volt. Bár sokat változott és elítélte a mugli származásúakat, kétségtelenül roppant tehetséggel volt megáldva.

1324 - Végzős diákként Roxmortban múlattam az időt, igazából tanácstalan voltam a jövőmet illetően. Két év múlva visszatértem Londonba, hogy Atyám segítségére legyek s Anyám mellett álljak. Charlotte nem tartott velem....
A visszatérésem után a családi birtok felvirágzott, a kisebb gazdaság alig egy év alatt nőtte magát a duplájára.
Titokban többre, másra vágytam, ezért levélben a Mágiaügyi Minisztérium ajtaján kopogtattam. Időközben Édesanyám állapota rosszabbra fordult, tehát amikor a Minisztériumból megjött a válasz (miszerint írnokként szívesen fogadnának), nem élhettem a lehetőséggel, anyám egészsége többet jelentett az álmaimnál.
Nem hagyott nyugodni a betegsége, de álmomban sem gondoltam volna hogy Atyám keze van a dologban. Amíg meg nem találtam a gondosan elrejtett könyvet. Fekete mágiával volt teleírva s egy varázslattal pontosan meg tudtam határozni ki olvasott a könyvből utoljára....Persze rögvest kérdőre vontam, mindhiába. Ugyanis tagadta a művét, ám hosszas huzavona után mégis színt vallott. Nem árulta el miért sújtotta fekete mágiával Anyámat, azt állította csak engem akart védeni. Nem hittem neki. Követeltem a mágia visszavonását, bár tudtam hogy a varázslat visszafordíthatatlan. Túl késő volt. Édesanyám még aznap elhalálozott. Szörnyű haragomban végeztem az apámmal, mégpedig azzal a rózsafüzérrel fojtottam meg, amit 15 évesen kaptam. A füzér elszakadt, de minden gyöngyöt összeszedtem és eltettem...

Fájó szívvel értesítettem a húgom, aki azonnal hazatért. Nem tudtam mit mondhatnék, a gyilkosságra nem volt mentségem, még ha a cselekedetem jogos is volt. Tudtam hogy sosem fog megbocsátani. Nem hibáztattam érte. Legszívesebben kiszakítottam volna a saját szívem... Nem volt más választásom: hagytam hogy Liz kiélje rajtam a haragját.
A szüleinket a család kriptájában helyeztük örök nyugalomra. Elizabeth teljesen összetört, elhidegült tőlem. A szertartás után visszatért Roxfortba s megfogadta hogy sosem tér vissza Londonba.

Egyedül maradtam. Továbbra is a birtok volt az otthonom, bár sikerült meggyűlölnöm a valaha családi fészekként szolgáló helyet. Egyetlen dolog miatt maradtam: Atyám szavai töltötték ki minden gondolatom. Kutatni kezdtem, megszállottként dúltam fel a ház minden egyes négyzetcentiméterét. Nem ettem, nem aludtam, csak lézengtem. Végül amikor már kezdtem feladni, mégis találtam valamit. Egy régi tekercsre bukkantam, melynek minden betűje vérrel volt megírva. Egy jóslat állt benne. "Eljő a gyermek, kinek sorsa az anyja méhében megpecsételődve lészen." Hitetlenül olvastam a sorokat. Már nem emlékszem hányszor olvastam át a pergament. "Eljő az Első, az Egyetlen, ki öröklétet ad a gyermeknek az örök hűségért cserébe"
A tekercs egy jóslatról szólt, mégis hihetetlennek tűnt. ~Az a gyermek nem én vagyok! Az nem lehet! Képtelenség.....~

Ezek után minden napom bizonytalanságban telt. Százszor, ezerszer olvastam a vér áztatta betűket, már-már az őrület határát súroltam.

1333 - március
A születésnapom éjjelén különös látomásom támadt. Erős vízió tört rám, melyben megjelent előttem Az Első. Egyetlen szemvillanás alatt minden kérdésemre választ kaptam. A tekercs betűi megelevenedtek előttem, láttam önmagam az Első oldalán. Láttam a múltat, a tekercs születését. Láttam az édesanyámat amit a saját vérét veti papírra. Tehát igaz. És a prófécia beteljesült....

Pillanatnyi fájdalmat éreztem. És ürességet. Hihetetlen ürességet, mintha a semmiben lebegtem volna. Különös, furcsa érzés volt. Nem féltem, teljes nyugodtság lett rajtam úrrá. Hallottam a szívem lassuló dobogását s mintha a testem egy jeges szakadékba zuhant volna. Egyre hidegebb lett, egyre gyorsabban zuhantam. Aztán valami finom meleget éreztem szétterjedni a testemben. Fémes, mégis édes íze lassan csordogált a torkomon. Már nem fáztam....már nem éreztem. Semmit.

Mikor magamhoz tértem máshogy láttam az eddigi világot. Az érzékeim kifinomultabbak, jóval erősebbek lettek. Az elmémben helyre állt a rend, az Első minden szavára emlékeztem az álmomból. Mintha megvilágosodtam volna. Ezek után már nem éreztem magam elveszettnek. Volt célom és megfelelő hatalmam.... És én lettem Az Első Első gyermeke. A legelső átváltoztatott.

Mindent magam mögött hagytam. Már nem volt szükségem földi életem egyetlen darabjára sem, csakis egy valakiért fájt a szívem: a húgomért.
Útra keltem, de titkon sokszor bukkantam fel Elizabeth életében. Firenzébe költözött és igazi boszorkány lett belőle. Tudtam hogy nem akar látni, mégis vigyázni akartam rá. Ezért titkon figyeltem az életét s közben érleltem magamban a gondolatot mivel tudnám elnyerni a megbocsátását.

Az Első parancsára több vámpírt is átváltoztattam, ezáltal megadva nekik az öröklétet. Gondosan ügyeltem a részletekre, a járványok és háborúk tökéletes teret szolgáltattak a világban.
1337-ben felkerestem Lizt és felajánlottam neki az örökkévalóságot. Persze a képembe nevetett és bolondnak kiáltott ki, őrültnek tartott. Amíg meg nem mutattam neki a fájdalmas valóságot. Ezek után már nem kételkedett s úgy döntött csatlakozik hozzám. Így változtattam át Őt is eme csodálatos lénnyé.
Két évszázadon keresztül szeltük együtt az idő tengerét, csendben és titokban léteztünk. A világ minden táján éltünk, csodás korszakokon átsuhanva figyeltünk és vártunk. Kitapasztaltam az erőm adta lehetőségeket, de minden elmúló év változtatott rajtam. Már nem éreztem sem szeretetet, sem gyűlöletet. Az érzelmek szépen lassan meghaltak bennem.
Az 1500-as évek végén, 1600-as évek elején Elizabeth magamra hagyott. Ebben nyilvánvalóan a személyiségem is nagy szerepet játszott, nem akart hasonló sorsra jutni. Nem hibáztatom érte....

Mindig voltak terveim, mindig voltak céljaim. Az Elsőtől kapott parancsokat követve az 1950-es évek első felében visszatértem az egykori iskolám közelébe. Nem véletlenül.
Vártam a megfelelő jelre. Egy régi szenvedélyemnek hódolva régiségboltot nyitottam, de hogy ne legyen feltűnő a korom, néhány évente eltűntem a kíváncsi szempárok elől, majd ismét visszatértem a jól megtervezett álcám mögé. 1995-ben újból megnyitottam az üzletet, ekkor már konkrét motivációval. Egy régi tekercs próféciájának megjövendölése felkeltette az Első figyelmét, így azóta különleges figyelmet szentelek egy bizonyos személynek. Három éve figyelem, ismerem a szokásait és egyre többet tudok róla. Ideje a közelébe férkőznöm....

Jellem: Egy mondatban összefoglalva: Sötét iróniával felfegyverkezett számító jelenség.
Jellemének két oldala van. Részletezem mire gondolok.
-Ahogy a külvilág látja: Leonardo La'Morte tökéletes úriember. Önfeláldozó és roppant jószívű. Adományaival segíti a rászorulókat, az udvariasság mintapéldánya. Egy jóképű lovag, kiről áradoznak a nők. Ritkán veszti el az önuralmát, toleranciával viseltetik mások iránt.
-És ami a felszín alatt rejtőzik: A céjai elérése érdekében tökéletesen idomul az adott szituációhoz, hogy aztán kedvére manipulálhassa az eseményeket. Türelmes, képes éveket szentelni az idejéből egyetlen feladat miatt. Tisztában van a testi és szellemi adottságaival, mindkettőt teljes mértékig kihasználja. Igazi jelleme rideg és érzéketlen. Sokszor illeti magát öniróniával: lélektelen porhüvelyként emlegeti sajátmagát. Az önös és az Első érdekei a legfontosabbak számára. Nem tisztel senkit, viszont mindig eléri a neki járó tiszteletet.

Utóbbi énjét vajmi kevesen láthatták ezidáig, ugyanis soha nem fedi fel ok nélkül a gonoszabbik személyiségét. A szadizmus mellett valamilyen szinten a mazochizmus is megtalálható benne, ugyanis kifejezetten örömet okoz neki a fájdalom minden formája.

Kinézet: Magas és kisportolt, kifejezetten ad a megjelenésére. Fekete haja elől rövidebb, hátul kicsit hosszabb, tökéletesen illik markáns arcvonásaihoz és a kék szemeihez. Csak elegáns ruhadarabokat hord, és csakis sötét színűeket.

[Only mods are allowed to see this image]

Név: Katherine Darkrose (Született Katherine Storm)
Becenév: Kathy, Kath
Kor: Kinézetre 20 év/Valójában 48 év
Rangod: Tanár
Nem: Nő
Származás: Aranyvérű Boszorkány
Születési idő: 1950. Október 25.
Születési hely: Anglia, London

Család:
Anya: Clarissa Lightnighting/Elhunyt
Apa: Hesper Black/Elhunyt
Testvérek: Isabella Storm/Elhunyt/
Egyéb családtag: Violet/16 év/Tanuló
Háziállat: Egy korom fekete Kneazle, aki a [Only mods are allowed to see this link] névre hallgat

Mikor változtattak át: 1970. Nyara
Különleges képességed: Annak ellenére, hogy vámpír vagyok, egyáltalán nem árt nekem a napsugárzás, amely nagyban megkönnyíti az életemet. Képes vagyok napfénynél közlekedni bármikor, bármiféle égési sérülése elszenvedése nélkül. Számomra is rejtély hogy hogyan, de nem árt nekem. Soha nem hallottam még olyan vámpírról akire ne lett volna hatással a napsugárzás.
Érdekesség: Van egy kis fekete rózsa alakú tetoválás a nyakszirtemen.
Személyes tárgya: Egy [Only mods are allowed to see this link] amelyet még a húgom ajándékozott nekem az első közös Kviddics meccsünk alkalmából, amelyre elvittem.

Pálcád: Hajékony Borostyán fa, Sárkányszívizomhúg maggal.
Iskolai házad: Mardekár
Évfolyamod: Végeztem

Előtörténet:
1950. Október havának 25. napján születtem Clarissa Lightnight és Hesper Black első leány gyermekeként. Nagy öröm volt a születésem mindkettejük számára, ahogy a nagymamám is boldogan halt meg, miután láthatta az unokáját. Már nagyon öreg volt, nem is emlékszem rá igazán, csak fényképekről láttam idősebb koromban.
Édesanyám egy végletekig kedves, de igazán úri nő volt. Sok szeszélye volt, ám velem szemben mindig is kedves és szerető volt. Édesapám egy megrögzött aranyvér mániás ember volt, aki amikor csak lehetősége adódott rá, irtotta a vámpírokat is, hiszen ahogy ő mondta ugyanolyan rosszak, mint a muglik. Ha nem rosszabbak.
A családom az egyik híres aranyvérű varázslócsalád. Ebből kifolyólag természetesen engem is arisztokrata módjára neveltek fel a szüleim, ahogy régen őket az övéik. Már a születésemtől fogva belém nevelték a mugli gyűlölést és azt, hogy a varázsvilágban csak az arra méltóknak van helye. Vagy is csak a hozzánk hasonló aranyvérűeknek. Ebben a szellemben nőttem fel és mikor megkezdtem Roxforti tanulmányaimat a szüleim számára teljesen természetes volt, hogy a mardekárba házba fogok kerülni, ahogy előttem ők is. Én azonban tartottam ettől. Úgy viselkedtem, ugyan ahogy elvárták, de úgy éreztem volt bennem egy kis jó is.
És az aggodalmam nem is bizonyult alaptalannak, mivel a Süveg elgondolkodott, hogy vajon tényleg a mardekár lenne-e számomra a legmegfelelőbb hely. Én azonban makacsan kötöttem az ebet a karóhoz. Így végül szüleim legnagyobb örömére, nekem pedig legnagyobb megkönnyebbülésemre a Mardekár házba kerültem beosztásra. Annak ellenére, hogy a süveg váltig állította, jó helyem lett volna a Griffendélben is. Akkoriban egyáltalán nem így gondoltam.
Boldogan kezdtem meg hát az első évemet az iskolában, de év végén jött az igazi meglepetés. Amikor nyáron hazatértem remek jegyekkel elvégezve az első évfolyamot, odahaza egy terhes édesanya várt rám. S csillogó szemekkel adta tudtomra, hogy hamarosan húgom fog születni. Az volt életem egyik legboldogabb nyara.
Aztán persze vissza kellett térnem az iskolába, így nem lehettem édesanyám mellett a szülésnél, de apám megígérte, hogy baglyot fog küldeni és egy tanár majd elkísér a mungóba, egy rövid látogatásra, hogy megtekinthessem a húgomat. Ez be is következett és én majd kiugrottam a bőrömből, amikor megpillantottam őt. Anyám látta örömömet, s megengedte, hogy tőlem kapja a keresztnevét. Így lett a neve Isabella Storm.
Természetesen néhány órával később vissza kellett térnem az iskolába, de nem bántam. Onnantól kezdve minden évben alig vártam a szüneteket és az év végét, hogy a lehető legtöbb időt tölthessem a húgommal. Azonban ez nem mindig sikerült, elvégre neki a neveltetése volt az elsődleges, nem pedig az hogy minél több időt töltsünk együtt. De nem tiltakoztam, hiszen én is így nőttem fel és tudtam, hogy neki is ez kell, ahhoz, hogy méltó legyen ahhoz a férfihez akit kinéztek számára.
Számomra is választottak már férjet a szüleim, azt is tudtam, hogy az iskolába jár, de még csak a nevét sem tudtam, ők pedig azt mondták, majd ha eljön az ideje megtudom. Az eredményeim tökéletesek voltak, én voltam a Mardekár ház legokosabb tanulója, és egyben a legszebb is. Sok fiú szívesen randevúzott volna velem és volt néhány akiket nem is utasítottam vissza. Negyedikes voltam amikor randira hívott a már végzős Trevis Lestrange, amire nekem eszem ágában sem volt nemet mondani, elvégre végzős volt, ráadásul a házam tagja, mindemellett pedig igazán jóképű.
Igazán sajnáltam, amikor a következő nyáron a szüleim közölték, hogy tragikus körülmények között életét vesztette egy balesetben. Nem igazán értettem mi történt, de hiába faggatóztam, ők makacsul hallgattak. Pedig ő volt az akit igazán kedveltem. Ezt követően persze a házasság téma egyáltalán nem került előtérbe, így csak arra tudtam gondolni, hogy Travis halálával a vőlegényem is eltávozott az élők sorából.
Természetesen mint minden mardekáros annak ellenére, hogy remek tanuló voltam, a magatartásom hagyott némi kivetni valót maga után. Előszeretettem szívattam a más házból diákokat, kiváltképpen a Griffendél ház tagjait. Ezek után természetesen nem maradtak el a büntetőmunkáim sem, de ez nem zavart igazán. Tekintve, hogy mivel az ostobák vevők voltak rá, sosem kellett egyedül mennem. Ennek ellenére az utolsó évemre Iskola elsővé választottak, és remek eredményekkel végeztem el az iskolát.
A húgom 11 éves volt, amikor a szüleink megengedték, hogy elvigyem őt egy Kviddics meccsre. Sosem felejtem el mennyire boldog volt. Az volt az utolsó hét számára az első iskolai éve megkezdése előtt. Még egy karkötőt is kaptam tőle ajándékba, amit sosem veszek le azóta. Azonban ez a nyár volt az az időszak is, amely megpecsételte az életemet. Egy éjjel éppen hazafelé tartottam, amikor hirtelen egy pálcát láttam villanni az éjszakában és minden elsötétült előttem. Csak nagyon sokára tértem magamhoz, és akkor is mindössze egy üzenet hevert mellettem egyetlen mondattal: Te vagy az üzenet Apádnak!
Egy egész pillanatig nem értettem mi ez az egész, de mivel a pálcám ott volt mellettem azonnal magamhoz vettem és elrohantam az utcáról hazafelé igyekezve. Amikor a házunk elé értünk, csak akkor fogtam fel, hogy kicsit sem érzem magamat kimerültnek, de ami a legfontosabb nem hallottam, nem éreztem hogy kalapál a szívem. Mi több… egyáltalán nem dobogott. Rettegve a következményektől próbáltam belépni a házba, de képtelen voltam rá. Végül anyám hívott be, bár közvetlen azután szinte azonnal megérezte, hogy valami baj történt. Mielőtt még Isabella észrevette volna érkezésemet, anyám elküldte őt a könyvtárba. Életemben akkor sírtam először, amikor elmondtam neki mi történt és könyörögtem, hogy ne kelljen elmennem, és hogy félek. Akkor először ütött meg, és azt vágta a fejemhez hogy nem vagyok a lánya. Hihetetlen dühöt éreztem és meg akartam ölni őt… egyedül a húgom miatt nem tettem.
Elmentem és nem néztem vissza.
Évekig nem tudtam mihez kezdhetnék, hiszen idehaza mindenki ismerte az arcomat, így kénytelen voltam elmenni máshova. Először Párizsba mentem, majd később Berlinbe, és így tovább. Életem folyamán rengeteg helyen megfordultam, de csak az első néhány évemben öltem meg embereket, de nem szándékosan. Egyszerűen képtelen voltam megállni, amikor elkezdtem a vérüket venni. Később azonban megtanultam kontrollálni magamat, de továbbra sem volt otthonom és családom. Titokban természetesen nyomon követtem Isabella életét, és szívem legmélyéből örültem, hogy neki jobb sors jutott, Jensen Lestrange feleségeként. A szüleim nyilván úgy gondolták, ha már Travis életét vesztette velem együtt, akkor más módon hozzák létre a családi kapcsolatot a Lestrange családdal.
Éppen Rómában tartózkodtam, amikor egy bagoly jelent meg az ablakomban egy a Roxfort pecsétjével ellátott levéllel a csőrében. Egy darabig haboztam a kibontásával, de végül megtettem és a lehető legnagyobb meglepetés ért. Maga Albus Dumbledore professzor kért fel, hogy tanítsam a sötét varázslatok kivédés tantárgyat az iskolában. Tudtam, hogy ez remek lehetőség arra, hogy szemmel tarthassam Isabella egyetlen lányát Violetet.
Elfogadtam hát a felkérést s most megérkezvén az évkezdéstől elfoglaltam a Roxfort boszorkány- és varázsló képző szakiskola sötét varázslatok kivédése tanári állását. Azonban meglepetésemre nem csak én letten tanár az egykori diákok közül. Egyik háztársam a mindig magának való Perselus Piton, mint bájitaltan tanár lakik a Roxfort falai között, s csak reménykedhetek benne hogy emlékei megfakultak. Ha pedig mégsem, hát bízom benne, hogy majd nem kürtöli szé miben létemet. Bár ha Albus Dumbeldore bizalmat szavazott nekem, akkor remélhetőleg maga Perselus Piton sem fog sokat akadékoskodni.

Jellem: Manipulatív, szeszélyes, önző személyiség, akinek látszatra egyáltalán nincsenek jó tulajdonságai. Mindent megszerez amit akar és ehhez nem által átgázolni másokon, nem érdekli ki az illető. Hatalma van és ezt nem is titkolja el hogy mennyire élvezi.
De van egy másik oldala, egy kedves, gondoskodó, szeretetre méltó nő, aki mindössze a családjának és a szeretteinek akar jót, nem számít mit kell ehhez tennie, vagy kit kell feláldoznia érte. Ezt az énjét azonban eddig egyedül a húga ismerte, az ő halálával azonban ez a sírba szállt.
Képes a szeretetre, de úgy érzi az csak meggyengíti és esélyt ad az általa szeretett egyénnek, hogy megsebezze őt. Ezért nincs szüksége rá. Modora a hosszú idő változtával is néha régimódi, de tökéletesen beilleszkedett a változó világba. Igazi színésznő, mesterien képes megjátszani magát.

Kinézet: Hosszú barna hajam van, amelyet néha hullámosan, néha tökéletesen kiegyenesítve hordok. Szemeim csokoládé barna színűek, amelyek nagyon mélyítik a tekintetemet. Általában ez az első dolog, amely megfogja a férfiakat, aztán pedig természetesen minden más is, ami én magam vagyok. Vékony, ott ahol kell kellően domborodó testalkatom igazán vonzó a férfiak számára, amelynek hála sosem unatkozom.

Raymond Alexander Goldwin és Daphne Greengrass
Szuperek az előtörténetek! El vagytok fogadva!

Név: Daphne Greengrass
Becenév: Deph, Dephi, de mikor hogy szoktak...
Kor: 18
Rangod:Diák
Nem: Nő
Származás: Aranyvérű / Boszorkány
Születési idő: 1980. December. 29
Születési hely: Anglia/ Sheffield

Család:
Anya: Clémence Lestrange / 38 / Boszorkány /
Apa: Dmitrij Greengrass / 41 / Varázsló /
Testvér:
- Holly – / Egykori nővére / Meghalt (Bővebben az előtörténetben!)
- Astoria – Csupán két évvel fiatalabb nálam
Egyéb családtag:Kétségkívül van, de nem tartom velük a kapcsolatot, így úgy tekintek rájuk, mintha nem léteznének...
Háziállat: Egy holló, akit Raven-nek neveztem el (Bővebben az előtörténetben!)

Érdekesség: Esetleg a feltűnően vörös hajam ide sorolható, illetve gesztenyebarna, már-már vöröses szemeim. De az egész énem könnyen felismerhető...
Személyes tárgya: Bár a naplóírástól egy időben oda voltam meg vissza, mostanra már nem írok.
Szóval, a Fényképezőgépem.

Pálcád: Mogyorófa pálca, hippogriff tollal a belsejében
Iskolai házad: Mardekár
Évfolyamod: 7. évfolyam



Előtörténet:
Újdonsült életem kisiklott a kezeim közül, akárcsak az az autó a stoptábla mellett, amely közvetlen balról hajtott belénk pillanatok töredékei alatt, és zúzta ripityára a bal oldalát, pontosan ott, ahol ültem. S mindeközben még csak nyolc éves sem voltam...
Édesanyám belehalt, ki a kocsit vezette, viszont én szerencsésen túléltem... Apámnak köszönhetően. Az utolsó másodpercbe reagálva a „Protego” bűbáj segítségével kivédte a frontális ütközést. Húgomat Astoriát szintén elvesztettük, de egykori nővérem, Holly is szerencsésnek mondhatta magát. – Legalábbis én így tudom...

A szomorúság szinte tapintható volt otthon. Minden egyszeriben vált szürkévé, mattá, komollyá. Bár hatalmas dolog volt ez, sorsdöntő, mi gyermek fejjel képtelenek voltunk felfogni a súlyát, vagy a következményeit. Apában viszont szemmel láthatóan, sőt, érezhetően is mély nyomott hagyott - Az Alkoholizmus hívévé lett.
Voltak napok, mikor rajtunk töltötte ki a hatását, és a depressziót. Ezután alig törődött velünk... és már soha többet nem nevetett. Ha engem kérdeznek, én azt mondom, szerintem pont most kellett volna még többet törődnie velünk, mert nem csak hogy egyedülálló életre még képtelenek voltunk, de megtehette volna anyáért, hiszen az Ő vére is az ereinkben csörgedezik. Úgy tűnik, nem mindenki van az én véleményemen...
Testvéremmel sokszor kedvtelenek voltunk emiatt, és volt, mikor inkább együtt maradtunk, mint hogy haza mentünk volna. Nekem személy szerint egyáltalán nem voltak barátaim, és egyre agresszívebbé, magamnak valóbbá, 'nagyképűbbé' váltam. Egyedi volt az öltözködésem, egyedi volt a stílusom, és folyton különcködtem. Nem amolyan „jó akkor most drogozzunk a világba, és bandázzunk!”, épp az ellenkezője. Ezért is közösítettek ki, egyrészt.
Egy napon, mikor apánk - mint már azt megszoktuk - elvolt egymagában a házban, s nagyban vedelte a piát, én és Holly egymagunkban játszottunk. Az idő borús volt, szürke, és hideg. Ekkor voltam Tíz éves, Ő pedig Tizennégy. Már javában a Roxfortba járt, oda, ahová én világéletemben vágytam, és amiről csak álmodni mertem... - Aztán egyszer csak elment az áram, majd mire Holly gyertyát szedett elő, és helyezett el mindenütt a házban. Apu aludt... Aztán léptek zajától visszhangzott minden, majd ajtó csapódott, és sötét alakok léptek be rajta. Holly és én rémülten bújtunk el a konyhában lévő egyik szekrénybe. De utánunk jöttek... Ő pedig azt mondta, maradjak csöndben, különben meghalok. Úgy is tettem. Levegőt venni is alig mertem. Holly kimászott megadva magát, aztán elmentek, és ránk gyújtották a gyertyák által a házat. Mint így utólag elgondolkodtam rajta, a nővérem ezt nem gyávaságból tette, sem pedig mert Voldi csatlósává akart válni, inkább mert... meg akart védeni. Vagy mindkettőnket, vagy csak Őt. Istenem, mennyire szerettem! – De azóta sem láttam már... mindenesetre mély nyomot hagyott bennem a tette, bűntudattal fűszerezve.
Apummal új életet kezdtünk egy új házban, kettecskén. Az alkohollal némileg felhagyott, de csak mert nőzni kezdett, aminek meg kell hogy mondjam, nagyon is örültem. (Viszont a választott hárpiájának már kevésbé...)
Teltek múltak az évek, és addig-addig siettek, míg azon nem kaptam magam, hogy a 9 és ¾ -dik vágány zsúfolt kis terén lépkedek, arcom komoly, lépésem stabil és merev, tekintetem lenéző és vesébe látó. De túléltem...
A Roxfortban szinte csak egy barátnőm volt, Pansy Parkinson, és ennyivel le is zárult a közeli ismerőseim listája. Valahogy nem voltam hozzászokva, hogy közel engedjem az embereket magamhoz. Mondhatnak érzéketlen tuskónak is akár, vagy hideg és komor, nagyképű r!bancnak, de az igazi énem Ők soha nem fogják megismerni...
Minden évem uncsi volt. Szinte csak tanultam, és hallgattam, ahogy mindenki Harry Potter-ről duruzsmol. Mondhatni, szinte mindenből kimaradtam... nekem-nem-nyeri-el-a-tetszésem-az-a-srác! Véleményem szerint nagyra tartja magát, és élvezi, hogy mindenki oda van érte, meg vissza. Kösz, ebből nem kérek!
Aztán egyszer csak egy reggel felhívott apu, hogy beszélni szeretne velem. Ekkor már rég külön laktunk. Az Abszol útra indulva beugrottam hozzájuk. Ő egy szobába hívott, távol a nőjétől, és minden egyéb kíváncsi fültől. Leültem, majd türelmetlenkedve vártam, hogy hozzákezdjen, ugyan mi ilyen sürgős hirtelen. És ekkor fordult meg velem a világ!
Pofon csattant, majd kiszakítottam a tokjából az ajtót, és akár egy lángoló démon kiviharzottam a házból. Nem bántam meg azt hogy a saját apám arcán csattant a kezem, sem hogy megrongáltam a hőn szeretett házát. Még mit nem! Ez semmi ahhoz képest amit igazán megérdemelne, és amire képes vagyok még...
A beszélgetés egy sorsdöntő témáról szólt, konkrétan a húgomról, Astoriáról. Nem, nem a halottról, az élőrről. És itt most semmi kamu nincsen!
Él! Értitek ti ezt? Él a húgom!!!! És az anyám is, de az már mellékes... Istenem, Istenem, évek óta arra vágyom, hogy legyen valaki aki véremből való, és imádjuk egymást! Vagy hogy legyen kivel ellenem... és ez egyszerűen fenomenális! – Anyám azért nem érdekel, mert halálfaló. Halálfalókkal nem spanolok... bár félig az vagyok, és igen, megvannak a hajlamaim, más neveltetésben volt alkalmam felnőni, egy olyanban, ami ezt ellenzi. Remélem Astoria azért még nem annyira durva, vagy ha mégis, talán még befolyásolható...
Apám elmesélte, hogy ez az egész balesetes dolog mind fedősztori volt arra, hogy elválásuk után ne keressem Őket kettejüket, mert nem szerette volna, ha olyanná válok, mint Ők. Tizennyolc nyomorult évet kellett magányban eltöltenem, tudja mi ez???? Nem, nem hiszem!
Szóval eldöntöttem, hogy ha törik ha szakad megkeresem Őt. Remélhetőleg nem lesz nehéz, hiszen Ő is a Roxfort diákja... csak ki ne szúrja a szemem az, ami előttem van...



Jellem: Teljes ellentéte a húgának, amíg a húga támogatja a Sötét Nagyurat, addig Daphne tartózkodóbb. Persze ez nem azt jelenti, hogy nincs meg benne a véréhez fűződő tisztelet, de semmiképpen nem nevezhető vérárulónak - így csakis a kishúga (fogja hívni) hívja. Amúgy minden Mardekáros jellemző megtalálható benne, mint pl.: A hatalomvágy, és a ravaszság. Emellett kissé lenéző, nehezen barátkozó, és csak azután ismerkedik meg mélyebben a személyekkel, hogy „letesztelte őket”. Nagyon megválogatja társait.
Néha önző is tud lenni, ámde mégis jószívű, mondhatni – Kiszámíthatatlan. Ez a ravaszság első foka. De ugyanakkor törődő azokkal, akiket szeret, megértő, és kedves.

Kinézet: 170 centiméter magas, vékony testalkatú, ámde nem az a deszka típus. Haja göndör, és vörös, szemei gesztenyebarnák, már-már vöröses árnyalatúak. Kedvenc viselete a kényelmes öltözet, csakis ünnepekkor és egyéb alkalmakkor öltözik egybe részes ruhában. Kiegészítőket szokott hordani, de csak szoldian, és inkább amolyan bohókásakat, amik kifejezik személyiségét és stílusát. Kedvenc anyaga a farmer és a bőr, és szereti az élénk színeket.

[Only mods are allowed to see this image]

Név: Cassandra Grainne Hob
Becenév: Cassy, Grainne, Sandra
Kor: 11
Rangod: Diák
Nem: Lány
Származás: Aranyvérű Boszorkány
Születési idő: 1987, április, 12
Születési hely: Anglia, London

Család:

Anya: Pearl (Brooks) Hob / 44 / Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztály dolgozója
Apa: Edgard Hob /45/Rejtély- és Misztériumügyi Főosztály dolgozója
Testvérek: Delma Hob /20/ Varázslény-Felügyeleti Főosztály dolgozója
Eliot Hob /20/ Auror
Egyéb családtag: Ester Hob /20/ Eliot felesége/ most nem dolgozik, mert terhes egyébként Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály gyógyítója
Háziállat: RidleBlack (röviden Blacky) egy sziámi macska, akivel Cassy nagyon jól megvan, mintha értenék egymás szavait, mágikus képességekkel rendelkező cica; Devil egy fekete bagoly, aki hozza a postát

Érdekesség: A Cassandra nevet az ük nagymamám után kaptam, aki álítólag meg jósolta (jósnő volt), hogy meg fogok születni majd, és teljes kivételt fogok képezni a családban, bár nem biztos, hogy a jó irányba..
Személyes tárgya: Egy nyaklánc amit az első születésére kapott a családtól
Pálcád: 12 hüvelyk, égerfa véla hajszál maggal, feszes pálca.
Iskolai házad: Mardekár
Évfolyamod: 1.

Előtörténet:

Jellem: A kis naiva. A viselkedésemben megmutatkoznak a mardekáros vonások, bár nem tudom honnan, mert még csak most kerültem be, és ennyire gyorsan csak nem változok! Mostanában sokkal gúnyosabban viselkedem mindenkivel, hiú és nagyon magabiztos lettem. Ha segítséget akar nyújtani teszem azt, egy hollóhátas, nem akarom elfogadni..
Szinte mindig elrejtem az érzelmeimet, de nyitott próbálok lenni mindenkihez.. Szeretek új barátokat szerezni, és igazi minden lében kanál típus vagyok, sosem kell félteni! Nyitott vagyok mindenféle új dologra, szeretek tanulni, kitűnő akarok lenni! Soha életemben nem voltam csendes, és ez most se változott meg.. Szeretek hangosan gondolkodni, nehéz dolgokat megoldani, rejtélyek után járni. Nem szeretem a titkokat! A titok azért titok, mert csak egy ember tud róla, ha már többen tudják akkor az nem minősül titoknak! Nem szeretem ha a muglik okoskodnak, és olyan unott képet tudok vágni, hogy attól sokan rosszul tudnak lenni.. Válogatós, imád kritizállni!

Kinézet: Gyönyörű szép barna hajam van. Aranybarna tincseknek tűnnek és egészen a derekamig leérnek. Kiengedve, befonva, kontyba tűzve szoktam hordani. Szemem zöldeskék színben pompáznak, arcom fehérkés. A szemem mindig „lezárul” nem lehet tudni, hogy mie gondolok, csak akkor ha valaki legilimenciát használ ellenem. A termetem egészen átlagos. Átlagos 11 évesnek tűnök. Sovány vagyok, figyelek magamra! Régen szerettem a nagyon színes dolgokat, most már inkább a sötét színek felé húz a szívem. Imádok szoknyában lenni, nem nagyon szeretem a nadrágokat. Különös ismertető jelem, hogy a nyakam jobb oldalán van egy vágás, amit még egészen kiskoromban okoztam magamnak, varázs tárggyal, és nem lehetett eltüntetni.

[Only mods are allowed to see this image]


Név: Raymond Alexander Goldwin
Becenév: Ray, Alex
Kor: 18
Rangod: Diák
Nem: Férfi
Származás: Aranyvérű Varázsló
Születési idő: 1980. március 21.
Születési hely: London-Anglia

Család:
Anya: Ismeretlen
Apa: John Goldwin-Varázsló 50 éves lenne, Ex-Auror-Elhunyt
Testvérek: -
Egyéb családtag: -
Háziállat: Gyöngybagoly a Méreg névre hallgat


Érdekesség: A lelke üres, mely szemében tükröződik vissza,ezért tekintete üres és semmit mondó. Nem dicsekszik vele, de szeret olvasni, már milyen témában.
Személyes tárgya: Egy fekete markolatú tőr és a tőrön található fekete fagyöngy karkötő.

Pálcád: 12,5 hüvelyes éger fából készült sárkányszívizom maggal
Iskolai házad: Mardekár
Évfolyamod: 7. évfolyam

Előtörténet:
Születése nem volt váratlan és érdekfeszítő. Könnyű szüléssel jött a világra, egy motel szobájában. Amint megszületett, anyja hátrahagyta, majd eltűnt a világban. Így apja maradt neki. Miután, kijelentkezett a motelból, elvitte egy kórházba, hogy megtudja minden rendben van-e. Ott jegyzőkönyvbe vették, és az efféle „flanccal” eltelt azaz idő, amit a kórházban töltött.

Miután kiengedték, elköltöztek London-ból egy kisvárosba: Godric's Hollow-ba. Ott éltek, egészen Ray 5. születésnapjáig. Azon a napon, meghalt az édesapja, és elvesztette mint azt amije csak volt. Egy vámpírral találkoztak éjszaka, hazafele jövet az egyik kis étteremből. A férfi, egyszerűen kitekerte apja nyakát, majd kiitta minden vérét. Ezek után, undorító vérrel futtatott fogait kivillantotta, majd rátámadt Ray-re. Elvitte, az erdőben, egy kis házba, majd megvárta, míg felébred. Ezután, a férfi varázslattal(Imperio) fogva tartotta, és mindenre, amit csak akart rákényszerítette (ezt nem részletezném….). A kicsi Ray, hamar rájött, milyen is az élet, ha a varázsló alantas munkákat és efféle dolgokat kénytelen megtenni.

Alig volt 7 éves, mikorra már minden érzelmet kiölt belőle a vámpír. Mindig hozott neki ételt, ebben nem volt hiba. Az hogy éppen melyik este, kit eszik, egy idő után már nem érdekelte. Csak ehessen. A nap legjobb napja volt ez.

Telt múlt az idő, Ray 10 éves lett, és közeledett a 11. születésnapja. Egyik este, amikor tudta, hogy a vámpír ( neve ismeretlen, vagy csak elfelejtette) éppen etye-petyét folytat a szobájában, elszökött. Elment az egyik kocsmáig, ahol tudta varázslók fordulnak meg. Ott segítséget kért, majd eljutott a Minisztériumba. Nem maradt ott sokáig, az ügyét hamar elbírálták,és a vámpírt levadászták.

Amint betöltötte a 11-et, megjött a levél a Roxfort-ból. Felvételt nyert. A tudat, hogy valahova tartozhat, valami, halovány örömöt okozott, de ez nem tartott sokáig. Ugyan, miért is tartott volna? Tudta, hogy mi vár rá ott.

A vonaton egyedül ült a kabinban, sötét aurája, mindenkit elkergetett maga mellől, de neki ez így pont megfelelt. A Süveg, a Mardekár házba osztotta be. Ez van. Oda került, ahova osztották. Mivel nem nagyon érdekelte, hova került, így leült az asztalhoz.

Jelen pillanatban a 7. évfolyamot járja, és Auror-nak készül.

Jellem: Sötét és semmitmondó. Általában egyedül van. Szereti a sötét és fekete, kissé nyirkos helyeket. Amikor beszélgető partnere van, megtesz mindent, amit csak kell ahhoz, hogy a másik fél végig beszéljen, s neki, csak keveset kelljen megszólalni. Persze, ha érdekes a partner, nem hagyja veszni, és szóba elegyedik vele. Ez ritkán fordul elő. Általában az emberek kerülik a társaságát, de Ray-t nem nagyon hatja meg a dolog.

Kinézet: Átlagos magasság van. 182 magas, szőke hajú szeme kék színben pompázik. Ruhái általában sötétek, de nem veti meg a kissé világosabb színeket. Mivel nem szereti a napot, így mindig hosszú ujjú pólót visel, és farmert. Iskolában természetesen felveszi az egyenruhát, de a tanórák végeztével, alig várja, hogy ledobhassa és felvehessen valami kényelmesebbet.

Iason üdvözlünk körünkben!
Kellemes volt olvasni az előtörténetedet, és mivel tudom hogy Mugli származásúként nem sokáig viselsz el, ezért röviden, tömören: Elfogadva!
Jó játékot

Név: Iason Moorcock
Becenév: Ias
Kor: 18
Rangod: Diák / Vámpír
Nem: Férfi
Származás: Aranyvérű Varázsló
Születési idő: 1980. Május. 5 / Átváltozás ideje: 1996. December. 7
Születési hely: Észak – Wales, Anglia

Család:
Anya: Sarah Frankins / 44 / Boszorkány
Apa: Dante Moorcock / 45 / Varázsló/
Testvérek: -
Egyéb családtag: -
Háziállat: Egy fekete szőrű patkány, Iason a Melchior nevet adta neki.
Különleges képességed: Testi Rezonancia - Egyszerűbben értve testi kontaktussal történő érzelem olvasás. Míg elődjének elég csupán egy légtérben tartózkodnia másokkal, ezen képesség sokkal korlátozottabb. Ennek köszönhetően azonban egy fajta védelmet nyújt a kéretlen érzelmek ellen, de használója nagyon könnyen elszigetelődhet. A képesség birtokosa csak úgy képes mások érzéseit érezni, ha bőrfelülete érintkezik az alanyáéval. Ezáltal a képesség használója személyesen érzi át a másik fél érzéseit.
Mikor változtattak át: 1996.december 7.
Érdekesség: Sárga színű szemmel született , amit eddig elrejteni próbált de sosem sikerült.
Személyes tárgya: -
Pálcád: 11 hüvelyes fűzből készült pálca griff toll maggal.
Iskolai házad: Mardekár [Only mods are allowed to see this image]
Évfolyamod: 7.évfolyam


Előtörténet: Észak – Wales sötét éjszakáján történt, május eleje volt , az eső rendíthetetlenül esett. Hangos gyereksírás törte meg az ablakon leszaladó esőcseppek végtelen játékát. A fiú ,vagyis jómagam a világra jöttem.
Anyám könnyeivel áztatott , nehézkes egy gyerek voltam. Szinte megvetettem ezt a világot és inkább maradtam volna ott ahol.
Milyen gonosz egy csecsemő ugye? Aznap este ünnepeltek , örültek, hogy végre megszülettem. Atyám az Éjszaka szülöttjeként becézett, ehhez hasonló nevet is szeretett volna adni nekem , bár az anyai akarat erősebb volt. Így lettem Iason a gyógyulást hozó, ha a velem járó gondokat nem számítjuk bele akkor, a gyógyulással együtt a boldogságot és az elégedettséget is hoztam.
A gyerekkorom unalmas és semmit mondó volt, felkeltem, csínyt követtem el és lefeküdtem. Egyedüli gyermekként mindent megkaptam, a legjobb játékok csak az enyémek voltak és nem kellett egy nyűgös testvérrel osztoznom rajta.
Anya és apa a mágia tudományával voltak fölruházva míg nekem várnom kellett .
Az éjszakák voltak a legcsodálatosabbak , a ruhák maguktól másztak a mosógépbe, a reggeli magától készült el, a szétszórt játékaim meg bohókásan másztak a ládába.
Barátaim még az óvodában sem voltak , valahogy nem akartam senkit sem közel engedni magamhoz. Én ilyen magamnak való úri gyerek voltam mások szemében.
Mindenhová egyedül jártam, nem szorultam senki segítségére. A magam ura szerettem volna lenni.
11 éves koromban azonban kivettek a saját világomból és egy másikba tettek, abba a világba ahová tartoztam. Varázslót szerettek volna nevelni belőlem, egész a 4.évfolyamig szinte hozzászoktam mindenhez. A furcsa rendszerben, amiben én csak egy diák vagyok, fel sem tűntem senkinek.
Vagy talán mégis...
A különcségem hozta a vesztem , a téli szünidőben főként odakint nyargalásztam a városban. Egy ismeretlen alak folyton feltűnt, nap mint nap szembe kerültem vele, olyan volt mintha figyelne .
Hozzá képest én alacsony voltam, fejével folyton felém magaslott, hatalmas varázslónak mondtam volna, ha egy idő után rá nem jövök az igazságra.
Mi volt az igazság? A válasz nagyon egyszerű, az én alacsonyságom nem létezett , ő volt ereje teljében, egy vámpír ugyebár, nem varázsló, ahogy azt én képzeltem.
Még mindig emlékszem hatalmas villogó szemfogaira, ahogy rám morgott és a falhoz szorított az nem volt mindennapos.
Úgy éreztem eljött a vég , és semmi értelme harcolni ellene, amúgy sem ment volna , hiszen erőfölényben volt.
Adott a véréből , amikor úgy érezte, bekövetkezett az én halálom is a varázslók világában. Az ő vére méreg volt számomra, teljesen a feje tetejére állította a szervezetem.
Egy nap után már lélegeznem sem kellett, haszontalan volt. Mardekárosként nagyon is hasznára vehettem ezt a hatalmat, a magány és a sznobizmus egyre csak nőtt bennem, olykor amikor rám tört az éhség érzet a szüleim féltek tőlem, azt hitték ,hogy pont őket ölöm meg.
Az első áldozatom meggyilkolása volt a legrosszabb, egy ártatlan mugli kislány London nyüzsgő utcáján. Az éhség vezetett oda és a tudat, hogy semmi sem bánthat engem ,mert képes vagyok vigyázni magamra. Tévedtem!
Egy percig sem tudok vigyázni magamra, mert az éhség nagyobb úr nálam. A kislány félt, valami harapós kutya szaladt utána, én meg pont kéznél voltam, hogy a megmentője lehessek. A karjaimba ugrott amikor utat engedtem neki , a kutya meghátrált , érezte azt a furcsa hulla szagot ami ködként körülöttem leng.
Nyüszítve elrohant , mintha bántottam volna. Ha nem lenne a lány lehetséges, hogy kutya gyilkos leszek , hála az égnek efféle gaztetthez nem kellett folyamodnom. Bársonyos ruhácskája összegyűrve simult az enyémhez, a nagy szaladásban a rojtok vége elszakadt, piros volt akárcsak a vér amit elvettem tőle.
Lassu munkát végeztem, nem szeretem ha az áldozataim gyors halált hallnak, az olyan igazságtalan. Szóval a karjaimban lévő kislányt egy sikátorba vittem, ő mindenből semmit sem látott, a félelem illata körül járta testét, sírt.
Nekem csak le kellett tennem őt és precíz mozdulatokkal a falhoz lökni majd megcélozni hófehér nyakát.
Az volt az utolsó napja, nekem meg ez volt a próbatételem, képes leszek-e életben hagyni őt vagy sem. Andrew aki vámpírrá tett megmondta : Iason, ha nem jutsz vérhez meghalsz!
Igaza volt, egy hétig próbáltam megvonni magamtól a vért , de a saját próbám kudarcba fulladt.
Több családtagomat kellett megharapnom, rokonokat akik naponta látogattak minket.
Szerencsére senkinek sem hiányzott az a mínusz valahány liter vér, jól voltak és engem csak ez érdekelt.
A szünidő lejárt , nekem újfent vissza kell térnem a Roxfortba , igaz most valamivel könnyedén , hiszen egy évet kigürcöltem vámpírként , az utolsó remélem nem lesz vészes.

Jellem: Iason alap természete a sznobizmus, nem akárkivel beszélget, kerüli a társaságot. Mondhatni magának való, egy percig sem tűr meg maga mellett mugli származású varázslókat. Élete 16 éves kora óta teljesen a feje tetejére állt, így Ő elvonta magát a környezetétől.
Nem barátkozik és nem is beszél sokat, ő inkább a lelki szemetesek hobbiját űzi, ezt is csak ritka esetekkor, amikor ő is szükségét érzi. Utálja a változásokat , szíve szerint inkább maradna a régi megszokott dolgainál.

Kinézet:
Születésétől fogva szemeinek színe sárga, hajszíne természetes szőke mondhatni ez az egyetlen dolog amit kedvel is magában. Alkata izmosnak mondható rá nem jellemző a ,,gyenge ficsúr” megnevezés. Magassága 1.85 cm .Hogy sárga szemeit elrejtse , fekete napszemüveget is használ olykor, bár azt sem kedveli igazán.

Perselus Piton írta:

Szép előtörténet Nimphadora természetesen elfogadva.

Nagyon köszönöm!
(:

Szép előtörténet Nimphadora természetesen elfogadva.

Név:Nymphadora Tonks
Becenév: Tonks (Dora)
Kor: 21
Rangod: auror
Nem: Nő
Származás: Félvér
Születési idő: 1977. augusztus 10.
Születési hely: Anglia, London

Család:
Anya: Andromeda Black / 49 / háziasszny
Apa: Ted Tonks / 50 /
Testvérek: -
Gyermeke: Teddy Lupin
Egyéb családtag:
Sirius Black
Narcissa Malfoy
Lucius Malfoy
Craco Malfoy
Bellatrix Lestrange
Háziállat: Egy szelídített szürke farkas, [Only mods are allowed to see this link], és egy bohókás nyuszi, akit [Only mods are allowed to see this link]-nek hívnak.

Érdekesség: Mindig van az öltözetében egy masni. Valami miatt szereti a masnikat és pont.
Személyes tárgya: Egy fehérarany [Only mods are allowed to see this link], gyémánt és zafír berakással, amit mindig a bal keze mutató ujján visel.

Pálcád: világos juhar, 10 hüvelyk, egyszarvú szőr
Iskolai házad: a Hugrabug volt [Only mods are allowed to see this image]

Előtörténet:
1977. augusztus 10-e nagy nap ez sok ember számára. Habár valószínűleg még több embernek a kudarca. Nem az éppen születendő kislány miatt, hanem mert Narcissa és Bellatrix Black-nek nem sikerült a nővérüket jobb belátásra téríteni. Viszont ezzel a kis Dora egyáltalán nem törődik. Egy biztonságot nyújtó pólyában alussza első édes álmát. Meleg családi környezetben, minden zavargás nélkül. Még azt sem tudja, milyen különleges képességgel áldotta meg a sors. Ugyanis Nymphadora Tonks metamorfmágus, így kedve szeint tudja változtatni külsejét, bár most ezt még önkéntelenül hajtja végre.
Az évek csak úgy röpülnek és nemsokára már a Roxfort-Expresszen ébred fel Hagrid hangjára. Már megtanulta kezelni a képességét, és alig várta már, hogy rákerüljön a Teszlek-süveg a fejére. Kedvenc unokatestvére Sírius már régen itt tanult, és őt a Griffendélbe osztották, ám valami miatt az akkor még csak 11 éves Dora tudta jól, hogy ő nem oda fog kerülni. Sokkal szelídebb, visszafogottabb volt a jelleme, habár mélyen benne is dúlt egyfajta elhivatottság, bátorság, jóllehet ezt nem mutatta ki. Inkább szerette a nyugalmat, bár ő volt az egyetlen Hugrabugos, aki már most tudta, auror lesz. Amelyik tantárgyakat nem szerette, azokból szinte soha nem tanult, viszont az SVK, LLG, BIT és a Bűbájtan szinte a könyökén folyt ki. Szeretett a Roxfortban tanulni, egyetlen gondja volt, hogy itt már érezte annak a következményeit, hogy anyja egy mugli származású férfihez ment férjhez. Habár ősi aranyvérű család leszármazottja volt, és még sokan ezt is traktálták bele a rokonság közül, ő mégsem volt ilyen aranyvérőrült.
Az első két év minden gond, viszály és egyéb dologtól mentes volt, de aztán bekövetkezett az, amire nem szívesen emlékszik. Síriust börtönbe csukták, méghozzá az Azkabanba. Kellett hozzá egy kis idő, míg kipihente ezt. Pont ekkor tanulta meg a patrónus bűbájt, alakja pedig egy nyúl lett. Majd a RAVASZ-t könnyedén letette, és egyenes út vezetett a Minisztériumba, hogy kiképezzék. Még a tanulói évek alatt beállt a Főnix Rendjébe, minden gondolkodás nélkül, mert tudta, Sírius is tagja volt a rendnek. Itt ismerkedett meg a vérfarkas Lupin professzorral, aki mellett végre felnőtt lehetett, és nagyon szerette a nála jó 20 évvel idősebb férfit. Lupin is szerette a fiatal, vidám nőt, de tudta, hogy ez a kapcsolat nem lehet tartós, de végül engedett a lánynak és feleségül vette. Majd pont a közös gyermekük születése után hirtelen a Roxfortba szólították a rendet. Tonksnak ugyan megparancsolták, hogy maradjon a gyermekkel, és az anyjával, de ha csak arra gondolt, hogy most Sírius, Lupin, a két Weasley iker, akikben kicsit rokonlélekre talált, és persze Harry ott harcolnak Voldemort ellen, akkor nem volt olyan, ami otthon tarthatta volna.
Amint odaért, máris belevetette magát a harcba, de nemsokára valami elvonta a figyelmét. Draco Malfoly, nyúlölt nagynénjének a fia nem harcolt. Kuporgott egy sarokban, és csak várta a sorsát. A terem másik oldalán, pedig a megtört Narcissa próbálja megtalálni a fiút. Anyaként most egészen más megközelítésből látta az eddig annyira megközelíthetetlen, rideg nőt. Ezért inkább hagyta a küzdelmet és nagynénje felé rohant. Nem tudta, hogy átok vagy ölelés fogadja-e, látszott a nőn, hogy már nem tiszteli Voldemortot, de attól még mindig ő Nymphadora Tonks, a véráruló testvér lánya. így inkább megtorpant, és egy biztonságos helyet keresve a távolról egy imperius átokkal irányította oda a nőt a gyermekéhez. Majd hirtelen valaki kirántotta a szobor mögül. Ki más, mint Bellatrix. Így habár nem akart kűzdeni, mégis kénytelen volt. Ha már Teddy-re gondolt is földbe gyökerezett a lába, hát még, hogy most éppen az egyik legveszélyesebb varázslóval szemben áll. Innentől kikapcsolt. Nem tudta mi történik, hogy miért mit csinál. Lehet, hogy elaludt, lehet, hogy az imperius alá vonták, de a lényeg, hogy mire feleszmélt a nagyterem közepén feküdt. Mindenki siratta az áldozatokat, de őt nem ismerték fel. A haja egérszürke volt, orra tömött malacszerű és a szemei is feketén csillogtak. Még az alakja is megváltozott. Kicsit pufók, öreganyós lett. Nem tudta hogyan, de örült, hogy megmenekült. A közelében nem volt senki, ezért kiábrándító bűbájt használva kiosont a teremből. Hogy miért tette ezt? Nem tudja. Nem volt lelki ereje végignézni a halottakon, vagy éppenséggel nem akarta látni azt, amint a szerettei szomorúak. Hazament, Teddy-hez, de már másként tartotta a kezei között. Úgy, mint egy árvát. Érezte, hogy Lupin nem fog hazajönni, és nem annyira bánta mint amennyire számítani lehetett volna rá. Most már tudta, hogy helyreállt a rend, hogy nem kell félni, és hogy lehet újra gyerek. Az iskola után egyből belecsöppent a felnőttek világába, gyermeke született, és még életében nem volt buliban. Aztán amikor a tönbbiek is visszatértek, immár egy új nőt láthattak Tonksban. Ugyan az a vidám, az életet nem túl komolyan vevő, mégis felelősségteljes fiatalt. Sokan még most sem tudnak arról, hogy túlélte a csatát, de ez nem is baj. Így a [Only mods are allowed to see this link] is biztonságban vannak.
Így Teddy-vel leköltözött Roxmorts-ba, hogy ott kezdjen új életet. Meg akarta találni újra a szerelmet, fel akartarta keresni az éppen tanulmányait folytató Harry-t és Ront, valamint gratulálni szeretett volna Hermionénak, aki tudvalevőleg összeházasodott Dracoval.


Jellem: Egyszerre gyermek, és felnőtt. Nem nézni ki belőle azt, hogy már 21 éves, viszont a gondolkodásmódja már teljesen kiforrott. Egyszerre keveredik benne a két háziállata, a farkas és a nyuszi. A farkas énje a csapatjátékos, aki barátaiért bármit megtesz. Hűséges, harcos és anyáskodóan védelmező. Szereti a komoly filmeket, elgondolkodni az élet értelmén, és amit még nagyon szeret, játszani. A [Only mods are allowed to see this link] is farkas alakú. Aztán elkezdenek keveredni benne a tulajdonságok. Játszadozó, kissé hebrencs leányzó. Egyszerre talpraesett és zsibbasztóan édes. Szelíd és mégis vadóc. Egyszerűen és bonyolult, abszolút összetett és ellentétes. Bárkit fel tud vidítani és inkább észérvekkel vitázik. Viszont ha esetleg valamelyik rokonát, barátját támadják, akkor forrófejű, és kiáll szerettei mellett.
Az élettel nem mindig van kibékülve, de alapjában véve élvezi. Szeret szerelmes lenni, és ha Ámor nyilacskája eltalálja őt, akkor kevés ember boldogabb nála.

Kinézet: Tonks metamorfmágus, ezért nehezen lehetne leírni. Eddig álltalában rózsíszín, vagy lila színű haja volt, és inkább rockosabb, fiúsabb stílusa, de a roxforti harc után a felszabadultság megérződött rajta, stílusa sokkal nőiesebb lett. A jelleme nem változott, inkább csak az öltözködése. Szívesebben hord ruhákat, szereti a farmer csőnadrágot, a pólókat és a tunikákat. Leginkább tornacipőben látni, és még tudni kell róla, hogy a haját mindig az öltözékéhez igazítja. Azaz lehet, hogy míg délelőtt egy ünnepségen koromfekete a haja, délután már kanárisárgán pompázik.

Cho Chang írta:

Zoey usere Hannah Abbott Canon karakterre váltott, tehát elbírálható.
Kedves Hannah, üdvözöllek nálunk. Karakterlap Elfogadva! Jó játékot!

Juj, köszönöm *__*

Zoey usere Hannah Abbott Canon karakterre váltott, tehát elbírálható.
Kedves Hannah, üdvözöllek nálunk. Karakterlap Elfogadva! Jó játékot!

Rendben Zoey, reméljük jönnek a pasik hogy majd elbírálhassalak és játékba kerülhess

[Only mods are allowed to see this image]

Név: Hannah Abbott
Becenév: Hannah, Hanny, Hann
Kor: 16 éves
Rangod: Diák
Nem: Nő
Származás: Aranyvérű
Születési idő: 1982.04.11.
Születési hely: Anglia, London

Család:
Anya: Rosalie Bright /Farris/ / 42 / pincérnő egy étteremben
Apa: Peter Bright / 43/ író
Testvérek: hál' istennek, nincsenek...
Egyéb családtag: Nagymama: Rosalie Crusa, 68. Tipikus nagymama. Nagyon szeretem Őt.
Nagynénje, Esme Farris, 38. gyakran szoktam vele találkozni, habár Ő leginkább anyámat piszkálja
Unokanővér, Alissa Tompson, 14, mugli. Ő az, akivel nyaratna szoktam játszani, beszélgetni
Háziállat: [Only mods are allowed to see this link]


Érdekesség: A nevemet anyukám legjobb barátnőjéről kaptam, amit még gyerek korában öltek meg.
Személyes tárgya: Egy fehér ruha zsebkendő, amin rajta van a monogramom. Még gyerekkoromban kaptam.

Pálcád: Éger, 9,5 hüvelyk, szfinx sörény maggal.
Iskolai házad: Hugrabug
Évfolyamod: 6. évfolyam

Előtörténet:
Még mindig görcsbe rándul a gyomrom, ha visszaemlékezem azokra az évekre, amiket eltöltöttem a Roxfortban... Nem voltak virágosak, na... Erről fogok nagyjából mesélni...
-Április 11? Igen, ekkor születtem én, London legnagyobb és legszebb kórházában. De sajnos máig nem tudom a nevét, anyáékat nem szoktam ilyen kérdésekkel zaklatni. Inkább a varázskérdésekre pazarlom az időmet, ha már nincs mit csinálnom. Igen, amióta velem különleges dolgok történtek, azóta ez a rendszer... Már sokszor akarta apa beragasztani a számat, de anya nem engedte: had mondja, egyszer majd megunja... De persze ez nem így történt, mert jó a beszélőkém, de csak a család előtt. A Roxfortban velem még egyszer sem fordult elő, hogy "feleslegesen" nyitottam ki a számat. Nem is tudom, talán félek, hogy kinevetnek az ottani diákok, mert hát, vajuk be, nem olyan kedves mind. Ha ezt az egészet díjazni kéne, akkor az undok kupát a Mardekárnak adnám, az holtbiztos. Mert már az alatt a nyomi 5 évem alatt már egyszer kétszer kikészítettek. Így volt ez elsőben is, amikor repülést tanultunk. Folyton arra hajaztak, hogy a hozzám hasonló nyugodt, csendes diákokat lelökjék a seprűről. Szerencsére Én időben leszálltam, de az egyik osztálytársamat úgy letaszigálták, hogy eltörött a keze, és 2 hétig feküdt a gyengélkedőn. Igen, és ezért még a mi házunk kapott pont levonást, a Mardekárosok könnyű szerrel megúszták. Bájitaltan órán pedig az volt a "menő", hogy belekevertek valami löttyöt a főzetünkbe. És ki kapott büntetést? Egyértelműen mi, Hugrabugosok. A nyaram nem telt mással, mint hogy a szüleim varázsige könyveit bújtam, meg a mindenféle gyógynövény fityulát, meg a satöbbit. Kész könyvmoly lett belőlem, amikor 2. visszamentünk a Roxfortba. Szerencsére nem sok minden történt se velem, sem a társaimmal azon kívül, hogy nem mentünk be a lányvécébe pár napon át. Valami baziliszkusz szállta meg az iskolát. Na, meg a Ginnys történet volt az évben a "király." Páran ki sem mertünk menni a házunkból, annyira, de annyira rettegtünk. Nem a mi szakterületünk a bátorság. Azt ráhagynám a Griffendélesekre. Ne értsetek félre, semmi bajom velük, csak ha már Ők a bátrak, akkor cselekedjenek. Ennyivel "megúsztuk"ezt az évet. Már fogatások járták körbe az iskola egy részét, hogy milyen szörnyűség történik jövőre. Év végén azokat a tárgyakat vettem fel, amik könnyűek bizonyultak, mint például: Jóslástan, Legendás lények gondozása. Az utóbbiból lett a kedvencem, hamar meg is szerettem a különös lényeket. Habár az egyik kötelezőmet szívesen lecseréltem volna: a bájitaltant. Már csak azért is, mert Piton tartotta, akitől és eléggé féltem. Talán most sem kedvelem annyira.
Év elején felhoztuk a fogadásokat. Persze senki tippje sem következett be. 3.-ban ugyanis az történt, hogy a vonaton valami Dementorok repkedtek és minden fülkébe benyitottak. Én most, hogy őszinte legyek nagyon féltem. Szerencsére nem jöttek be hozzánk. Nagyjából nem történt semmi.
A 4. évemért sem volta annyira oda, hogy őszinte legyek. Az eleje úgy volt, ahogy, minden ment a régi kerékvágásban. DE! Amikor a minisztérium elküldte az iskolánkba azt az Umbrige-t, akkor anyámék azt mondták: túlzás. Hát igen, a szüleim erőszeretettel figyelik a pletykalapokat, mindig tudni akarnak arról, hogy mi történik velem, és mik az események az iskolában. Amikor megtudták azt, hogy Voldemort visszatért, akkor ki akartak venni, de én azt mondtam: Miért járok Én ide? Tudok vigyázni magamra... Ezzel lerendeztem Őket, a folytattam a tanévet. A nyaram szintén az unatkozással és a magolással telt el, ki akartam tűnni a tömegből, hogy milyen okos vagyok. Anya meg apa azzal piszkáltak engem, hogy olyan vagyok mint egy hollóhátos. Pedig nem igaz, annyira jó azért még nem voltam, épp azért tanultam, de egy hamar meg is untam, és inkább a városban sétálgattam, meg Alisséval beszélgettem. 5.-be már fáradtan mentem, hisz kimerültem a sok futkosástól a nyáron. Ráadásul az indulás előtti utolsó éjjel még nem is aludtam, szóval a vonaton pihentem. Ez az évem tök nyugisra sikerült, ezen csodálkoztam, de nagyon. Én is így viselkedtem: sokat mosolyogtam, de legbelül tudtam: valami nincs rendben. Ez a következő évben bebizonyosodott egy harccal. Anyámék is harcolni akartak, de Ők elmentek, menekültek, elküldtem Őket, persze ellenkeztek. Én ott maradtam a suliban, de a barátaim behúztak a szükség szobájába, és elrejtőztünk. A végén örömmel hallottam a hírt: Harry Potter nyert! Ezek után ismét (remélhetőleg) nyugalommal fognak eltelni a Roxforti éveim...


Jellem: Összességében kedves, és aranyos, de eléggé nehéz kiismerni. Gyakran egy dologban először a rosszat látja meg, így gyakran azt mondják rá: pesszimista. Félősnek lehet mondani, nem igazán szereti az izgalmat és a kihívást, jobban szeret éjjel sétálgatni, meg a jó öreg baglyával leveleket küldözgetni a szüleinek, de ne azért, mert honvágya van, hanem értesíteni kell Őket mindenről; szegényem ezt már unja. Nagyon szereti a családját, de leginkább Alissát, hisz vele normálisan tud beszélgetni.

Kinézet: Hosszú, vörös haj, szeplős, gömbölyű arc, sápadt bőr. Magas, kb.: 168 cm, 51 kg. Ha talár nincs rajta, akkor általában a szokásos farmer-póló duóra esküszik. Nem nagyon szereti kicsípni magát.

//Tudom, hogy épp csaj stop! van, ezért az elfogadásra vagy a bírálásra szívesen várok //

Sally-Anna Perks írta:

[Only mods are allowed to see this image]


Név: Sally Ann Perks
Becenév: Sall
Kor: 17
Rangod: Diák
Nem: Nő
Származás: Aranyvérű, Boszorkány
Születési idő: 1981. Július 17
Születési hely: Anglia, London
Család:
Anya: Payton Perks/41/hobbiszinten talártervező Madam Malkinnál/
Apa: Avior Ryan Perks/50/a Mágiaügyi Minisztériumban a pénzügyi osztályon igazgató/
Testvérek: Adam Gabriel Perks/24/
Háziállat: egy Magyar Vizsla, Sába, akit Sall borzasztóan szeret
Első átalakulás: Sall animágus, de a szülei erről mit sem tudnak. Regulus Black tanította animágiára s egészen 10 éves kora óta tud Fehér Farkassá változni.
Érdekesség: Ha teheti gyöngyvirágot tűz a hajába, ami egyben a családja címerét jelképezi és a Mardekár házhoz fűződő elhivatottságát, ugyanis a gyöngyvirág roppant mérgező; akár egyetlen csepp a gyanútlan személy poharába s holnap már nem kell elviselnünk. (Titkos jelentést is foglal magában ez a virág: Regulus emlékét is birtokolja.)
Személyes tárgya: egy ezüstből készült, kék, cseppkő alakú medalion, amit még Regulustól kapott halála előtt. Megszállottan őrzi, úgy gondolva, hogy így örökre életben tarthatja Regulus emlékét.
Pálcád: Magyal,10 hüvelyk, magja: sárkányszívhúr
Iskolai házad: Mardekár
Évfolyamod: 6. Évfolyam
Előtörténet:
A nevem Sally-Ann Perks. Egy aranyvérű, hatalommániás családban születtem Londonban. A családomnak az volt a normális, ha az embereket pénzért vehették meg s fel sem tűnt nekik, hogy nem lehet mindenkit megvásárolni. Egyedül a bátyám volt, aki némileg megkísérelt elzárkózni ettől, de később őt is utolérte, habár szoros testvéri viszony van köztünk. Minekután ők, így gondolták nekem is ebbe a légkörbe kellett beleszoknom, de próbáltam kitörni a bűvkörükből. Kedvelik a manipulálást s gyakran gondolnak magukra úgy, mint a sárvérűrellenes családok egyikére. Mindig kitüntető figyelemmel díjazták Voldemort sorozatos kegyetlenkedéseit s nekem is gyermekkorom óta, azt mondogatták, hogy egyetlen embernek kell elköteleznem magam: A Nagyúrnak.

Sok olyan barátjuk volt, akiknek egyezett a véleményük, így tettünk szert a méltán híres Black család látszatbarátságára. Már-már eszüket vesztették a nagy istenítésben s nekem, mint lázadó, a berögzött rendszerrel szembehelyezkedő lánynak nem tetszett, hogy rendelkezni akarnak az életemmel. Soha nem jöttem ki azokkal sem, akik Voldemort-ellenes eszméket vallották, sőt megvetettem félelmüket. Utáltam a rettegést, a hatalmaskodó embereket, ámbár én is uralkodni akartam felettük. Azonban 10 éves koromban elegendő elszántságot és bátorságot éreztem magamban, ahhoz, hogy megszökjem a családi szektafészekből, de mikor már kiléphettem volna a kastélyunkból, megszabadulva az irányított életemből, valaki elkapta a derekamat, befogta a számat és behúzott az árnyékba.

- Hova igyekszel kicsi lány? – kérdezte az idegen s lassan fekete, kesztyűs kezét elvette a szám elől. Édeskés, gyöngyvirág illata volt, ami keveredett némi friss földszaggal. Megpróbáltam legyűrni a félelmet, emlékeztetve magamat az elveimre, koncentrálva a szánalomra-méltó arcokra, akik engedik, hogy a sorsuk felettük uralkodjon.
- Minek látszik? – válaszoltam szemtelenül. Azzal beleharaptam a mellkasomon pihenő mutatóujjába, mire feljajdult s eleresztett. Magamra libbentettem a fekete köpenyt és futásnak eredtem. Alig jutottam el a kastély vaskapujáig mikor egy ordas farkas állta el a kijáratot. Kivillantotta hegyes szemfogait, majd rózsaszín nyelvével végignyalta a szája szélét, mintha evéshez készülődne; már célba vette a falatot, de kedve volna játszadozni az étellel: Fuss kicsi lány, hadd kapjalak el!- üzente a szemeivel. Sötétkék szemében valódi sóvárgás tükröződött, mire megfagyott bennem a vér. Átkoztam a napot, amikor úgy döntöttem megszököm, de méltósággal tartottam magam. Lassú léptekkel közeledtem az állathoz, magam előtt tartva a kezemet. Majd mikor már csak egy leheletnyi réteg választotta el az ujjaimat a szőrétől, ő maga dugta a kezem a fejéhez. A hasamban görcsölő csomó engedni látszott, de akkor elkezdett visszaváltozni. Soha nem láttam még folyamatban lévő animágiát, így reflexszerűen visszahúztam a jobb kezem. Ott állt ő. A fekete kesztyűs alak, aki előbb behúzott az árnyékba. Olyan 16 éves forma lehetett finom arcvonásokkal; a haja sötétbarna, és a farkaséról jól ismert sötétkék szemek.
- Megharaptál – vigyorgott.
- Te is megtehetted volna – vágtam vissza.
- Bizony – mosolyodott el féloldalasan. – Regulus Black – nyújtott kezet. Nem fogadtam el. Ismerősen csengett a Black név, de ez nem volt elegendő indok arra, hogy megbocsássam, ahogy megkísérelt elrabolni. – Tudod, Orion és Walpurga Black gyermeke. A szüleim jóban vannak veletek.
- Akarod mondani a szüleimmel. Én nem tartozom közéjük – fordultam el tüntetőleg.
Ferdén nézett rám, majd túllépve a dolgon, magyarázkodásba kezdett:
- Attól tartottam, hogy szökni készülsz, ezért kaptalak el mielőtt meggondolatlanságot követnél el.
- Nem lenne meggondolatlanság! – húztam el keserűen a számat. – Nem akarok beletartozni az átkozott szektás ügyeikbe s Voldemort szolgája végképp nem akarok lenni – odaugrott mellém és újra betapasztotta a számat, majd rosszat sejtve körülnézett. Még mindig a számon tartva a kezét, komolyan a szemembe nézett:
- Soha ne mondj ilyeneket!- parancsolt. – Nem tudhatod hol vannak kémek, s nem lehetsz biztos benne, hogy elnézik az ellenszegülésed – leguggolt hozzám és megcirógatta az arcomat. – Gyere – nyújtotta a kezét. Ezúttal elfogadtam, engedve, hogy visszakísérjen a kastélyba.

A történtek után, amikor csak lehetett együtt voltunk s apránként a legjobb barátokká váltunk. Megtanított az animágiára, így egy fehér farkas képében futhattam az oldalán. Arra oktatott, hogy ne szegüljek ellen a nagyobb hatalomnak, hiszen a halálfalók nem kegyelmeznek meg senkinek.
Mindig megpróbálta visszafogni lázadó természetemet, de mindazon alkalom sikertelennek bizonyult. Együtt tanultunk meg hoppanálni, így amikor csak kedvünk tartotta elugrottunk a tengerhez. Lassanként olyan szorossá, bensőségessé vált a viszonyunk, hogy a diák-mentor kapcsolatunk immár többnek bizonyult. Lopott csókok, epedező pillantások kísérték végig az éveinket s én hiába kértem őt, hogy valljuk be a szerelmünket ő nem akarta megtenni.

Amikor betöltöttem a 15. életévemet Regulus egyre furcsábban kezdett viselkedni. Volt, hogy hetekig nem látogatott meg s ezen alkalmakkor beleörültem a hiányába. Gyűlöltem érte, hogy egyedül hagy s úgy éreztem ő lenne az egyedüli mentsváram ezen a helyen. Mikor már harmadik hete nem jött el hozzám, elmentem a Grimmauld térre, hogy felkeressem és bocsánatot kérjek tőle, amiért ilyenre akartam kötelezni. Mikor megérkeztem a család nem volt otthon csak Sipor, a házi manójuk, aki mindig szívélyesen fogadott, ha arra jártam. Most még beesettebb volt az arca s kopott aranybarna szemei szomorúságról árulkodtak.

- Mi lelt barátom? – léptem oda hozzá vigasztalón, de az elrántotta a fejét s egyre csak piszkos, rongyruhájának balszegletét szorongatta. – Hol van Regulus?- követeltem a választ növekvő aggodalommal.
- Nem! – tiltakozott. – Nem mondhatom el úrnőmnek. Az úrfi parancsa. – préselte össze az ajkát kegyetlenül.
- Sipor én nem vagyok az úrnőd – lágyult meg a szívem, de csak az információt akartam kiszedni belőle. Belátva a szavaimban rejlő igazságot, engedett. Elmesélte, hogy Regulus halálfaló és, hogy őt, Siport ajánlotta fel Voldemortnak segítségképp, de a Nagyúr elárulta őt s ott akarta Siport hagyni a barlangban, ahova Tudjukki elrejtette a horcruxot. Miután a házi manó elmesélte Regulusnak, ő maga akart bosszút állni és megsemmisíteni Voldemortot. Megitta a kőtálban lévő mérget, hogy kicserélhessék a medálokat egy hamisítványra, mire Regulus holtan esett össze. Az inferusok berántották magukhoz élettelen testét, de a manó nem tehetett semmit. - Befejezte. Lerogytam a földre és vigasztalhatatlanul sírni kezdtem. Úgy mart bele a szívembe a férfi elvesztése, mintha engem öltek volna meg s még arra sem voltam képes, hogy megszólaljak, vagy egy kicsit is méltóságteljesebben viselkedjek. Egyetlen dolog jutott el a tudatomig: Voldemort a felelős Regulus halálért. S ő fog megfizetni ezért!

Csak órák múlva tápászkodtam fel, hogy elmenjek a megmaradt önérzetemmel, de akkor Sipor előhúzott egy agyongyűrt levelet, amin az én nevem állt, Regulus kézírásával. Magamhoz szorítottam az utolsó emléket, ami őt jelképezte; magamba szívtam a levél illatát, amin éreztem még ismerős gyöngyvirágillatát, azzal hazaindultam. Még aznap megkértem a szüleimet, hogy írassanak át a Roxfortba, hogy ott szövetségeseket szedhessek Tudjukki ellen.
„Kit a bosszú hajt, s a vérengzés, nem győzheti le ellenfelét.”

Jellem: Makacs és lázadó természetű. Soha nem hallgat másokra, s nem hagyja, hogy irányítsák őt. Kivívja az igazát, mégha az adott helyzetben tévesen ítélkezett is. Maximalista, így nem bírja elviselni a kudarcot. Szókimondó, pikírt személyiség, aki nem fél visszaszólni, így nem igazán jön ki senkivel. Mindig szüksége van egy célra, ami előtte lebeghet, máskülönben saját magában őrlődik. Súlyos törést okozott számára Regulus elvesztése, akit tényleg szeretett. Olyan emberi értékekkel ruházta fel őt, amit egy ilyen család mellett soha nem kaphatott volna meg; a tényleges szeretetet, a méltóság érzését, bár nem viseli el, ha valaki csorbát ejt a méltóságán, büszkeségén. Regulus halála után megfogadta, hogy soha többé nem fog sírni s nem hagyja, hogy valaki annyira közel kerülhessen hozzá, mint a férfi. Igazi páncéllal övezett jéghegy, akinek nehéz a bizalmába férkőzni. Elszánt, bármire képes. Mivel a Mardekár kvidicscsapatának tagja, eme sporttal le tudja vezetni a feszültségét is.

Kinézet: Hosszú, barna haj, igéző, kékeszöld szemek. Vékony, porcelánarcú nő, finom arcvonásokkal. Egyenes orr, telt ajkak, figyelemreméltó tekintet. Karcsú testalkat, magas termet. Ismertetőjelként lehet illetni a gyöngyvirágot a hajában.

Persephoné usere Sally Anna Perks Cannon karakterre váltott, az ő karakterlapja elbírálható.
Átnéztem az életrajzod és a döntésem: Elfogadva!
Jó játékot!